
RIA-RIA
Visszavágtunk a franciáknak, Eb-bronzérmes a magyar válogatott!
2024. dec. 16.


12 év után ismét harmadik helyet szerzett a magyar női kézilabda-válogatott, miután a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 25-24-re legyőzte azt a Franciaországot, akiktől a középdöntőben három góllal kikapott.
A magyar csapatnak volt miért visszavágnia Franciaországnak, hiszen Klujberék épp az olimpiai ezüstérmes és regnáló világbajnok ellen szenvedték el az első vereségüket ezen a kontinenstornán, méghozzá a középdöntő utolsó mérkőzésén.
Az a vereség pedig döntően befolyásolta a sorsunkat, mivel így nem a dánok ellen mérkőztünk meg az elődöntőben, akik ellen talán több esélyünk lett volna, mint a mumusunk, a norvégok ellen, akik ismét komoly verést mértek ránk.
Bár az első félidőben még tudtuk tartani a lépést Hovdenékkel, igaz már akkor is komoly hátrányból kellett visszazárkóznunk, ez pedig valószínűleg annyi energiát vett ki a lányokból, hogy a második játékrészben teljesen elfogytunk a végére.
A franciák viszont nem bírtak el a dánokkal a másik elődöntőben, bár csak két találattal kaptak ki, de az összecsapás közepén úgy nézett ki, hogy egy komolyabb vereségbe is belefuthatnak, a végére azonban elkapták a fonalat, de már nem maradt idejük az egyenlítésre.
Így megkaptuk az esélyt, hogy a bronzmeccsen visszavágjunk a középdöntőben és az olimpián elszenvedett vereségért.
A magyar együttes az előző mérkőzését nagyon rosszul kezdte a franciák ellen, kilenc percig nem sikerült betalálnunk, ez pedig megpecsételte a sorsunkat.
Most viszont sokkal jobban kezdtük a találkozót, a franciák szerezték meg a vezetést, de Kuczora révén azonnal jött a válaszunk. Az elején hol mi vezettünk, hol a franciák, de aztán Golovin Vlagyimir időkérése után sikerült magasabb fokozatba kapcsolnunk.
5-4-re még a franciák vezettek, de aztán egy 7-2-es periódust produkáltunk, aminek köszönhetően fordult a kocka, és onnantól kezdve már az ellenfél futott az eredmény után.
A hajrában több hétméterest értékesítettek a franciák, de a szünetre így is egygólos magyar előnnyel mentek el a csapatok.
Magyar szempontból tökéletesen indult a második játékrész, két gyors találattal visszaállítottuk a háromgólos különbséget, de aztán egy kisebb mélyrepülést követően 16-16-nál hosszú idő után ismét egyenlő volt az állás.
Szerencsére ettől a helyzettől sem ijedtek meg a lányok, a fájdalomcsillapítókkal játszó Szemerey Zsófi védéseinek köszönhetően sikerült újra kétgólos előnybe kerülnünk, de a hajrára megint utolértek minket a franciák.
Az utolsó percek hatalmas izgalmakat hoztak, a franciák folyamatosan ott loholtak a nyakunkban,
24-24-nél aztán a torna álomcsapatába is beválasztott Klujber Katrin és Győri-Lukács Viktória révén sikerült bevinnünk a kegyelemdöfést, amire már nem jött válasz.
A magyar válogatott így 2012 után ismét érmet szerzett az Európa-bajnokságon, 12 évvel ezelőtt a szerbeket sikerült egy óriási hosszabbításos csata után megvernünk a bronzmérkőzésen, most pedig Franciaország ellen jött össze ugyanez a bravúr.
A magyar csapatnak ez volt a harmadik bronzérme az Eb-k történetében, aranyérmünk jelenleg egy van, 2000-ben az ukránokat legyőzve ugyanis mi értünk fel Európa csúcsára, és ha így folytatják a lányok, akkor Golovin Vlagyimir vezetésével képesek lehetnek egy hasonló csodára.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Demeter Nikolas


