LESZ, LESZ, LESZ
A Fradi keménymagjától berezeltek a szlovák huligánok
2022. júl. 27.
A tegnapi nap folyamán a Ferencváros néhány bátor harcosa szlovák huligánok elleni összecsapásra várt/vágyott.
Ustawkára nem mertek kiállni az internet mögé bújó magyarellenes szlovák nacionalisták. Ustawka szó egy előre megbeszélt találkozót jelent, ahol a foci drukkerek mérik össze erejüket.
Ebben a nem hivatalos, vad sportágban a csoportok egyeztetett helyszínen, azonos létszámban, ruházatban egymásnak feszülnek. Ha valamelyik tábor úgy gondolja, akkor telefonon felkeresi a másikat, és megbeszéli a szabályokat. Fontos játékszabály, hogy semmilyen eszközt nem lehet használni, csupán a testi fizikumukra hagyatkozhatnak.
A kiemelkedően fontos meccs előtt a magyarországi tábor felkereste a fotelharcos szlovák huligánokat. Hiába kaptak ígéretet, a pozsonyiak nem jelentek meg a megbeszélt kisvárosi helyszínen. A hazaiak inkább a számukra biztonságos fővárosban randalíroztak. Ott közülük nem eshet senkinek semmi bántódása, hiszen a szemetesek, közlekedési lámpák nem ütnek vissza, és ha véletlenül mégis valami baj keletkezne a rendőrség majd megvédi őket. Általában a rend őreinek nem a huligánok a legjobb barátaik, de ez esetben mégiscsak magyar csapat az ellenfél, és ellenségem ellensége a barátom alapon puszipajtások…
Második opcióként az sem kizárt, hogy a szlovák huligánok csak elővigyázatosak, és már júliusban betartják a szeptemberre ígért Covid-19 járványügyi intézkedéseket, ezért kerülik a tömegrendezvényeket.
Lehetséges ez volt az ok, amiért nem néztek farkasszemet a Fradi rettegett brigádjával.
Forrás: Ultrasliberi Facebook
Az Ultrasliberi tegnap közzétett videója.
A slovan ultrái viszont híresek „hőstetteikről”. Az évek során már többször lányokra, gyerekekre támadtak. A békés szektorba látogatók közé hanggránátot, különböző pirotechnikai eszközöket hajítottak. A mai meccs előtt az interneten többen halálosan megfenyegették a magyar szurkolókat. Félő, hogy a meccs napján, amikor abszolút számok tekintetében többen lesznek, majd felbátorodva ártatlan magyar szurkolók vernek, mint 30 évvel ezelőtt.
Ma fényképpel üzentek, ahol megmutatták bátorságukat.
Forrás: Ultrasliberi Facebook oldala
Bárcsak félelmeim ne igazolódnának be, és a pályán dőlne el a mérkőzés. A két szurkolótábor pedig intézze egymás között a problémait, az ártatlan futball szerető embereket kíméljék, és hagyják ki ebből az egészből.
Hajrá Fradi!
(A nyitókép csak illusztráció, nem a tegnapi nap folyamán készült)
(Nyitókép forrása: Hungarian Ultras)