
ZSÍR
68 éves lett a Vén Európa szerelmese, Varga Miklós énekes
2024. dec. 4.


Hatvannyolcadik születésnapját ünnepli Varga Miklós Máté Péter-díjas énekes, színművész, rockzenész.
Az elmúlt negyven évben Varga Miklós neve összeforrt az István, a király című előadással, hiszen a címszereplő az ő hangján énekelte először az azóta legendássá vált dalokat.
István király, Petőfi Sándor, Dózsa György és Jézus Krisztus – a közös bennük Varga Miklós, aki már mindannyiukat alakította zenés darabokban.
Zenéjével és színpadi jelenlétével annyi örömet és emléket ajándékozott nekünk, mindig őszintén és szenvedéllyel képviselte a zenét, amit úgy szeretünk! A dalaival nemcsak a szívünkhöz szólt, hanem maradandó hatást gyakorolt a magyar zenei kultúrára is.
Legismertebb dala a generációkon átívelő sláger, az Európa, amely 1984-ben jelent meg. 1985-ben a prágai Intertalent popfesztiválon az Európával második lett és elnyerte a nemzetközi sajtó díját. Még ebben az évben a kislemezből 120 000 darabot adtak el.
Varga Miklós hangja és művészete mindannyiunk számára egy igazi kincs, amely generációkat köt össze.
Mély tisztelettel, köszönjük a munkáját és sok boldogságot kívánunk a jövőben is!

Reding Itell


