CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Válságba sodródhat a dél-szlovákiai mezőgazdaság az agrárkifizetések akadozása miatt
2026. ápr. 24.
A Magyar Szövetség élesen bírálta az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) működését, miután az Európai Unió figyelmeztetést küldött a mezőgazdasági miniszternek az uniós források kezelésével kapcsolatban. A párt szerint a kialakult helyzet nem csupán adminisztratív probléma, hanem az egész mezőgazdasági ágazat működését veszélyezteti.
A párt közleménye hangsúlyozza, hogy „az eljátszott uniós bizalom és a visszatartott források miatt a hazai mezőgazdaság olyan alapvető működési válságba sodródott, amelyben már az ágazat szereplőinek talpon maradása a tét”. A párt szerint a probléma túlmutat a gazdákon: a vidéki önkormányzatokat, vállalkozásokat és végső soron a fogyasztókat is érinti.
Különösen aggasztónak tartják a támogatások esetleges csökkentését. A közlemény szerint a 25%-os korrekció „annyit jelent, hogy a támogatásokat a negyedével vágnák meg mindenkinél”, ami komoly pénzügyi nehézségeket okozhat az ágazat szereplőinek.
Nagy József korábbi EP-képviselő úgy látja, a problémák rendszerszintűek, és nem lehet őket pusztán politikai nyomásgyakorlásként értelmezni. Úgy fogalmazott:
„a közvetlenül érintettek pontosan tudják, hogy az Uniónak igaza van”.
Hozzátette, hogy a rendszer „annyit akadozik, mint az online kormányablak”, és bírálta a bürokráciát, valamint az egyenlőtlen bánásmódot is.
A Magyar Szövetség szerint más országokban az agrártámogatások kezelése kiszámíthatóbb és átláthatóbb, míg Szlovákiában komoly menedzsmentproblémák tapasztalhatók. A közlemény arra is utal, hogy a PPA vezetésében történt személyi változások sem hoztak érdemi javulást.
A helyzet következményei messzire vezethetnek. A magyar párt szerint „ha késik a támogatás, csúszik vagy leáll a beruházás”, ami a helyi gazdaság egészére kihat:
munkahelyek szűnhetnek meg, csökkenhet a megrendelések száma, és nőhet az élelmiszerek ára is.
A Magyar Szövetség ezért „teljes nyilvánosságot, konkrét felelősöket és azonnali rendrakást” követel. Álláspontjuk szerint a jelenlegi helyzet gyors és határozott beavatkozást igényel, ellenkező esetben a problémák az egész társadalomra kiterjedő hatásokkal járhatnak.
A közlemény zárásaként egy szemléletes hasonlattal él: „ha a főcsapnál van baj, előbb-utóbb az egész házban szomjazni fognak”, utalva arra, hogy az agrártámogatási rendszer működési zavarai mindenkit érintenek.
Piros 7es



