A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
IMG 20240406 113943

A legjobb döntés 2021 óta - 1. rész 2024. ápr. 10.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Jópár nappal vagyunk túl az elnökválasztás második körén. Volt hát idő, hogy ülepedjenek a látottak, hallottak, leírtak. Elég idő telt el ahhoz, hogy ne forró fejjel értékeljek.

Kezdem azzal, hogy nem szeretnék dicsekedni, de a tippem megintcsak bejött. Sőt! Én előzetesen, már az első kor előtt is ezt jósoltam, és a véleményem mellett a második kör előtt is kitartottam, hogy három, maximum négy százalékpontos különbséggel fog végül nyerni Pellegrini.

Ennél viszont meggyőzőbb lett a sikere! És hála a Jóistennek, végre a magyar régiók is (többségében) jól vizsgáztak.

És nem utolsó sorban, jól vizsgázott a Magyar Szövetség is. Jó volt a döntés, amit Forró Krisztián meghozott, majd amit az országos elnökség is végül megerősített. Többségében.

Én személy szerint, de az egész p7-csapat is ezt a döntést szorgalmazta. Némi "p7-kopirájtos" ráhatással is élve.

Amint Forró Krisztián, a Pellegrini támogatását bejelentő fb-posztja alatt is írtam, 2021 óta ez volt a legjobb döntés!

Nemcsak egyéni, pártelnöki szinten, de pártstratégiai és közösségi szinten is jó döntés született. Ezért - az elnökség támogatása kapcsán - szeretnék gratulálni Pandy Péternek, Pál Attilának és Andruskó Imrének, hogy a hidas múltjuk ellenére a párt szuverenista, patrióta szárnya mellé álltak.

És, bármily meglepő, Mózes Szabinak is jár a dicséret, mert nem alibizett, ki mert állni a véleménye, a liberális világlátása mellett.

Még akkor is, ha a véleménye messze nem egyezik az én, de ami ennél fontosabb, a párt tagsága és a választói bázis nagyobb részének véleményével. Az öfös táborból ugyanis nem mindenkinek volt mersze kiállni - az egyébként Szabolcséval összecsengő - véleménye mellett. Félve a politikai és közösségi konzekvenciától (érthetőbben a párttársak és a nép haragjától) némi vacillalás után végül mégis beállt a sor végére, a többség mögé. Nevet nem írok, de, aki figyeli és érti a felvidéki magyar politikát, annak nem lesz túl nagy talány az illető személye.

Ami a második kör eredményét illeti, az exitpollok megint rendesen beégtek, ugyanis az urnazárás után még Korčok győzelmét prognosztizálták. Bízhatott a fényes szivárványos jövőben a Korčok-párti liberális közeg, meg hízhatott - a májuk. Egy darabig. Az ostor azonban ismét a végén csattant. És megintcsak nem is kicsit.

Ilyen ez a politika. Nem könnyű a jó lóra tenni, ha az ember elhiszi a belpozsonyi kávéház liberál-progresszív közeg vágyálmait.

Így járt a mi öfös exakelnökünk is. Nem jött be a tippje. Így vélhetően a zsíros elnöki tanácsadói "dzsobnak" is lőttek. Persze ez csak az én fantazmagóriám, lövésem nincs hogy mi volt a "díl" (ha volt egyáltalán).

Egy viszont biztos. Ezek után aligha lesz a renegát elnökségi tagoknak maradásuk a pártban. Habár, ki tudja? Én már akkor is azt gondoltam, hogy pakol az öf is, amikor a Rigó-Sólymos-Agócs trió  bedurcizott és visszaköltözött a régi hidas (a biztonság kedvéért megtartott) székházba. Mert ideológiailag mindigis egy húron pendületek.

Ilyen ez a fránya demokrácia. A egyszerű nép dönt, nem a nagyvárosi okos(kodó) elit.

Van ez így. Néha az én favoritom győz, néha pedig a másik oldalé.

Ismerjük a csalódás ízét mi is, hiszen tíz évig nem a mi "kutyánk kölyke" rontotta a levegőt az egykori püspöki palotában 

Most (szerencsére) fordult a kocka.

Azonban az ilyen, az elnökség többségi véleményével ellentétes nyilvános kikacsintást nem nézhet el a pártvezetés - a szokásos centrista, a mindenkire szükség van mantra jegyében - következmény nélkül. Mert ha igen, akkor a Čajaková 8. nem egy pártház, hanem egy galambház!

Vártam, hogy ez ügyben lesz valami hivatalos pártállásfoglalás. De egyelőre semmi.

Félreértés ne essék! Egyáltalán nem vagyok - az egyébként inkább a liberális oldalra jellemző - nyilvános boszorkányüldözés híve. Nem kívánom, hogy feltétlenül egy kierőszakolt, látványos és kellően rituális harakirit követtesenek el Mózessel (és Patakyval).

A párt küldöttei az illetékes országos fórumokon majd döntenek a további pártbeli sorsa (sorsuk - mert többen vannak) felől.

Feltéve, ha nem dönt (döntenek) úgy, hogy inkább önszántából (önszántukból) távozik (távoznak) a pártból.

Meglátjuk.

Ahogy azt is, hogy a három választás tapasztalatai után (elnökválasztás két fordulója és a júniusi EP-választás) a párt legfelső testületei miként rendezik át a pártbeli vezetőségi posztokat. Hogy ki viszi majd tovább a párt zászlaját elnökként, OT-elnökként, alelnök(ök)ként és az országos elnökség tagjaiként.

Mindenesetre ez a siker jó alapot biztosíthat a párt további működéséhez. Ha szigorúbbak vagyunk, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy a túléléséhez.

Utóirat: hogy az "agymenésemből" ne legyen egyszerre emészthetetlenül sok, az elemzést egy óra múlva, a következő cikkben folytatom.

(Kép: a saját szavazólapom)

IMG 20240410 074512

A legjobb döntés 2021 óta - 2. rész

Az eredmény a társadalmi erőviszonyokat hűen tükrözi.

MAGYAR KÁRTYA hozzáadva 28 napja
Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!