A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
2c447990 f991 11e9 bbbf 155d2b46fbf3

Verhofstadt örömtáncot jár az ukrán terrorcselekmények láttán 2023. aug. 30.

Szövetség - P7 Szövetség - P7

A fene az ízlésébe annak, aki szerint jóképű ez a Verhofstadt, de nem is ez a lényeg, hiszen ahány ház, annyi szokás, na meg az ízlés is egyéni elmebaj kérdése. Elmebajból pedig a holland EP-képviselő esetében nem kevésről beszélhetünk.

Gondolom, egyetlen egy olvasónknak sem kell az emlékezetében mélyen turkálnia, hogy felidézze, milyen feltételekkel adtak fegyvereket a nyugati „szövetségesek” Ukrajnának. Igen, valóban arra utalok, hogy 

a nyugati fegyverek csak védekezésre használhatók, Oroszország területén szigorúan tilos bevetni őket.

Le is szögezhetjük, hogy minden civil lakosság ellni hadi cselekményt terrorista akciónak tekinthetünk. 

Ígérte is Zelenszkij, mintha épp igazat készült volna mondani, hogy nyúgati elvtársak, nyet fogjuk bevetni nyúgait fegyvert Mószkovia ellen. Hittük is, meg nem is, főleg nem. 

Aztán az első gyanús jelek már akkor megmutatkoztak, amikor a háború korai szakaszában egy ukrán rakéta Horvátországban ért földet. Természetesen ráfogtak az ukránok mindent a ruszkikra. Később persze bevallották, áttételesen, hogy csak figyelmeztetni akarták a NATO-t, hogy milyen gyenge a katonai szövetség légvédelme. 

Aztán robbant az Északi Áramlat, repeszek öltek lengyeleket, na meg úgy repkednek az ukrán drónok Oroszország nagyvárosaiba civil(!!!) célpontok ellen, mintha nem lenne holnap. 

Közben mit csinál a Nyugat? Idegesen elkapja a fejét, hogy ne kelljen tudomást vennie arról, hogy a színészmester elnök sokadjára hülyére vett mindenkit. 

Gyurcsányi fordulattal élve: hazudik reggel, délben és este.

Hazudik, amikor azt ígéri, hogy nem fognak orosz földön csapást mérni a nyugati fegyverekkel. Hazudik, amikor azt mondja, nem tud választásokat kiírni időben (érdekes, Nagy-Britannia képes volt rá a második világháború alatt, holott az ukrajnainál szemernyivel sem volt jobb helyzetben a szigetország). Hazudik minden alkalommal, amikor valamelyik nyugati celeb – legyen szó politikusról vagy színész kollégáról – Kijevbe látotagat, és hogy, hogy nem épp akkor szólal meg a légi riadó, hogy a szerencsétlen, halálra vált celebnek épp akkor kelljen levonulni az óvóhelyre. Természetesen azért, hogy aztán még sötétebb képet festve térhessen haza pénzt, paripát, fegyvert követelni a demokrácia kicsi, zöld harcosának. 

Félreértés ne essék, a másik oldal ugyanúgy hazudik. De a másik oldal nem is próbálja eljátszani a mártírt. Illetve de, csak épp senki nem hiszi már el Putyin egy szavát sem. 

És akkor jön ez a Verhofstadt, ez a korrupt, a valósággal Zelenszkijhez hasonló módon hadilábon álló kretén, aki örömében tapsikol, hogy az ukrán elnök orosz civilek lemészárlását vezényli le, nem számolva a következményekkel, melyek csak újabb és újabb megtorláshoz vezethetnek.

Kercsi híd, kerkhi gát, Északi Áramlat és megannyi hamis zászlós hadművelet, amit ez az ötszázötvenegynéhány napnyi háború hozott.

Épp csak azt felejtik el az ilyen Zelenszkijek meg Verhofstadtok, hogy hazugsággal nem lehet háborút nyerni, békét meg még annyira sem.

Nyitókép: Getty Images

Szövetség - P7 Szövetség - P7