MAGYAR KÁRTYA

A csitári hegyek alatt elnémul a magyar szó 2024. máj. 25.

A magyarság sorsáért aggódó fiatalként nehéz ma Zoboralja aktuális állapotáról bizakodva beszélni. Az ott látottak-hallottak csak nyomokban hagytak pozitív nyomot az ember lelkében. 

Nyakunkon az európai parlamenti választások. Aktivistaként  a Zobor-Tribecs hegyvonulat déli oldalán fekvő Alsóbodok, Csitár, Gerencsér, Geszte, Gímes, Kolon, Pográny, Zsére és Lédec településeken élő magyar háztartásokat járom, így egy hasznos láncszemként igyekszem kivenni a részem a kampányból, ezzel az apró lépéssel is próbálom a magyarság hasznára fordítani az energiámat.

 Az általam elsőként meglátogatott hegyaljai falu Pográny (Pohranice) volt.

Ha egy ismeretlen faluba érkezünk, két biztos pontunk lehet: A templom, és mellette a kocsma. 

Pogrányban a templommal szemben azonban a színmagyar temető található, ahol az I. és II. világháborús emlékmű kötelező szlovák-magyar sorrendben emlékezik meg a kizárólag magyar hősi halottakról. 

A főúton továbbhaladva egy szobor a szellemi példaképem, gróf Esterházy János vértanú politikusra emlékeztet. 

A gyors feltérképezés után máris belevágtam a kopogtatókampányba. 

Az első háztartásnál  egy 60 körüli mosolygós néni nyitott ajtót, aki eddig mindig a magyar pártra adta le a voksát, és bátran hirdeti, hogy ezen a továbbiakban sem szeretne változtatni.

A szomszéd Józsi bácsi azonban pimaszul becsapta az orrom előtt az ajtót. Még időt sem hagyott elmagyarázni miért volt racionális döntés az elnökválasztások második körében Peter Pellegrinit támogatni. 

Veszek egy nagy levegőt, aztán indulok tovább. 

A felső utcában egy idős házaspár a kiskertjében szorgoskodik. Megállok, váltunk néhány szót. Miután bemutatkoztam, abbahagyták a munkát és szívmelengető vendégszeretettel behívtak egy frissítőre. Rövid idő leforgása után a néni könnyes szemmel zúdította rám bánatát. „A magyar iskola évekkel ezelőtt megszűnt, azóta odáig jutottunk, hogy még egy március 15-ről való megemlékezés sincs. A Csemadokban csak veszekszenek, nem is érdemes a szóra.” A beszélgetésünket megszakítja a hangosbemondó, majd a néni elcsendesül, és csak annyit mondd: „Hallja fiatalember, még a mikrofonba is a magyar nyelvet degradálják. Hát hogyan lehet így jelenteni bármit is?” Nehéz volt ezek után pozitív üzenettel zárni a beszélgetést. Fájó szívvel indultam a következő faluba, Nyitragesztére (Hosťová). 

Ma már csak egy településen haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. Ez a község Nyitrageszte (55,1%).  Itt minden felirat kétnyelvű: a szocreál élelmiszerbolttól kezdve a faluismertető tábláig.

A faluban éppen szentmisére ballagnak az asszonyok, megszólítom őket. Miután elmondtam mi célból vagyok a településen mindenki örömmel fogad. 

Hívő, magyar érzelmű nép él e községben, a magyar fiatalok jelentős része azonban nem a szülőfalujában építi a jövőjét. Nagyon magas az elvándorlás, a belső migráció, többen Csallóközben, vagy Magyarországon élik az életüket. 

Másnap a kampányolást Gímesen (Jelenec) folytattam.

A templom és a temető bejárása után rendes patriótaként a kocsma holléte iránt érdeklődtem. Kérdésemre a megszólított két fiatal úgy bámult rám, mintha egyenesen a holdról jöttem volna, aztán persze szlovákul útbaigazítottak és megtaláltam a kitűzött célt. 

A „műintézményben” szlovákul folyt a társalgás, kis idő múlva azonban kiderült, hogy a kocsmárostól kezdve a többi 6 vendég közül szinte mindenki magyar, viszont megszokásból már egymás között is szlovákul beszélnek. 

Ez főleg a 30 felettiekre vonatkozik; 30 alatt többen vannak, akik már csak értenek, de meg nem szólalnak magyarul. Nem ritka, hogy olyan családban is csak szlovákul tanítják meg a gyereket, ahol mindkét szülő magyar nemzetiségű. 

Zsére (Žirany) Az általános iskolából remélhetően még többeknek ismerősen csengő „A jó lovas katonának de jól vagyon dolga” kezdetű dalt Kodály itt gyűjtötte 1911-ben. 

A dimbes-dombos faluban nagyon kevés az egyenes út, a parton található hatalmas római katolikus templom mellett külön érdekesség az 1994-ben felavatott, szlovák-magyar megbékélést hirdető Reménység emlékműve. 

A nemzeti öntudat metamorfózisa itt is döbbenetes: a 2001. évi 62,2%-36,8% magyar-szlovák arány 2011-re 49,4%-46,9% szlovák-magyar sorrendre változott, ma már pedig 40% körül mozog a magyarok aránya. 

Ez 20 év leforgása alatt 20%-os fogyást jelent. 

Az ezt megelőző 120 évben a szlovákok aránya mindvégig 30% alatt volt. A hivatalos statisztika ellenére Zsére a mai napig inkább magyar jellegűnek (volt) tekinthető. Sajnos azonban volt több olyan év, hogy egyetlen új, magyarul tanuló kisdiák sem kezdte meg tanulmányait az 1300 fős faluban...

Kolonban (Kolíňany) kétnyelvű helység- és üdvözlőtábla fogad. 

A Papdomb a temetővel és a római katolikus templommal egyértelmű magyar identitást mutat: a 2013-ban felszentelt keresztút kőből készül stációi kétnyelvűek, a templom mellett pedig egy fájdalmas tekintetű Szent István szobor figyeli a szentmisére igyekvőket. A domb alján lévő kereszt felirata: ”Keresztény magyar nemzetként Európában.” 

Kolonban vegyes érzésekkel fogadtak az emberek. Volt, aki szerint náci párt vagyunk, mert Orbán Viktorral szimpatizál néhány prominens politikus. 2 utcával arrébb egy fiatal ember pedig pont a szöges ellentétét kérte tőlem számon. Nem értette, hogy hogyan kerülhet a listára olyan progresszív, liberális jelölt, mint Orosz Örs. De a két szélsőséges esetet leszámítva itt kérték a legtöbben, hogy végre fogjon már össze minden magyar politikus, és egy azonos irányba kezdje el húzni a szekeret. 

Alsócsitáron a faluban 40 év alatti személyjel nem beszéltem magyarul, de a temetőben majdnem minden elhunyt magyar, így még döbbenetesebb az élők és holtak világa közötti különbség. 

Az elszánt néhány kedves nagymama megnyugtatott, hogy ismét meglátogatják a szavazathelységeket, de az unokák nevében ezt már nem tudják megígérni...

Zoboralján már érzik a torkukon a kést. 

A tömb magyarság problémái teljesen mások.  A határon túli magyar emberben már gyermekkorában gyökeret ver egyfajta különös, erős kiállás, hit. Megtanulja, hogyan kell többet dolgozni, többet tudni, széllel szemben pisálni, földig hajolni a viharban, de meg nem törni soha. 

Különösen igaz ez a szórványvidékek magyarjaira, akik egyre kevesebben, de szilárdan őrzik őseiktől ajándékul kapott örökségüket. 

A környék magyar alapiskoláinak fokozatos leépülése, majd megszűnése többek között a magyar nyelven történő továbbtanulási lehetőség hiányának tudható be. A Nyitrai agglomeráció, a viszonylagos anyagi jólét is rásegít a felgyorsuló asszimilációra. 

Zoboralján kívül Felvidék több magyarlakta területe is szórványosodik, és még nem mindenütt fogtak hozzá a probléma kezeléséhez, sőt a magyarság szórványosodása nem csak felvidéki probléma. Az egész Kárpát-medencében élő magyarajkú lakosságot érinti. 

Minden követ meg kell mozgatni, hogy Zoboralján ne csak a temető tanúskodjon a magyar múltról, és a csitári hegyek alatt ne múljon ki a magyar szó.