CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Vörös szőnyeg, nagy szavak, kevés kézzelfogható eredmény 2025. aug. 16.

Hatalmas várakozás előzte meg Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóját. A világ közvéleménye tűzszünetet, áttörést, békefolyamatot várt – helyette vörös szőnyeget, közös limuzinos bevonulást és barátságos szavakat kaptunk. A konkrétumok? Egyelőre sehol, de ez talán nem is akkora baj, hiszen már az is hatalmas előrelépés, hogy egyáltalán létrejött a találkozó.

Trump mindent megtett, hogy látványban ne legyen hiány: Putyin vörös szőnyegen érkezett, katonai tisztelgéssel és állami pompával fogadták, mintha régi szövetségest üdvözölnének. A két vezető ezután szokatlan gesztussal, közösen ült be egy limuzinba – ami a diplomáciai protokollban ritkaságnak számít – Trump nem hogy a kvázi ellenségeivel, de még a szövetségeseivel szemben sem gyakorol ilyen gesztust.

Putyin rögtön „jó napot, szomszéd, jó újra látni” köszöntéssel indította a találkozót. 

Tehát már a nyitány is egyértelmű üzenetet hordozott: Moszkva vezetője újra a nemzetközi diplomácia középpontjában van. Bármennyire is szerették volna a ballib oldalon páriaként megtartani, Trump a találkozóval kiemelte és ismét elfogadott tárgyalópartnerré tette Putyint, ami miatt nem tudnak eléggé habzó szájjal dühöngeni a nyugat-európai politikusok. Zelenszkijről nem is beszélve.

Diplomáciai mosolyok, változatlan álláspontok

A sajtótájékoztatón mindkét fél előrelépésről beszélt – de egyikük sem mondott semmi kézzelfoghatót. Trump „nagy előrehaladást” említett, de részleteket nem árult el, mondván: előbb egyeztet szövetségeseivel. 

Putyin pedig megismételte korábbi feltételeit: Ukrajna ne legyen NATO-tag, az ország katonailag maradjon gyenge, és Moszkva biztonsági érdekeit a Nyugat ismerje el. Magyarán: az orosz álláspont egy jottányit sem változott.

A külső szemlélő ezt Moszkva totális győzelmeként értékelheti, ám ahogy József Attila is írta: „fecseg a felszín, hallgat a mély”. És bizony ezen a találkozón nem egyedül Ukrajna kérdése került napirendre, az csak a nyilvánosságnak szórt süti volt, amin csámcsoghatnak. Trumpot ugyanis sokkal jobban érdekli (Ukrajnánál pláne), hogy mi fog történni Északon. Hosszú ideje már midnen az Északi-sark körüli területről szól: a nyersanyagok, az új kereskedelmi útvonalak sokkal több haszonnal kecsegtetnek, mint egy félbarbár szláv államocska, melynek kokainkmámorban úszó elnöke (érdemes megnézni a berlini sajtótájékoztatón Zelenszkij mimikáját!) a világ császárának érezte magát, és addig heccelte Oroszországot, amíg az végül (vissza)ütött. 

Ki nyert a találkozóval?

A nemzetközi sajtó többsége szerint egyértelműen Vlagyimir Putyin. Nem adott semmit, cserébe mindent vitt, ami a diplomáciában számít: rangot, elismerést, figyelmet. Egyenrangú félként fogadták az Egyesült Államokban, és meghívta Trumpot Moszkvába – amit az amerikai elnök nem zárt ki.

Ez Moszkvának komoly PR-győzelem, főleg azok után, hogy az elmúlt években Oroszországot háborús agresszorként kezelték a nyugati fővárosokban.

Trump ezzel szemben inkább feszültnek tűnt a sajtótájékoztatón. Az egyik amerikai tévécstornán megszólaltatott pszichológus szerint a testbeszéde arról árulkodott a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón, hogy nem sikerült véghez vinnie, amit eltervezett, de komoly önuralmat gyakorolt, hogy ezt ne mutassa ki. Bár politikai színházban otthonosan mozog, a világ elégedetlenül fogadta a konkrétumok hiányát. A tűzszünet elmaradt, Ukrajna mellőzve volt, a NATO és az Európai Unió pedig csak a második vonalban értesült a fejleményekről. Ez nemcsak Brüsszelben keltett rossz visszhangot, hanem Washingtonban is. De ne feledjük, Ukrajna csak egy részét képezte a tárgyalásoknak.

A mellőzött Ukrajna, az igazi vesztes

Az alaszkai tárgyalás legnagyobb vesztes egyértelműen Ukrajna. Vologyimir Zelenszkij még csak meghívót sem kapott a tárgyalásra, ami diplomáciai pofonként értelmezhető. Mondjuk az első Trumpnál tett látogatásán történt izmozása után az is nagy eredmény, hogy egyáltalán az érdekében a kisujját is hajlandó mozdítani az amerikai elnök. A Nyugat ugyan támogatásáról biztosította Kijevet, de az a tény, hogy az Egyesült Államok és Oroszország Ukrajna, na meg az EU feje fölött tárgyal, sötét üzenetet hordoz: az ukránok sorsról ismét mások döntenek. 

Ez történelmi deja vu a közép- és kelet-európai országok számára. Számunkra pláne, hiszen Trianon árnya ott lebeg felettünk örökké. Akkor Kárpátalja Csehszlovákiához, a második világháborút követően a Szovjetunióhoz, és még csak véletlenül sem Ukrajnához lett csatolva! 

Nem akarok rosszmájú lenni, de azok után, ahogy a kárpátaljai magyarokkal bántak az ukránok az elmúlt harminc évben, amilyen magyarellenes incidensek, provokációk és hazugságkampányok zajlanak, nem fogom sajnálni őket, bármi lesz is a végső ítélet.

Mit üzen a világnak a csúcs?

A találkozó világosan megmutatta: a diplomáciában a látszat legalább olyan fontos, mint a tartalom. Putyin, aki két évvel ezelőtt még a szankciók és az elszigetelés fogságában vergődött, most a világ vezető hatalmának elnökével tárgyalt – amerikai földön. Ez már önmagában győzelemnek számít. Az pedig, hogy kommikálni tudta a saját feltételeit, hogy azok nem lettek kapásból lesöpörve az asztalról azt mutatják, hogy egyenrangú partnerként érkezett és tért haza az orosz elnök.

Mindez pedig új helyzetet teremt a háború további alakulásában, mert most már nem egy pária, hanem egy olyan ország katonai konfliktusa zajlik a szemünk előtt, aki verbalizálta az okokat és a célokat.

Trump szempontjából felemás az alaszkai csúcstalálkozó hozadéka, mert bár újabb lehetősége nyílt arra, hogy a „nagy alku” elnökeként mutassa be magát, most még üres kézzel tért haza. A hívei számára elég az ígéret, hogy majd Moszkvában, a következő tárgyaláson fognak tényleges eredményt elérni. És tudjuk jól, az amerikai belpolitika logikája gyakran nem az eredményekről, hanem a show-ról szól – Trump ebben pedig igazi mester.

Azt se feledjük el, Putyinnak most nagyon nem volt érdekében megegyezni, hiszen a fronton komoly előrelépés történt Pokrovszknál, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az ukránok milyen drasztikusan próbálnak jelentéktelennek feltüntetni. Az ukrán veszteségek hatalmasak és már a nőket is toborozzák a hadseregbe. Ilyen előjeleknél meg hülye lenne Putyin visszavonulót fújni. Futballmetaforával élve:

csak a fociban nem illik az elfektetett kapus mellett az ötösről belőni a gólt. A háborúban igen.

Az alaszkai csúcs emlékeztet a hidegháborús találkozókra, ahol a felek gyakran hónapokig vagy évekig egyezkedtek anélkül, hogy érdemi változás történt volna. Akkor is minden találkozó PR-győzelem volt annak, aki épp gyengébb helyzetből érkezett. Most Putyin játszotta el ezt a szerepet – sikerrel.

Putyin tehát okosan játszott időhúzásra, miközben már a háborút lezáró fegyverszünetet készítette elő úgy, hogy közben még javában ropognak a fegyverek. Igazi win-win megállapodás tehát most nem született, Ukrajna számára nem is fog születni, ám ha végül összejön a békemegállapodás, Trump is eléri az álmát a nagy megbékéltető szerepével, és legalább egy jelölést be fog zsebelni a Béke Nobel-díjra.

Az alaszkai Trump–Putyin találkozó inkább volt diplomáciai színház, mint valódi áttörés, de a békefolyamat kezdetének mindenesetre biztató jelek sokaságát felvonultató előadás volt.

Putyin elérte, amit akart: nyugati elismerést, kamerák előtti barátságos képeket és egy meghívást Moszkvába. Trump viszont csak ígéretekkel tért haza. A világ pedig vár: lesz-e valaha béke, vagy marad minden a vörös szőnyeg és a nagy szavak szintjén?

Nyitókép: ABC7