CINK

A politika megfojtja a józan észt - Tényleg egymás torkának kell esnünk? 2026. jún. 17.

Aki ma felmegy a közösségi oldalakra, vagy bekapcsolja a televíziót, annak az az érzése támadhat, mintha a politika már nem a közügyek intézéséről, hanem egy folyamatos, gátlástalan gladiátorviadalról szólna.

Közéleti szereplőként egyre aggasztóbb látni, hogy a tiszteletteljes vitakultúra helyét átvette a gátlástalan sárdobálás, a lájkvadászat és a társadalom szisztematikus megosztása.

Ha körülnézünk a Kárpát-medencében, azt látjuk, hogy ez a jelenség nem ismer határokat. Magyarországon a társadalom végletesen polarizálttá vált: a politikai törésvonalak mentén családok, baráti társaságok szakadnak ketté, és a párbeszéd lehetősége sok helyen szinte teljesen megszűnt a két tábor között. Ami az egyik oldalon megkérdőjelezhetetlen igazság, az a másikon azonnali árulás.

De nekünk, felvidéki magyaroknak nem kell a határ túloldalára tekintenünk, ha politikai sárdobálást akarunk látni. Elég, ha megnézzük a szlovákiai televíziós vitákat: itt is mély aggodalommal követhetjük a történéseket. A stúdiókban már régen nem érvek csapnak össze érvekkel. Ehelyett egymás szavába vágó, személyeskedő, a feszültséget a pattanásig feszítő monológokat hallunk, ahol a cél nem a konszenzus, hanem a másik politikai és emberi megsemmisítése. Ez a stílus pedig a képernyőkről egyenesen beszivárog a Facebook-kommentek közé és a hétköznapi valóságunkba.

A legszomorúbb az, hogy ez a mesterségesen szított gyűlölet a szlovákiai magyar közösséget sem kíméli. 

Mi, akik fogyatkozó kisebbségként élünk a szülőföldünkön, nem engedhetnénk meg magunknak azt a luxust, hogy egymás torkának essünk. 

Amikor a politikai véleménykülönbségek miatt ellenségként kezdünk tekinteni a szomszédunkra, a kollégánkra vagy a tőlünk eltérően gondolkodó nemzettársunkra, akkor a saját jövőnket fűrészeljük el.

Mi a felelősségünk ebben a helyzetben?

Nem ülhetünk fel a hergelés hullámaira. A kattintások és a lájkok száma nem írhatja felül a morális felelősséget. Vissza kell találnunk a normális, emberi hangnemhez, mert a válságok korában a megmaradásunk záloga nem a megosztottság, hanem a józan ész és a közösségi szolidaritás lesz. 

Ha a nagypolitika el is züllik, nekünk itt, a saját falvainkban és városainkban meg kell őriznünk a tisztelet kultúráját.