
LIBERNYÁKULUM
Vrana k vrane sadá
2025. ápr. 3.
Avagy, libernyákok egymás közt.
A vodkaárus liberális He(n)ger azon örömkodik, hogy a libernyák cseh kormányfő hajlandó volt fogadni őt, az immár senkit.
Amint posztjában írja, ismét nagy megtiszteltetés volt számára találkozni Petr Fialával.
„A Képviselőházban folytatott kellemes beszélgetés során felidéztem, mennyire szilárd és baráti kapcsolatok jellemezték Szlovákia és a Cseh Köztársaság viszonyát akkor, amikor mindketten kormányfői pozíciót töltöttünk be.” – olvasható a posztjában.
A csöpögős nosztalgia szép dolog, de hasztalan, Edó! A két ország libernyák nagy öribariságnak vége. Reméljük a progresszív bu*ulásnak pedig végleg.
Azon is kesergett egyet az exkormányfő, hogy sajnos ma már ez a nagy elvtársi egyetértés a múlté.
Amint írta, Fico kormányának politikája káoszt hozott, és meggyengítette Szlovákia nemzetközi pozícióját. A „négy égtájra” irányuló rövidlátó stratégia néhány hónap alatt aláásta azt, amit ők évekig építettek.
Ne má'! Ti nem építettetek semmit, legfeljebb saját magatokat. Azt is leginkább csak lefelé.
Nyugi Edó, már nemsokára spanolhat újra a cseh és szlovák kormányfő, de akkor már úgy fogják hívni őket, hogy Babiš és Fico. 😉

Geszler Hermann
