
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
A nagyfiúk megegyeztek
2025. febr. 13.


Egyelőre abban, hogy megegyeznek.
De az előző közel három év bidépolitikájához, meg a vanlejjebbi vergődéshez képest már ez is valami.
Trump a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a tárgyalással megbízott tímek azonnal megkezdik a tárgyalásokat. Az amerikai elnök azt is tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot Zelenszkijjel is, hogy tájékoztassa a fejleményekről.
Zselé szerepe kábé ennyi. Meghallgathatja, hogy a nagyfiúk mire jutottak egymással. 💪😉
Egyelőre a két csúcsvezető abban állapodott meg egymással, hogy személyesen is találkoznak majd, de egyelőre nem közöltek a pontos időpontot, illetve egyéb részleteket. A telefonbeszélgetésük a Kreml beszámolója szerint körülbelül 90 percig tartott.
Ami azért az első légyotthoz képest nem kevés.
Mondjuk téma volt dosztig.
A telefonbeszélgetés során állítólag tárgyaltak a Közel-Keletről, az energiáról, a mesterséges intelligenciáról, a dollár erejéről és számos más témáról is.
Zselével kábé addig jutott volna, hogy „aggyá pízt!” (Ez csak vicc volt.)🤣
Trump az Truth közösségi oldalon (ami amúgy az övé) kijelentette, hogy itt az ideje „véget vetni ennek az értelmetlen háborúnak, amely rengeteg, teljesen szükségtelen halált és pusztulást okoz”.
Végre valaki (Orbánon és Ficon kívül) ezt is ki merte mondani. Nem is akárki!
Trump a közösségi oldalán hozzátette, hogy felkérte Marco Rubio külügyminisztert, John Ratcliffe CIA-igazgatót, Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót és közel-keleti megbízottját, Steve Witkoffot a tárgyalások vezetésére, amelyek a világ Fehér Ház ura szerint „sikeresek” lesznek.
Úgy legyen!

Fürst Walter


