A józan ész és a biológia visszaszorulása újabb mérföldkőhöz érkezött Washingtonban.
1938. november 2-án Bécsben végre nem nekünk osztották a vesztes szerepét. Húsz évnyi idegen elnyomás, bürokratikus fojtogatás és a nemzeti öntudat szisztematikus rombolása után a történelem kénytelen volt törleszteni az adósságából.
Október végén elárasztja a boltokat és a netet a halloween műanyag világa. Nem a gyerekek játékával van baj, hanem azzal, ha engedjük, hogy a vásári hűhó kiszorítsa a mi csendes emlékezésünket. Vigyázzunk a temetői gyertyák fényére, mert a saját gyökereink adják a megmaradásunk erejét!
Zsákutcában.
Ötödével nőtt a vasút forgalma.
Úgy fogyunk, mint a gyertya. Iskoláink a fennmaradásért küzdenek, fiataljaink elmennek, az intézményeinkért foggal-körömmel kell harcolnunk. És mi mit csinálunk ahelyett, hogy összefognánk? Szétszakítjuk az utolsó még ép szöveteinket is.
Ezeket Európába?
Van baj.
Amikor közelednek a választások, a felvidéki utak mentén csoda történik: a szlovák pártok hirtelen rátalálnak a magyar szóra, kétnyelvű billboardokkal és ígéretekkel árasztják el a déli végeket – hogy aztán a szavazás után minden visszatérjen a jól megszokott csendbe.
Tökölés.
Pedig másfél évtizedig hallottuk, hogy oktatásügyegészségügy.
Közelednek a választások. Ilyenkor valahogy mindig megszaporodnak azok, akik változást akarnak. Változást. Jól hangzik. Rövid, könnyen megjegyezhető, plakátra is ráfér. Nem kell hozzá különös magyarázat, legfeljebb egy határozott tekintet, egy „most vagy soha” típusú jelszó. De mi is az a változás?
