LESZ, LESZ, LESZ

A magyar szív ott dobog a bogrács fölött 2025. jún. 10.

Vannak napok, amelyek nem egyszerű események, hanem üzenetek. Nem plakátokon vagy beszédekben, hanem emberek között, tettekben, illatokban és pillantásokban fogalmazódnak meg. Farnadon, 2025. június 7-én egy ilyen napot élhettünk meg – egy olyan napot, ahol a magyar nemzet nem múlt idő volt, hanem jelen.

A Magyar Megmaradásért – Duna és Garam mente polgári társulás második főzőversenye sokkal több volt, mint gasztronómiai program. Ez a nap arról szólt, hogy a magyar közösség igenis él. És nemcsak él, hanem képes újra megmozdulni, találkozni, egymásra találni – akár bogrács mellett, akár rovásírás-gyakorlás közben, akár egy baráti kézfogásban. 

27 csapat, 27 magyar szív dobogott egyszerre – mind ugyanazért: hogy megmutassa, mi itt vagyunk. Még mindig. És ezután is itt leszünk.

A főzőverseny mellett a gyerekeket játszósarok várta – mert a jövőt ott kell elkezdeni. A rovásírás-tanítás a múltunkkal kötött össze, a kézműves árusok a hagyományainkat hozták kézzelfogható közelségbe. 

A sörivó és fokostartó versenyek játékos próbák voltak – de bennük is ott volt a lényeg: erő, kitartás, közösségi szellem.

Számomra külön öröm, hogy a fokostartó versenyt farnadi nyerte, ahogy a legjobb ételt is egy farnadi család főzte – és a tombola fődíja is Farnadon maradt. Ilyen hármas hazatalálás még nem történt. De épp ezek a jelek mutatják, hogy a nemzet nem valami távoli, elvont fogalom – 

hanem itt van köztünk, ha megéljük, ápoljuk és vállaljuk.

A pandémia után ez az esemény újraindítás volt – lelki és szervezeti értelemben is. A járvány alatt széthullott a közösség, de ezek a rendezvények képesek újra összerántani azt, amit az évek szétziláltak. 

És nemcsak a múlt generációira gondoltak: a jövőt is építik Farnadon. 

A Tábori Betyárok és a Szabad Betyárok jelenléte nemcsak látványos volt – hanem szimbolikus is. A múlt becsülete, a magyar öntudat, az önazonosság emlékeztetett minket arra: nemzetet nem lehet építeni gyökerek nélkül. 

A kiállított eszközök, a viseletek, a múlt kézzel fogható közelsége arra tanított: az identitásunk nem múzeumi darab – hanem örök feladat.

A nap végén a díjátadót baráti ölelések, énekszó és közös emlékezés követte. De a legfontosabb talán nem is ez volt, hanem a felismerés: ahol magyar ember magyar szívvel, magyar szóval és magyar étellel van együtt – ott nemcsak élet van, hanem jövő is.

Farnadon ezt a jövőt láttuk megszületni. Nem papíron, nem programban – hanem az emberek között. A nemzet ott él, ahol megélik. Farnadon pedig megéltük – és ez reményt ad.