A derbi egy életérzés. Vasárnap este az Újpest-szurkolók hosszú idő, 10 év után újra boldogan térhettek haza.
A politikai kampányok élesedő hangneme könnyen megmérgezheti a mindennapi kapcsolatainkat.
A politikus sem sérthetetlen, de a vita nem lehet karaktergyilkosság. Minden jelöltnek akad egy-két rosszakarója.
Október 25-én ugyanúgy felkel a nap.
2006. augusztusának augusztus 25-én egy 23 éves magyar egyetemista elindult Nyitrán. Malina Hedvig számára ez egy átlagos nyári napnak indult. Magyarul beszélt. Röviddel később azonban két férfi megtámadta, megverte, majd magyarellenes feliratokat írt a ruhájára.
Kétbodony története a magyarországi szlovákok asszimilációjának tanulságos példája. Egykor szlovákul beszélő falu volt, mára azonban a nyelv nagyrészt csak emlék. Felvidéki magyarként ezt olvasva nehéz nem felismerni benne az asszimiláció működését – még ha a két helyzet nem is azonos.
Amikor megyünk át a hídon, már ott máshogy dobban a szív. Nézzük a Dunát, a túloldalon feltűnik a magyar tábla, és valami megmozdul bennünk. Mert tudjuk: mindjárt otthon vagyunk. Furcsa érzés ez nekünk, felvidéki magyaroknak: haza érkezünk otthonról.
Van egy régi recept: tanulj, dolgozz, spórolj, aztán vegyél egy lakást. Papíron ennek ma is működnie kellene. A valóságban viszont egyre több fiatal jut el odáig, hogy hiába van munkája és rendszeres jövedelme, a saját lakás még mindig elérhetetlennek tűnik.
Ideje tisztázni: kiért, miért és mitől magyar a politika.
Vasárnap Komáromban nemcsak a pályán, hanem a városban is találkozik a két tábor. A komáromi és dunaszerdahelyi szurkolók közös koszorúzással tisztelegnek múltunk és közös értékeink előtt, újabb jelét adva annak, hogy a testvériség túlmutat a futballon.
Nyitrán ukránokat, majd indiai diákokat támadtak meg. Szereden egy taxisofőr vált brutális támadás áldozatává. Három különböző történet, mégis felvetnek egy közös kérdést: mikor lesz az „idegenből” ellenség, és ugyanaz a gyűlölet talál-e mindig új célpontot?
Miközben a gazdák egyre gyakrabban küzdenek aszállyal és takarmányhiánnyal, Szlovákiában hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek maradnak parlagon.
Van az a hőség, amikor az ember még panaszkodik. És van az a hőség, amikor már panaszkodni sincs ereje. Na, most ez utóbbit éljük.
A földek széthasadtak, a kutak apadnak, miközben azt hallgatjuk, mekkora víznagyhatalom vagyunk. A hőség miatt Magyarországon a paksi atomerőművet korlátozzák és a meccseket a 40 fokos pokolban játszák, itthon meg már a medencetöltést is megtiltják. Mikor ébredünk végre fel?