LIBERNYÁKULUM

A liberális tömegek újabb látványos hiánya 2025. nov. 15.

Komáromban péntek este a liberális színház újra megtartotta saját magát: színészek, politikusok, demokrácia kontra diktatúra, minden adott volt, hogy valami történjen. A valóságban azonban a székek fele üres maradt, a maradékot elfoglalták azok, akik talán már az első mondatnál azon törhették a fejüket, miért is jöttek el, miért nem maradtak inkább otthon nézni valami agysejtkárosító RTL-es műsort.

A Ma7 rövid híre szerint Komáromban ismét sikerült nagyot alkotni: összegyűltek a liberálisok, pontosabban összegyűlt néhány darab.Az esemény ugyanis úgy nézett ki, mintha egy rosszul szervezett meglepetésszületésnap lenne. A legbeszédesebb talán mégsem az üres nézőtér, hanem az, hogy még Borbély Alexandra sem jött el.

A liberális térfél immár rutinos abban, hogy a „tömegek erejéről” beszéljen, miközben legfeljebb annyi érdeklődő jelenik meg, amennyien egy jobb kocsmában tizenegy óra után maradnak. A jelenség nem új, de annál szórakoztatóbb. 

A liberális rendezvények mára egyetlen dologban konzekvensek: a közönség konzekvens elmaradásában. Lehet itt demokráciát félteni, diktatúrát vizionálni, sírni, röhögni, tapsolni egymásnak, a végeredmény mindig ugyanaz.

Az egész kicsit olyan, mint amikor valaki nagy lelkesedéssel szervez pikniket, de csak ő jelenik meg, és még a hangyák is elkerülik. A liberális elit pedig ilyenkor is mosolyog, mintha a fél világ rájuk figyelne.

A legviccesebb ebben, hogy ezeket a megmozdulásokat rendre úgy próbálják eladni, mintha történelmi jelentőségük lenne. Mintha ott, abban az alig félig megtelt teremben dőlt volna el Európa jövője. 

A baloldali-liberális világ régóta harcol valami ellen, amiről már ők sem tudják pontosan, micsoda. A saját kudarcuk? A társadalom tartós érdektelensége? Vagy csak a felismerés, hogy a nagyszínpadra már nem nagyon hívják őket vissza? Bármi is legyen, a rezonanciájuk nagyjából olyan, mint egy rosszul behangolt rádióé: recseg, zúg, de senki sem áll rá.

Komárom újabb példája volt annak, hogy nincs az a patetikus szólam, ami életet tudna lehelni ebbe a politikai projektbe. Hiába a hűséges mag, a nagyívű eszmék, a civilkedő gesztusok, a nézőtéren továbbra is vastagon látszik a valóság: a liberalizmus egyre kevésbé találja meg azokat, akik valaha még kíváncsiak voltak rá.

És ez az igazi dráma. Nem az, amit ők szeretnek előadni nagy hangon, hanem a csend, ami körülveszi őket. Az a fajta csend, amely nem a meghatottságé, hanem a közönyé. A közönség nélküli előadásé. A törekvésé, amely már csak önmagának szól.

A komáromi est tehát nem kudarc volt, hanem következetes folytatás. Újabb epizód a sorozatban, amelyet a liberálisok készítenek saját maguknak, saját magukról, saját maguknak. És egyre gyakrabban saját maguknak is unalmas.

Nyitókép: Ma7