LÓSZART, MAMA!

A COVID sok esetben szétbarmolta a közösségeket 2026. jan. 13.

Az elején csak a kocsmárosok panaszkodtak, hogy a karantén után a törzsvendégek egy része nem tért vissza a pultokhoz. A baráti körök alternatív megoldást találtak a garázsokban, fatartókban, nyári konyhákban. Megvették a nagy hordó sört, körbeülték és ment a tere-fere csendben. Idővel rájöttek, hogy nekik ez pont elég, mert sem az asszony nem morog, hogy a pénz a kocsmában landol, sem a potyalesők nem legyeskednek körülöttük a hülye szövegeikkel, aminek a vége mindig ugyanaz, „kérjémábevalamit!”.

Aztán a nyugdíjasok sem tértek vissza a terekre, a közös lócákra, maradtak otthon, kisebb körben szervezték a találkozókat, elmaradoztak a kulturális rendezvényekről, sporteseményekről, nem színesítették a kávéházi teraszok közönségét sem.

A legfiatalabb generáció tagjainak az iskolai online tanulás a lehető legkényelmesebb megoldás volt, nem kellett reggel a suliba baktatni, egész nap lehetett pizsamában ejtőzni, maximum egy pólót kellett felvenni, amíg a tanár látni akarta a nebulókat. Elmaradtak a bandázások, a közös kirándulások is.

A home office a vállalatok számára egyenesen áldás lett. Kevesebb kiadással, ugyanolyan vagy nagyobb teljesítmény – a lehető legideálisabb megoldás, ami rengeteg helyen megmaradt a mai napig. A feletteseknek nem kell elviselniük a beosztottak fizikai jelenlétét, kiiktatva ezzel egy csomó kötelezettséget. Nem csoportosulnak az alkalmazottak, leválasztották egymásról az összetartó kollégákat, ezzel is csökkentve az esetleges igények felmerülésének esélyét.

A COVID után fokozatosan helyreállt az élet, mondhatjuk, hogy visszaállt a régi rend, hiszen a boltok tele vannak vásárlókkal, koncertek zajlanak a tereken, a teraszokon kávéznak az emberek, mégis azt mondják sok helyütt, hogy egy csomó ismerős arc eltűnt, nincs olyan nagy forgalom és látogatottság az egyes eseményeken.

Az emberek rátaláltak önmagukra és részben befele fordultak.

Megszoktak nem hinni a médiának, rájöttek, hogy semmi nem változott a középkor óta, mert ugyanúgy megsarcolja őket a mostani rendszer, sőt még jobban. Ugyanúgy harcba viszik a nemzetüket a kérdezésük nélkül, ugyanúgy jönnek a hódító hordák és ugyanúgy erőtlenek a vezérek, vezetők, mint sok esetben azok voltak a félnótás királyok, hadvezérek.

Ráadásul most azt akarják elhitetni a társadalmakkal, hogy a sorsuk a saját kezükben van.

Lószart mama!

Így hát a kocsmai baráti társaság, a nyugdíjas csapat, a suhancok inkább amolyan véd- és dacszövetséget alkotnak és igyekeznek kimaradni a társadalomból, mint anno Cseh Tamásék az „indiánságukkal”.

Valami nem jól működik a világunkban és az ember rosszat sejt. Nyugtalanok vagyunk, mint a madarak, amelyek megérzik a közelgő vihart és ésszerűtlenül röpködnek a levegőben, vagy épp menedéket keresnek.

Sokan kerestek és találtak menedéket ilyen vagy olyan módon, de ebben a civilizációban nem bújhatnak el.

Mert 1984-et írunk…