VÖRÖS PROSZTÓ

Műdalnak nevezte a székely himnuszt a baloldal bukott tévése 2026. ápr. 20.

Juszt László a baloldali megmondóemberek egyik utolsó bástyája, ismét billentyűzetet ragadott, hogy a tőle megszokott, leereszkedő stílusban rúgjon bele mindabba, ami egy magyar ember számára szakrális és sérthetetlen. Ezúttal a Parlament aulájába tervezett eskütétel, a Szent Korona jelenléte és a székely himnusz verte ki nála a biztosítékot, bizonyítva, hogy a posztkommunista értelmiség számára a nemzeti jelképrendszer továbbra is csak valami zavaró, archaikus díszlet, amit jobb híján gúnyolni lehet.

Amikor Juszt műdalnak nevezi a székely himnuszt, nem csupán tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, hanem arról a mélyen rögzült nemzetellenességről, amely évtizedekig meghatározta a magyar közéletet. Csanády György és Mihalik Kálmán műve ugyanis a Trianon utáni életben maradás imádsága, amely akkor adott hitet az elszakított részeken élőknek, amikor a Juszt-félék ideológiai elődei éppen a nemzet felszámolásán dolgoztak. 

A XXI. században ezt a dalt énekelni a magyar törvényhozás házában nem „múltba révedés”, hanem hitvallás: annak a kinyilatkoztatása, hogy a nemzet határai nem érnek véget a sorompónál, és a sorsközösségünk felbonthatatlan. Aki ezt nem érti, az valójában a magyar lélek legmélyebb rétegeit tagadja meg.

Ugyanez a gyökértelen logika köszön vissza a Szent Koronával kapcsolatos akadékoskodásban is. A kritika szerint a korona előtti eskü csak királyságban lenne értelmes, hiszen szerintük ez csak egy uralkodói kellék.

Csakhogy a Szentkorona-tan lényege éppen az, hogy a Korona maga a jogforrás, a nemzet testének és az államiság folytonosságának letéteményese. Amikor a választott képviselők a Korona előtt teszik le az esküt, nem egy személynek fogadnak hűséget, hanem annak az ezeréves erkölcsi és jogi rendnek, amelynek szolgálatára felesküdtek.

Ez a gesztus emeli ki a napi politikai sárdagasztásból a képviselői munkát, és teszi azt felelősséggé a történelem színe előtt. De persze egy olyan szemléletnek, amely számára a szuverenitás csak egy brüsszeli adminisztrációs alkérdés, ez a szakralitás érthető módon felfoghatatlan.

És persze nem maradhatott el a jól ismert sirám a zászlók miatt sem: miért a székely lobogó és miért nem az Európai Unió kék-csillagos zászlaja feszül a Parlamenten? A székely zászló kitűzése a nemzeti szolidaritás legfőbb jele egy olyan időszakban, amikor a határon túl ezért a szimbólumért büntetés és üldöztetés jár. A magyar Parlament nem egy európai fiókiroda, hanem a magyar nép önrendelkezésének vára. 

Az uniós zászlónak megvan a maga helye a nemzetközi tárgyalóasztaloknál, de a nemzet főterén a testvéreink iránti hűségnek kell megmutatkoznia. Juszt László posztja nem más, mint a múltba ragadt balliberális gőg utolsó vonaglása, amely képtelen elviselni, hogy Magyarország végre visszatalált a saját gyökereihez, és nem kér bocsánatot azért, mert büszke a szimbólumaira, a történelmére és az összetartozására.