ITT A PIROS, HOL A PIROS

Vincze Lóránt: A Szövetség nem lehet többfejű! 2022. máj. 2.

Vincze Lóránt EP képviselővel dunaszerdahelyi fóruma után volt lehetőségünk interjút készíteni, parlamenti munkássága mellett a FUEN, teljes nevén magyarul, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója elnöke, amely 35 országban 105 tagszervezettel működik.

A FUEN ifi szervezetéről, amely a Yen nevet viseli (Youth of European Nationalities) elmondta, hogy egy önálló szervezet, melynek elnöke helyet kapott a FUEN elnökségében. Ezzel is értékelve az együttműködést és a partnerségi viszonyt. A FUEN tagszervezeteiről pedig elmondta:

Különböző arcéllel működő csoportosulások vannak köztünk, a határon túli német szervezetek ernyőszervezete, az úgynevezett Német munkacsoport is része a FUEN-nek, amíg a magyar állam a Magyar Állandó Értekezlet révén fogja össze a külhoni magyar közösségeket a németek esetében ezt a munkát a Német munkacsoport végzi. Összegyűjti Kazahsztántól Dániáig a német kisebbségeket, de van egy Szláv munkacsoport is, ami a szláv nyelvű kisebbségeket egyesíti, van Török munkacsoport, van egy anyaországuk nélküli kisebbségeket tömörítő csoport, hiszen vannak olyan kisebbségek, amelyeknek nincs egy anyaországa, mint nekünk Magyarország, és nekik ezáltal nyilván sajátos problémáik vannak, mert amit az ő államuk nem old meg, azt már csak egy nemzetközi intézménytől várhatják.

De van egy tematikus munkacsoport mely az oktatással foglalkozik, mert az oktatás az identitás megtartásának legfontosabb pillére, ez is együttműködésre sarkallta a szervezeteinket. Ezek mellett nagyon sok projektje van a FUEN-nek különböző rendezvények, az éves közgyűlés, de a legfontosabb munkája a kisebbségi érdekérvényesítés a különböző nemzetközi szervezetekben. Az ENSZ-nek, az Európa Tanácsnak a társult tagja, együttműködik az EBESZ-szel, az Európai Unióval értelemszerűen, tehát igyekszünk a különböző nemzetközi fórumokon részt venni; plusz azokat a kéréseket, amelyek a tagjainktól érkeznek, azokat képviselni az államokkal való viszonyban, valamint regionális szinten is.

Hogy látja a fiatalok szerepét a politikában, kellő számban érdeklődnek a közélet iránt?

Én azt gondolom, hogy a fiataloknak esélyt kell adni arra, hogy elmondják a véleményüket a világról, javaslatokat tegyenek. És ezt nem csak azért mondom, mert jól hangzik; én a munkám ez alapján végzem otthon. Sokat találkozok ifjúsági szervezetekkel Erdélyben. Ezelőtt három héttel volt egy olyan találkozó Marosvásárhelyen, amilyenre még sosem volt példa.

Egy helyre összegyűjtöttem a város összes diákszervezetét, hallgatói önkormányzatát, ifjúsági klubját, a különböző szakkörök képviselőit, hogy gyertek, beszéljünk a mai témákról a környezetvédelemtől a kisebbségvédelemig.

Melyek azok a vélemények, amelyeket ők fogalmaznak meg, mert ez számomra tanulás. Ezekkel a gondolatokkal megyek az Európai Parlamentbe a különböző ügyekben megszólalni, mert nekem meggyőződésem, hogy a most meghozott döntéseket elsősorban a fiatalok fogják majd érezni következmények szintjén, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a most elfogadott jogszabályok milyenek. Ezeket alakítsák a fiatalok már most, hogy ne csak elszenvedői legyenek. Múlt héten a kolozsvári jogász hallgatók körével dolgoztunk egy európai uniós pályázaton. Ők készítettek dolgozatokat az uniós jognak a legkényesebb témáiról, a jogállamiságról, az európai jog primátusáról, a Minority Safepack kezdeményezésről, és nagyon izgalmas volt látni, hogy ők hogy látják szakmai és jogi szempontból ezeket a témákat, jönni is fognak Brüsszelbe egy tapasztalatszerzésre. Minden évben a romániai magyar egyetemek évfolyamelső diákjait elviszem Brüsszelbe, hogy egyrészt lássák Brüsszelt, lássák az Európai Parlament és az Unió működését, legyen egy visszacsatolás, hogy érdemes dolgozni, érdemes a legjobbak között lenni, vagy a legjobbnak lenni, mert ők az a generáció, amelyik meghatározza a jövőnket. Szeretnénk, hogyha jó emberek vezetnék a világot, az országot, amikor mi nyugdíjasok leszünk.

A konzervatív ideológia, vagy mindenféleképpen egy jobboldali ideológia az, ami előre tudja segíteni a kulturális erőtér növelését?

Hát legalábbis, hogyha arra tekintünk, hogy a mi célunk valaminek a megőrzése, márpedig az a nemzeti identitás, az anyanyelv az anyanyelvi kultúrának a megőrzése, az eleve konzerválni szeretne valamit, tehát a konzervatív gondolkodásmódhoz áll közel.

Ugyanakkor én kereszténydemokrata politikus vagyok, az európai keresztény gyökerek megőrzése fontos számomra, de van más ideológia is kétségtelen, csak nagyon nehéz a baloldali ideológiát vagy a liberális ideológiát követni kisebbségiként, kisebbségi politikusként, hiszen ma ez a baloldal, ez a liberális baloldal egyfajta nagy európai olvasztótégelyt hozna létre, amelyben lehet, hogy mindenkinek megvan az egyéni szabadsága, de már nincsen meg a közösségi szabadsága…

Hogyha a progresszív gondolkodást ma az jelenti, hogy az egyetemen a könyvészetből bizonyos anyagokat kivesznek, mert arról már nem érdemes beszélni, mert a gyarmatosítás korában írták, vagy netán orosz szerzők, akkor én nem tudok azonosulni ezzel, és én nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek akkor sem, hogyha hiszek a lelkiismereti szabadságban. Ráadásul a mi közösségeink hagyományosak, vidéki közösségek Erdélyben, itt a Felvidéken is, akik ragaszkodnak a röghöz, a földhöz, a hagyományokhoz, a hagyományos családhoz, a hagyományos helyi közösséghez. Mindig azt szoktam mondani, hogy persze, az egyén bármit tehet. Lakhat az Antarktiszon, vagy elmehet világgá, de a közösség az örök kellene, hogy legyen, a közösségnek értéke van önmaga által is attól, hogy azok a kis sejtek megalkotják ezt a közösséget, óvni kell a megmaradását a mi hagyományos erdélyi, felvidéki közösségeinknek. Ez pedig igen, egy konzervatívabb világlátás.

Említette, az olvasztótégelyt, és hogy nagyon nehéz követni, vagy jó szívvel ajánlani. Kell egyáltalán?

Hát, én mondom, hogy nem tudnám jó szívvel ajánlani, de megtiltani nem lehet. A lelkiismereti szabadság van, mindenki abban hisz, amiben akar. És ezek az eszmék, ezek a politikai irányzatok azért mindig alakulnak az idők folyamán. Például éppen a kisebbségvédelem kapcsán érdemes megállapítani, hogy valamikor a kilencvenes évek elején elsősorban a baloldaliak, a szociáldemokraták voltak azok, akik a kisebbségek jogaiért felléptek az Európai Unióban, Európában úgy általában, az Európa Tanács intézményrendszerében, de mára ők ezt az érdeklődésüket teljesen elveszítették és más prioritások léptek a helyébe, míg a mi konzervatívjainkat, a néppártokat viszont sikerült rávenni arra, hogy támogatók legyenek.

2009-ben az Európai Néppárt kongresszusán már sikerült elfogadtatni egy határozatot, ami már kimondta azt, hogy ki kell alakítani egy európai kisebbségvédelmi keretet. Utána a 2012-es bukaresti kongresszuson bevittük a politikai programba is ezt a célkitűzést. Nem volt erre korábban példa, hogy a néppárt ilyen nyitott legyen. Persze azóta sok minden történt a néppárttal is, de erre az időszakra utalnék, hogy mindenképpen kedvező volt a nemzetiségek számára Európában. Tehát a baloldaliak feladták, a néppártiak fölvették ezt a fonalat, bízom abban, hogy így tovább tudjuk vinni a jövőre nézve is.

Térjünk át a felvidéki ügyekre! A közvélemény-kutatások eredményei nem túl kedvezőek. Ön szerint a három platform összekovácsolható? Vagy nagyok a különbségek ahhoz, hogy összefogható legyen? Meg kell maradni a platformoknál, vagy inkább határozottabb arcélt kell kialakítania ennek a közösségnek?

Több része van ennek. Egyrészt nem a közvélemény-kutatásokat kell megnyerni, hanem a választásokat. Például Erdélyben az RMDSZ-t rendre 5 százalékra mérik hivatalból. Tehát, hogyha ennyit szoktak elérni, akkor beírják az 5%-ot. Általában olyan kicsi mintán készülnek ezek a közvélemény-kutatások, hogy azon belül a magyar minta nem reprezentatív, a magyar lakosságra vonatkozóan, szerintem ez egyébként így van a Felvidéken is. De bármit írjanak a közvélemény-kutatások, a munkát nem lehet megspórolni, a szervezetépítést, és látni kell azt is, hogy a mi közösségeink nem egy ideológiájúak, tehát ha az egész felvidéki magyar népességet nézzük, vagy az erdélyi magyarokat, azok között vannak baloldaliak, vannak jobboldaliak, vannak konzervatívok, keresztények, liberálisok, tehát a népesség az változatos tud lenni.

A kihívás az, hogy sikerül-e kialakítani azt a szervezeti keretet, amivel mindenkit meg lehet szólítani, úgy tenni ezt, hogy közben azért legyen egy egységes fellépés, egy olyan szervezet, amely hiteles és képviselni tud mindenkit.

Ez az igazi kihívás, hogy ezt a többszínűséget platformoknak nevezik, mint az RMDSZ-ben, és azoknak a történelem során volt kisebb, meg nagyobb szerepük, most éppen kisebb szerepük van, ez változó, de a platformok sem működhetnek a szövetség egységes szemléletével szemben, nem önálló entitásokként kell létezniük, hanem a közös célt kell szolgálniuk. Tehát én azt gondolom, hogy meg kell találni a módját annak, hogy egységessé váljon.

A szövetség nem lehet többfejű, ez egészen biztos, a vezetésének is egységesnek kell lennie, meg kell találni azt a struktúrát, amely szakmailag választ ad a mindennapok kérdéseire az oktatás, az anyanyelvhasználat, sok más politika kapcsán. Ennek kell legyen egy szerkezete, egy pártkeret, és hát azok mellett nagyon sok mindenről lehet beszélni, lehet vitázni, csak amikor sorsdöntő kérdések vannak, akkor egységesen kell fellépni.

Ez a sorsdöntő helyzetek pedig a választásokat jelentik, amiből már ősszel következik egy. Tehát nagyon fontos lesz alaposan felkészülni rá és állni elébe. Meggyőzni az embereket arra, hogy bizalmukat helyezhetik ebbe az új szervezetbe. Hiszen az emberek, a felvidéki magyar emberek többsége, ahogy én érzem, elveszítették a hitelüket a politikában és a magyar szervezetekben, tehát ezt a hitelt kell visszaszerezni nagyon sok munkával és olyan témákkal, amelyek érzelmileg is közel állnak az emberekhez, amelyekkel azonosulni tudnak, amellyel ráveszik magukat, hogy elmenjenek szavazni, képviselve érzik magukat.

Például, a Beneš-dekrétumok, vagy a kettős állampolgárság, amit említettünk.

Hát, ezt meg kell vizsgálni, hogy melyik az a téma, amilyen hivószó tud lenni. Én azt gondolom, hogy a Beneš-dekrétumok mindenképpen egy olyan elvarratlan történet a felvidéki magyarság életében, amelyet valamilyen módon rendezni kell, és addig, amíg ez nem történik meg, addig mindig marad egy hiány, egy megoldatlan kérdés.