
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Védett Társadalom Alapítvány Feljelentette a Ryanairt
2022. jún. 20.


A Védett Társadalom Alapítvány fogyasztóvédelmi szabályozással is foglalkozó Budapest Bizottsága feljelentette a Ryanair légitársaságot, mivel az weboldalán megtévesztő üzeneteket jelenít meg a magyarországi fogyasztók számára, amiben letagadja saját díjemelését – olvasható az alapítvány MTI-hez eljutatott közleményében.
Rámutattak, hogy a cég kizárólag a magyar aloldalán tesz közzé angol nyelvű üzeneteket, amelyekben azt állítja, hogy Magyarország a légitársaságokra vetett ki extraprofit-adót, amelyet a fogyasztók volnának kötelesek megfizetni.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a háború gazdasági hatásait ellensúlyozó magyar adó a földi utaskiszolgálást végző cégeket terheli, a Ryanair számára legfeljebb közvetett költségként jelentkezhet.
Ezt a Ryanair is nagyon jól tudja, mert a magyar adó egyáltalán nem újdonság, hanem Európa több országában régóta bevett adónem, amelynek beszedésétől Magyarország eddig eltekintett. A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg azzal, hogy a weboldalán azt a hamis látszatot kelti, mintha a fogyasztókra kivetett díjemelés nem a Ryanair saját üzleti döntése lenne, és az extra díjat a vállalat kénytelen volna felszámítani nekik – hangsúlyozták.
A Védett Társadalom Alapítvány hétfőn közérdekű bejelentést tett a fogyasztóvédelmi hatóságnál, amelyben kéri a jogsértő Ryanair-közlemények kivizsgálását.
A magyar és EU-s fogyasztóvédelmi szabályok minden légitársaságnak tiltják, hogy a saját költségük közvetett áthárítását úgy kommunikálják a fogyasztók felé, mintha az a fogyasztókat terhelő adó volna – olvasható a közleményben.

Edmár Attila


