LESZ, LESZ, LESZ

A múltat végkép eltörölni!? 2025. okt. 4.

Vajon hogyan gondolkozhatnak azok, akiknek az agya azon kattog, hogy a múltban megtörtént eseményeket, létrehozott értékeket teljesen ki kell radírozni a tudatunkból?

Mégis, hogy?? Megkérik a Jóistent (amiben valójában nem is hisznek), hogy tegye semmissé a múltat, és szentesítse (pfff) azt egy vatikáni végzéssel?!

Ez a balga gondolkodás egyáltalán nem azonos az „Engedd el!” bölcselettel, sőt inkább ellentétes azzal, hiszen az eltörlés, az a teljes tagadása a múltbéli tényeknek, miközben az elengedés, az a múlt elfogadása, feldolgozása (amennyiben azok negatív színezetűek voltak).

Ennél egy fokkal jobb, a „csak a szépre emlékezem” életszemlélet, hiszen ebben az esetben nincs múlttagadás, de a mentális egészség érdekében a legjobb, mit tehet az egyén, ha a szép emlékeket meghagyja az emlékezetében, a rosszakat elfelejti, de a múltat nem törli el.

A múlt eltörlése a gyáva emberek egérútja, ami persze zsákutca, csak ők azt nem képesek felfogni.

Egy nemzet, egy adott társadalom múlttagadása csak addig működik, amíg a szomszéd társadalmak szellemi archívumában ráakad olyan információkra, amelyek szembesítik a tagadó nemzetet a gyávaságával.

A múlt meghamisítása a legaljasabb dolog, mit egy nemzet elkövethet, és itt nem az objektív-szubjektív kilengésre gondolok, hiszen minden nemzetnek maga felé hajlik a keze és a saját szemszögéből ítéli meg a történelmét, hanem a nyilvánvaló hazugságokra és csúsztatásokra.

Erre remek példa a román és szlovák tudományos „elit”, amelyek pofátlanul elrománosítják és elszlovákosítját az egykori magyar nemeseket, királyokat, magyar városokat, egykori tudósokat, művészeket és ez tart a mai napig (legújabban „kiderítették”, hogy Rubik Ernő valójában szlovák, mert a jelenlegi szlovák állam, jelenlegi területére nyúlnak a családfagyökerei, ami hát akkor „természetesen” szlovák, még véletlenül se felvidéki magyar).

Na de söprögessünk a saját portánk előtt, hiszen itt van nekünk Trianon, a nemzeti gyászunk. Majd száz évig olyan önöstorozással emlékeztünk erre a tragédiára, hogy észre se vettük, mennyit ártunk ezzel magunknak.

Maga a gyász egy természetes része az ember és a nemzet életének, de mi, magyarok, szeretünk túlzásokba esni és ebben az esetben is túltoltuk a dolgot… Perszehogy igazunk van, hiszen az országcsonkítás végtelenül igazságtalan volt, de úgy jajveszékeltük bele a világba a fájdalmunkat, mintha csak nekünk lenne nemzeti traumánk.

Most őszintén, amikor egy ismerős leállít az utcán és nagy vehemenciával elpanaszolja a baját, mi mit csinálunk? Meghallgatjuk, megveregetjük a vállát, picit beleéljük magunkat a helyzetébe, majd megyünk tovább a dolgunkra.

Sajnos ez az élet rendje, nem vehetjük magunkra mindenkinek a keresztjét, aki szembe jön velünk, hiszen megvannak a saját gondjaink, azokat oldjuk.

Így van ez Trianonnal is. Miért is várjuk, hogy majd egy szép júniusi reggelen bekopognak hozzánk a versaillesi szerződést aláírók, hogy a múltat eltöröltük, mától visszaállítottunk mindent, ahogy ti arról száz éve álmodtok. Amúgy melyik országgal tette ezt meg a történelem? Mármint azt, hogy igazságot szolgáltatott neki? Csak úgy, magától… Egyikkel se!

Minden nemzet és ország magának intézte a saját történelmét, ügyesen, okosan, fondorlatosan, a nagyhatalmakkal szövetkezve. Ki jobban, ki rosszabbul. Lásd legutóbb az egyesült Németországot, mint pozitív példát, és lásd Szerbiát, mint negatív példát.

Ezért ezekből a történelmi tanulságokból indult ki a NER stratégiája, amikor Trianon ügyében megpróbál folyamatosan egy más szemléletet elültetni az összmagyarság nemzeti tudatában, éspedig, hogy Trianon legyen „csakazértis-nap”, hogy az előremutató nemzetegyesítést helyezzük ezen a napon az előtérbe és ne a passzív siránkozást. 

Senkit nem érdekel a bajunk! Nekünk magunknak kell kivívni lépésről-lépésre a megbecsülést másoknál, megkötni a stratégiai egyezségeket, sőt barátságokat a szlovákokkal, a szerbekkel (a románokkal szinte lehetetlen, mert a román az nem nemzet, hanem foglalkozás…sajnos ezt mutatja a jelenkor is), mert nincs más út, csak a béke útja és a megerősödés stratégiája.

Nem a múltat kell eltörölni, vagy azon keseregni, hanem a jelenben azon kell dolgozni, hogy a jövőben tudjunk olyan változtatásokat eszközölni, amelyek (legalább részben) orvosolják Trianont.

Ne köldöknézősen sirassuk a múltunkat, hanem felemelt fejjel, kellő magabiztossággal, fifikával és erővel formájuk a jövőnket.

Aki a múltat akarja eltörölni, az gyáva alibista, aki a szebb jövőt akarja alakítani, az a bátor és tettre kész ember.

Legyünk a magunk urai, a jövőnk alkotói, de ne legyünk a múltunk tagadói, vagy rabjai!