A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Screenshot 189

Zajlik a kultúrharc az USA-ban 2022. febr. 7.

A clickbait-szerű címadás után pedig a depresszió: nem a nagybetűs kultúrharcról lesz szó.  

Egy érdekes írásba futottam bele a mai szerkesztés elején a Guardianen. A kultúra rovatban megjelenő cikk felütése szerint egy csapat tizenéves a pennsylvania Kuntztownban egy könyvesbolt hátsó részében tartják könyvklubukat. Azokat a műveket tárgyalják át, amiket szerintük a republikánusok, konzervatívok be akarnak tiltani. Elég szétnézni a Guardian kultúrrovatában, hogy lássuk, szeretik a kettős mércét. 

Az írás elején mindjárt az Állatfarmról esik szó, ami az 1984 mellett éppen a legagyonhasználtabb Orwell-könyv, háttérbe szorítva a többi remek és kevésbé didaktikus írását. Ez a könyvklub mai témája, a fiatalok pedig arról elmélkednek, hogy vajon miért nem menekült meg egyetlen állat sem a diktatúrából – szemléltetni érzékletesen a szerző. 

Nehéz dolog a kultúrharc, érveltem már több magánbeszélgetésben is az olyan kétes értékű művek le-nem-darálása mellett, mint a Szürke ötven árnyalata, Danielle Steele vagy Nemere István könyvei. Szimplán azért, mert baromi nehéz – de nem lehetetlen – egyetlen zsinórmérték alapján rangsorolni a könyveket, és még ha meg is van a minőség (szigorúan szövegminőség) szerinti rangsor, és a vörös vonal alatti könyveket szívesen báláznánk és darálnánk, azzal mindenféle eszközt adnánk azok számára, akiknek az irodalom pusztán pamflet, és ideológiai mércék szerint rangsorolnák a műveket, ne adj' Isten, újraírnák a szüzsét, csak mert úgy megfelelő. Hogy melyik a rosszabb, mindenki eldöntheti vérmérséklete szerint. 

Ezért is csillant fel a szemem, mikor megláttam a Guardian-cikk címét, hiszen ott még szó sem volt konzervatívokról vagy liberálisokról, csak a könyvek szeretete, vagy az iskolai könyvtári polcokról leparancsolt művek iránti szánalom és lelkesedés jött szóba. 

Aztán kiderült, hogy itt bizony ideológiai alapon távolítják el a könyveket, amelyek a faji vagy nemi egyenlőséggel és egyenlőtlenségekkel foglalkoznak. Felbukkan a már említett Állatfarm, Gender Queer (eeegen, ez a címe), a The Bluest Eye vagy az Out of Darkness. Utóbbi kettő a faji ellentéteket dolgozza fel, előbbi szerzője, Toni Morrison Nobel-díjat is kapott 1993-ban, szóval témájuk specifikáltsága miatt nem túl közismertek Európában. Képek szintjén pedig felbukkan a Ne bántsátok a feketerigót, a Harry Potter, a 13 okom volt és a Szolgálólány meséje. 

S hogy mi a könyvklub célja? No, nem en bloc a betiltott művek mellett teszi le a garast a fiatalok kezdeményezése. „Különösen a queer vagy színesbőrű fiatalok számára fontos, hogy reprezentációjukat viszontlássák a könyvekben, és ha ehhez nem férnek hozzá, az káros lehet” – mondja egyikük. Másikuk szerint rendkívül káros a valós kisebbségek irodalombeli reprezentációjának hiánya. 

Persze teljesen rendben van, ha egy tucat fiatal leül egy kisváros könyvesboltjában, és könyvekről beszél. Nemcsak rendben van, de több ilyen kellene, és – szóljék belőlem a boomer – nem tablettel a kezében nőne fel minden gyerek dopamin- meg kitudja milyen problémákat okozova saját magának szülei legnagyobb örömére. 

Ott kezdődnek a problémák, hogy az ilyen, szabadságharcosnak titulált kezdeményezések egy olyan országban, ahol a nem republikánus aktivisták kis túlzással a saját vérébe fojtanák bele J. K. Rowlingot, mert fel meri vállalni a véleményét. Apropó vélemény, ugye itt a transzneműség létére abszolút igazságként hivatkoznak, de ez már egy másik írás témája. 

Ezerszer puffogtatott közhely, hogy az igazság utáni korszakba léptünk, amikor a tények, vagy épp az, hogy tegnap Eurázsia és Keletázsia harcban állt-e, másodlagos. Hiszen esetünkben adott egy kis közösség, ami ideológiai alapon olvas műveket, barbároknak bélyegezve azokat, akik esetleg száműzték a pornográf jelentet tartalmazó Gender Queert az iskolai könyvtárak polcairól, miközben ugyanezen médium leteszi a garast a nem megfelelő művek átírása vagy lábjegyzetelése mellett. 

A lényeg a következetesség lenne, ahogy az élet minden területén. Ha egyszer hitet teszünk a művek szabadsága mellett, akkor tartsunk ki, legyen független bármelyik oldaltól. Legyen bármilyen rosszul megírt, politikailag motivált, esetleg szájbarágós a mostani divatos politikai irányzatok között. De ne legyünk restek védelmezni azokat, amiket az aktivizmus szeretné lesöpörni az asztalról, hogy vállalhatatlanná tegye. És ne felejük: hogy egy texasi tankerület leszed valamit az iskolai könyvtár polcáról, vagy hogy országosan már csak lábjegyzetelve jelenhet meg egy korábban klasszikusnak számító mű, nem ugyanaz. Egy sport, de nem egy súlycsoport.