MAGYAR KÁRTYA

A legjobb döntés 2021 óta - 2. rész 2024. ápr. 10.

Amint az értékelésem első részében is írtam, nagyon jól sikerültek ezek a választások a magyar közösség szempontjából. Mert bebizonyítottuk azt, hogy mi, a konzervatív, hagyományos értékeket vallók vagyunk túlnyomó többségben a liberálisokkal, progresszívekkel szemben.

Hiába nagyobb a hangjuk a liberálisoknak, hiába tűnik úgy a médiából - amit Szlovákiában sajnos mintegy 90%-ra leuraltak -, hogy ők azok, akik a nótát fújják. Végső soron kiderült, hogy az országban ők vannak kisebbségben.

Az emberek - a józan észükre hallgatva - jó döntéseket képesek hozni annak ellenére, hogy a liberális fősodor masszívan masszírozza az agyakat a brüsszeli  boszorkánykonyhában kifőzött narratíva felmondásával, ami szerintem a rossz irány. Én ezt ki merem mondani.

Szerintem a jó irány az, amit mi, konzervatívok képviselünk. A nemzeti, szuverenista, békepárti irány.

De attól, hogy ők ezt másképp látják, ők maguk még nem rosszak. Nem rossz emberek.

Mi - velük ellentétben - nem mondjuk azt rájuk, hogy buták, maradiak, birkák stb.. Mi nem mondunk ilyet. Egyes szélsőségesen liberális elemzők viszont velünk szemben - a most Pellegrinire szavazókkal kapcsolatban - megengedik maguknak ezt a dehonesztáló hangnemet. Itt egy példa.

De ilyen a politika. Ez a lényege. A nézetek, ellenvélemények (olykor akár alpári stílusú) ütköztetése.

Ez a demokrácia, a véleményszabadság. Az, hogy nem kötelező mindenkinek ugyanazt mondania, gondolnia a világról, mint annó a szociban.

Továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy vezető politikusnak kiélezett helyzetekben döntenie kell. Nem lehet a végtelenségig alibizni.

Forró Krisztiánt is meg kell e tekintetben dicsérni, hogy ugyan hosszú vajúdás után, de végül nála is megszületett a döntés, mert oldalt választani.

És jól tette. Meg főleg, jól választott.

Ezzel esélyt adott nemcsak magának a politikai túlélésre, de gyaníthatóan a pártját is megmentette a reménytelen és végső ellehetetlenüléstől.

Ki merte nagy nyilvánosság előtt mondani azt, amit már régen ki kellett volna mondani. Hangsúlyosan, mindenki számára elérhetően. És mivel ezt - az utolsó utáni pillanatban - megtette, végül jól jött ki ebből a dicstelen elnökválasztási történetből.

Annak ellenére mondom ezt, hogy továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy belemenni ebbe a csörtébe neki - pártelnökként - felesleges volt, és igencsak rizikós.

Valamelyik idősebb szaktekintély, pl. Miklós László, exminister vagy Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora szerintem jobb választás lett volna.

Az első kör sikertelensége és annak lecsapódása, a pártelnök pozíciójának látványos belső és külső gyengülése, ennek volt a bizonyítéka.

Forró leépítette - igencsak gyorsan - azt a nimbuszt, amit a parlamenti választásokon (kemény munkával és nem csekély anyagi ráfordítással) kiépített magának.

Ezúttal azonban jó ráérzett, hogy már nincs mese, be kell mondani az "ólint".

És bejött. A második körben győzött, nemcsak az igazi győztes, aki mellé oda mert állni, de ő maga is.

Azonban a politikai tőke legnagyobb szeletét mégsem ő, hanem az a Gyimesi zsebelhette be, aki végig, és igencsak harsányan érvelt a kampány során Pellegrini mellett.

Erre mondja a magyar, hogy aki mer, az nyer.

Ami még nagyon fontos tanulság a második kör sikeréből az az, hogy mindez segíthet az első kör előtt Forró által hangoztatott cél elérésében, ami nem más mint a közösség felrázása, motiválása a létfontosságú EP-választások előtt.

Mert a mi, a politikai buktákhoz szokott exemkápés közösségünk is - minden híreszteléssel ellentétben - szeret(ne) a győztes oldalon állni. És a sikernél nincs hatékonyabb motiváló erő.

A győztes mellett állva így azt mondom, hogy talán mégsem jött ki annyira rosszul a párt ebből a történetből, és lehet, hogy ez a siker lesz a kulcsa annak, hogy végre meglegyen az áhított 5 (vagy annál kicsivel több) százalék a június eleji europarlamenti be-, illetve kiszavazó show-ban.

Úgy legyen!