LESZ, LESZ, LESZ

A fény az alagút végén? 2023. márc. 10.

Sokszor hallottuk már, hogy az etnikai parlamenti érdekképviselet elérése a politikai cél. Mégsem ez a végső közösségi cél, ez csak egy eszköz a felvidéki magyarság megmaradása és gyarapodása felé vezető úton.

Ezzel az állítással alapjában véve egyet is lehet érteni.

Ha a machiavellista politikai szemléletből indulunk ki, akkor a cél elérése érdekében gyakorlatilag bármilyen hatékony eszközt választhatunk, bevethetünk.

A szövetségi konzervatívok és az OĽaNO konzervatív magyarja közt lezajlott egyeztetés, tárgyalás tükrében kijelenthetjük, hogy ez az eszköz Gyimesi György.

Igaz a sajtónyilatkozatból sok mindent nem lehet kiolvasni (szokásosan semmitmondó a szöveg), de az mégiscsak kijelenthető, hogy az első követ sikerült bedobniuk a felvidéki politika (kissé már áporodott) állóvizébe és gerjeszteni néhány apró hullámot.

A jelen széthúzás és ellenségeskedés közepette már az is eredmény, hogy folytatni fogják a tárgyalást, azaz nem csapták egymásra az ajtót.

De, hogy miért is lenne ő az az eszköz?

Mert a tevékenysége az elmúlt másfél-két évben, és az eredményei is, egyszerűen kihagyhatatlan részét képezik annak az eszköztárnak, amellyel a felvidéki magyarságnak élnie kellene a céljai elérése érdekében.

Hogy élni tud-e vele, az természetesen más kérdés.

A józanész térnyerését ugyanis általában a személyes ambíciók, a sértődöttség, a zsigeri antipátia, a belharcok, az önző könyöklés és egyéb kerékkötők gátolni szokták.

Persze ezek a politikában teljesen szokványos érzések és tevékenységek, mégha nem túl vonzóak is a külvilág számára.

Tetszik, nem tetszik, mégis ezek függvénye lesz, hogy Gyimesi György megkapja-e azt a ajánlatot, amire több interjúban, podcastban, megnyilatkozásban világosan utalt.

Véleményem szerint ezeket az ellenérzéseket le kellene valahogy küzdeni, ha valóban az a cél, hogy csoportos érdekképviselete legyen a magyarságnak a parlamentben.

Ha ez őszinte vágy, akkor nem szabad kicsinyesnek lennie az MKP-nak, de a Szövetség egészének sem!

Legyen akár listavezető Gyimesi György!

Hiszen az elmúlt időszakban, magyarként, egyértelműen ő keltette a szlovák nagypolitikában a legnagyobb hullámokat.

Őt ismerik talán a legtöbben, ő szerepelt a legtöbb vitaműsorban, és javarészt vagányan érvelve, nem meghunyászkodva, nem gerinctelenül, nem sumákolva volt képes képviselni azt a konzervatív, patrióta értékrendet, amelyet a felvidéki magyarság nagy része is magáénak vall.

Vagyis ő lehet az az integráló erő, amely mögé azok is besorakozhatnak, akik ezidáig a Szövetség langyos politizálása miatt hátat fordítottak nemcsak a Szövetségnek, de úgy egyáltalán a politikának.

Én úgy vélem, hogy a Gyimesi Györgyben van nagyjából két százaléknyi támogatói erő, és ha a Szövetségben megmarad az a mentalitás, hogy a hidasok és az emkápésok nem harcolnak egymás ellen, akkor az a négy százalékos alap szintén garantált.

Ezek után már csak azt kellene valahogy elkerülnünk, hogy a magyarjaink otthon maradjanak.

Mert a szlovákság a háborús hisztéria miatt szinte biztosan nagyobb számban megy majd el választani, mint korábban.

Ha a déli és keleti vidékeken is sikerül kellően motiválni az embereket, ha megmarad a nagyjából azonos részvételi arány az egész ország területén, akkor igenis van esélye a Szövetségnek bejutni a parlamentbe.

És még egy fontos momentum.

Ha Gyimesi György vezetné a listát, akkor nem történhetne meg az, hogy a nagyjából 70%-nyi konzervatív voks ellenére egy liberális irányvonal érvényesüljön a majdani parlamenti frakción belül.

Sem Pozsonyban, sem az Európai Parlamentben.

Az pedig teljesen kézenfekvő, hogy egy demokráciában a többségi konzervatív, patrióta vonalnak kell győzedelmeskednie a kisebbségi liberális ideológia felett.

Egyszerűbben fogalmazva a farok nem csóválhatja a kutyát!

Ha tehát úgy tesszük fel a kérdést, hogy Gyimesi lehet-e a hatékony eszköz a parlamenti küszöb átlépésére?

Akkor a válaszom egy egyértelmű IGEN!