CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Visegrád üzenete 2022. nov. 1.

Ma már nem kell senkinek sem bemutatni a Visegrádi Együttműködés – közkeletű nevén a V4 (korábban V3) – szervezetét és annak előnyeit. A jelenleg az EU belső, a keleti blokkból csatlakozott közép-európai államok szövetségeként működő szervezet története 1335 november első napjáig nyúlik vissza. A hétvégi választási siker pedig mindennél jobban bebizonyítja, hogy a visegrádi együttműködés kicsiben is sok tanulsággal szolgál.

Károly Róbert magyar, Luxemburgi János cseh és III. (Nagy) Kázmér lengyel király 1335 októberében gyűlt össze a több szempontból is szimbolikus Duna-menti városban, Visegrádon. A helyszín, mely a három, nyugatról veszélyeztetett ország ellenségeskedésének megszűnéséhez biztosított nyugodt környezetet, korábban kelták, germánok, rómaiak, avarok, szlávok, és végül a magyarok otthonául szolgált. A város neve is szláv eredetű, így már önmagában is a békés egymás mellett élés jelképévé vált.

A három közép-európai uralkodó az egyre fokozódó német (osztrák és német-római) nyomás ellensúlyozása céljából tette félre az országaik közötti hosszú viszályokat, kötött ezzel katonai és gazdasági szövetséget, elsősorban Bécs árumegállító jogával szemben, sőt a Magyar és a Cseh Királyság között még valutaunió is létrejött. 

Ennek mintájára 1991. február 15-én Magyarország ismét megszervezte a találkozót Lengyelország és Csehszlovákia részvételével, melynek céljai a demokratikus átalakulás segítése mellett a gazdasági és a politikai együttműködés előmozdítása voltak.

Mára a V4 komoly erővé vált az európai politikai és gazdasági porondon, hiszen 64 millió polgár érdekeit képviseli. 

Súlyát mi sem igazolja annál jobban, mint a szétverésére tett folyamatos kísérletek, melyben épp Szlovákia képezi általában a leggyengébb láncszemet. Hol a mag-Európához való csatlakozás mézesmadzagával, hol a nacionalista indulatok szításával próbálják a nyugati politikai erők elcsábítani a kisebbik csehszlovák utódállamot.

Lengyelország a legutóbbi időkig ellenállt az efféle csábításoknak, ám az orosz-ukrán háború ellentétes álláspontra helyezte északi barátainkat Magyarországgal szemben. Azonban az EU intézményeinek képmutatása bebizonyította a lengyeleknek, valódi szövetségeseiket nem Brüsszelben kell keresniük.

A Visegrádi Négyek több politikai eredményt is fel tudnak mutatni az unióval vívott harcukban, melyek külön-külön megvívva reménytelenül elbuktak volna. Felismerve az egységben az erő örök igazságát, ma már kevesek fejében él negatív kép az együttműködésről. 

Felvidéki magyarként megdöbbentő volt látni, amikor a szlovák kormányváltást megelőző időszakban Magyarország kormánya Róbert Ficóék antidemokratikus módszereket sem nélkülöző kormányát támogatták. Ám fontos hangsúlyozni, ez a támogatás a V4-es partnerségnek szólt, miközben a jelenlegi kormánypártok akkoriban meglehetősen kritikus hangnemet ütöttek meg az együttműködéssel szemben. 

Elgondolkodhatunk arról, hogy mi lehet a 687 évvel ezelőtti királytalálkozó üzenete a ma emberének. Egyértelműen az összefogás eredményessége. A kölcsönös bizalom, a nyitottság és őszinteség meghozza a maga gyümölcseit. A történelem során ugyan voltak időszakok, amikor ezek az erények nem voltak meg az országaink között, de hosszú távon csak azok megléte tudja sikeressé tenni Közép-Európa országait.

Ha pedig kicsit allegóriaként tekintünk a fenti írásra, a Szövetség politikusai számára is tanulságul szolgálhat, hogy a széthúzás helyett az összetartás, a játszmák helyett az őszinteség, a szélmalomharcok helyett a közös fellépés az egyedüli kulcsa a sikereknek.

1335-ben három ellenségeskedő platform vezetője tette félre korábbi nézeteltéréseit és sikeresen felvirágoztatta saját közösségét és szövetségeseit Európa legjelentősebb katonai-politikai blokkjával szemben. Hasonló forgatókönyvet látunk napjainkban is az Európai Unió porondján is. A hétvégi összevont választások legfontosabb tanulsága is pont az, hogy csak így lehetünk eredményesek.

Szembe kell nézniük tehát korábbi tetteikkel és kijelentéseikkel mindazoknak, akik a közösség eredményességét feláldoznák saját ambíciójuk oltárán. Lehetnek ugyan viták és eltérő érdekek, de egy mi-ők polarizáltságú társadalomban, ahol a „mi” egy alig 9%-os nemzeti kisebbség vagyunk, az „ők” pedig egy velünk szemben bizalmatlan, olykor ellenséges többségi társadalom, nincs helye a széthúzásnak, pláne a gáncsoskodásnak. 

A hétvégi sikernél jobban semmi sem bizonyítja, hogy a platformok csak akadályozzák a sikereket, ehelyett nem együttműködésre, hanem egységre van szükség. 

Azoknak, akik ezt nem látják be, és továbbra is csak a saját maguk feljebb pozicionálásában érdekeltek, ideje átadniuk a helyüket olyanoknak, akik tényleg képesek megszólítani a szavazókat. Nem a fellengzős ígéretek, nem az egyént a közösség felé állító, már-már személyi kultuszt építő kampányok, hanem a felvidéki magyarságba fektetett munka hozza meg a gyümölcsét.

Az pedig nem a gáncsoskodók, hanem a kompromisszumokat meghozó, a megbeszélt játékszabályokat betartó, nyíltan és őszintén kommunikáló, tetteikért a következményeket is felvállaló politikusok privilégiuma, hogy a polgároktól felhatalmazást nyerjen a képviseletükre.