AMMARHA!

Vörös Győző ókorkutató: Az evangéliumok ma is közöttünk játszódnak 2024. ápr. 1.

A holt-tenger-parti, hihetetlen gazdagságú időkapszula bizonyítja, hogy a Biblia nemcsak vallásos szöveg, hanem írott történelem, amely velünk él. Vörös Győző ókorkutató-építész 2009 óta dolgozik Nagy Heródes palotájának feltárásán, és vallja: magyar mesterei nélkül ma nem tartana itt.

Aki már tizenhat évesen tudja, hogy egyiptológus akar lenni, sőt ennyi idősen egyetemre jár, biztosan nem mindennapi családból jön. Mesélne erről?

Mélyen hívő, háromgyermekes katolikus családban nőttem fel Pécsen; az idősebbik nővérem apáca lett Franciaországban. Szuperkonzervatív szüleink nem engedtek minket tévézni a nővéreimmel, ugyanis kommunista propagandának tartották. Csak a Szabad Európa, a Vatikáni Rádió és az Amerika Hangja mehetett a rádióban. Esténként pedig matematikus édesapám és rajztanárnő édesanyám mese helyett szinte kizárólag a Bibliából olvasott fel nekünk történeteket. Így nem véletlen, hogy a Biblia varázslatos világában felnőve oda vágyakoztam, számomra egyfajta mennyországképet is jelentett: több ezer kilométerre és több ezer évnyire Pécstől. A gimnáziumot magántanulóként fejeztem be Pécsen. Az ELTE-t valóban tizenhat évesen, 1988-ban kezdtem el – a szocializmusban még megtörténhetett ilyen – egyiptológia–ógörög szakon, és minisztériumi engedéllyel huszonegy évesen kaptam kézhez a mesterdiplomámat 1993-ban. Harminc éve, 1994. február elsején egy ELTE-ről delegált, ötéves államközi tudományos ösztöndíjjal Egyiptomba költöztem mint a magyar egyiptológia állandó kairói képviselője.

Harmincegyedik éve magyar színekben, magyarként dolgozom itt, a Közel-Keleten”

Mi volt az a régészeti lelet, amit először fogott kézbe, és melyik volt önre a legnagyobb hatással?

Thébában a Thot-hegyi ásatások megkezdése előtt, 1994 tavaszán terepbejárást végeztem, és a templom romjai között megláttam egy faragott, fehér mészkőtöredéket. Felemeltem, egy ankh hieroglifa volt rávésve, amely azt jelenti: élet. Csodálatos ómenként éltem át. A legnagyobb hatással pedig a két alexandriai kincsleletünk volt rám. Az elásott arany- és bronzkincsleletek megtalálása világszenzációt jelentett, és a hatalmas siker megalapozta a 2004-es ciprusi kormánymeghívásomat, sőt a szakmai pályafutásomat is meghatározta. A 21. században a régészeti feltárások kizárólag az új információhoz való hozzájutást szolgálják, és ezek a gyönyörű ókori és kora bizánci alexandriai kincsleletek fontos új információkat hordoztak.

Több ókorkutató-mesterét szokta említeni, például Kákosy Lászlót, Wessetzky Vilmost. Mit tanult tőlük?

Első mesterem Kákosy László akadémikus volt. Ő látta meg bennem a mély ókorkutatói hivatást, ő vett fel tizenhat évesen az egyetemre, és harmad­éves koromtól sokszor náluk is laktam a Csaba utcában a Kissvábhegyen, mivel gyermektelen ember volt. Az ő mestere, az 1909-ben született Wessetzky Vilmos még élt és tanított, nekem még ő volt az államvizsga-bizottsági elnököm is. Egyfajta szellemi nagyapaként tekintettem rá. Már a háború előtt professzor volt Bécsben, később ő szervezte meg az egyiptomi gyűjteményt a Szépművészeti Múzeumban –megjegyzem: 1929-ben országos gerelyhajító bajnok volt. Ha leesett a hó, gyakran jártam hozzá havat lapátolni az Istenhegyi útra. Egy villaépületben lakott, amely egykor a családjáé volt, s bár az ötvenes években több lakásra darabolták és kényszerbérlőknek utalták ki, a bejárat fölött még ott ragyogott az elmagyarosodott lengyel arisztokrata család ősi címere a pajzsban az eperrel. Egyébként Wessetzky Vilmos beszélt rá, hogy tanuljam ki az építészmesterséget is, ugyanis Egyiptomban – Thébában és Alexandriában – kizárólag templomfeltárásokat vezettem.

Az evangéliumi helyszínek közül a Machaerus az egyetlen, amely időkapszulaként maradt ránk az ókorból”

Ha jól értem, itt jön a képbe Makovecz Imre.

Előbb Hajnóczi Gyula építészprofesszor, Wessetzky Vilmos kedves barátja, akinek ő mutatott be. Ahogy Wessetzky az ELTE-n, Hajnóczi az építészmestereim között volt a nagyapai generáció. Ő indított el az építészeti és műemlékvédelmi szakmérnöki tanulmá­nyaimban. Később a doktori képzésem olyan jól sikerült, hogy 2001-ben Az ókori Egyiptom templomépítészete című disszertációmra a BME tizennégy tagú doktori bizottsága rendkívül ritka százszázalékos minősítést adott a titkos szavazáson. Ezt azonban sajnos már egyikük sem érte meg. Viszont a doktori védésem egyik opponense, az Egyiptomban megismert nagylelkű pártfogóm, Maróth Miklós professzor beajánlott kedves barátjának, Makovecz Imrének, aki 2001-ben Corvin-láncot kapott, és éppen választania kellett egy építészt a támogatottjának három évre. Maróth ajánlására engem választott. Makovecz utóbb feleségével többször meglátogatott Egyiptomban és Cipruson, és atyai jóbarátom,

végül pedig mesterem lett. Sajnos tizenhárom éve ő is elment, de lélekben ma is velem van mind a négy mesterem itt, Jeruzsálemben.

Teljes írás ITT olvasható.