MAGYAR KÁRTYA

1938-ban, november első felében tért vissza a Felvidék, de nem volt teljes a hazatérés 2024. nov. 5.

1938. november 5-10. között vonult be a magyar hadsereg az első bécsi döntés (1938. november 2.) eredményeként megítélt területekre. A visszatért országrészbe bevonuló Horthy Miklós kormányzót és honvédeit virágesővel és könnyekig megható lelkesedéssel köszöntötte a felvidéki magyarság.

A visszacsatolásakor csaknem 12 ezer négyzetkilométernyi területen élő lakosságnak a 87%-a magyar nemzetiségű volt. (752 000 magyar és 117 000 más nemzetiségű.) A döntés hírére eufórikus hangulatba került hazánk népe. A visszatért területeken a lakosság kitörő örömmel fogadta a magyar katonaságot. A magyar honvédség csapatai november 3-án zárkóztak fel a határra, és elsőként november 5. napján bevonultak Medvére, az első nagyobb magyar településre. Horthy Miklós november 6-án Komáromba, majd 11-én Kassára vonult be. 

A kormányzó 1938. november 4-én adta ki hadparancsát, amely a következőket tartalmazta:

„Honvédek! A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédségünk 20 esztendei nehéz várakozás után átlépi azt a határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvérünk vár Reátok odaát! Az ő számukra két évtizedes súlyos megpróbáltatás után Ti jelentitek minden reményük és vágyuk beteljesülését. Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre! Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek és honvédségünk dicső múltjához méltóan szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden egyes lakóját, magyarokat, szlovák, ruszin és német testvéreinket egyaránt. Büszkén és bizalommal bocsájtalak utatokra azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán az új életre támadt Magyar Erő segítségével visszaszerzett területeket soha semmi szín alatt sem hagyjuk el többé! Isten és a Haza nevében: ELŐRE!”

A visszatérés nem volt teljes, hiszen Vicsápapáti, Menyhe, Béd, Gerencsér, Csitár, Kolon, Gímes, Zsére, Lédec, Geszte, Bodok, Pográny és Bábindal többségében akkoriban magyar települések voltak. A nagyhatalmak döntöttek, Nyitra közelsége miatt is  szlovák megszállás alatt maradtak nemzettestvéreink. 

A zoboralji magyarság támasza Esterházy János volt, akit kassai képviselőként választottak meg a csehszlovák törvényhozásba képviselőnek. Kassa visszakerült Magyarországhoz, Esterházy János a Zoboralja szülötteként úgy határozott, hogy Szlovákiában marad és a maroknyi zoboralji magyart fogja képviselni, védeni őket. 

A Zoboralji Alsóbodokon vasárnap rendhagyó megemlékezést tartottak az 1. bécsi döntés alkalmából. 

A templom előtti téren, ahol akkoriban volt az alsóbodoki „bíró“ és az Egyesült Magyart Párt helyi alapszervezetének elnökének, Gyepes Lajosnak szülőháza, Gyepes Zoltán dédunoka, Gyepes Pali bácsi unoka szervezésében megemlékeztek az Alsóbodok és Zoboralja „nem visszacsatolásáról” az anyaországhoz. 

Ifj. Csámpai Ottó, az Esterházy János Zarándokközpont igazgatója előadásában felvázolta az adott kor és Csehszlovákia kissebségi helyzetét, valamint beszámolt a revízió részleteiről is. 

Az alsóbodokiak is várták a nagy nemzeti lobogóval a Magyar Hadsereget. A templom előtt ünnepeltek meggyőződve arról, hogy nemsokára Alsóbodok is Magyarország része lesz.

De sajnos nem így történt! 

Akkoriban, még nem értették meg, hogy egy magyar község (és egész Zoboralja) miért nem lett visszacsatolva az anyaországhoz. Csak néhány nap után jutott el Alsóbodokra a hír, hogy a nagyhatalmak döntöttek így. 

Így a Gyepes család a mai napig őrizte a lobogót, amelyet a jelenlévők előtt megmutattak. Gyepes Zoltán ezután átadta a lobogót ifj. Csámpai Ottónak, hogy elhelyezésre kerüljön a zarándokközpont múzeumában. 

Az igazságtalan békediktátum jogos revíziójaként élte meg hazánk lakossága a bécsi döntést. A november 2-án meghozott döntés a 18 évvel korábban aláírt trianoni békeszerződés embertelenségét orvosolta az etnikai alapú revízióval. 

Ennek fényében 38-ban előkerültek a magyar zászlók másutt is, nem csak Alsóbodokon, de aztán gyorsan vissza is kerültek a helyükre. Vártak, énekeltek, ünnepeltek, és nem féltek. Zoboralján szomorúan élték meg ezeket napokat, de élni kellett tovább.

Zoboralja legszebb lányai hiába szedték le a kert virágait, nem várták ki Horthy katonáit. 

Legközelebb alaposabb munkát kell végeznünk!