
LIBERNYÁKULUM
A progresszív egyetemek átírják a történelmet
2024. jan. 25.


A keresztény hagyományokra épült nyugati civilizáció alapjaival kezdenek szakítani a neomarxista ideológiák, aminek túszaivá váltak az egyetemek.
Az egész progresszív véleménydiktatúra néhány éve az USA-ban kezdődött. Pár tanszékkel indult, majd átterjedt a teljes bölcsészkarra, ma pedig már majdnem az egész egyetemi életet, sőt az intézményi életet is eluralta.
Az elvadult balliberális világkép óriási erővel próbálja beszippantani a befolyásolható diákokat. Oda jutottunk, hogy képes tönkre tenni néhány újbalos eszme az egész nyugati gondolkodást. Olyan tényeket kérdőjeleznek meg, amelyek legalább annyira egyértelműek, mint a gravitáció létezése. Ideológiai motivációból mesterségesen áltudományokat jelenítettek meg, mint a gendertanulmányok. Valódi tanulmányok helyett nap mint nap liberális propagandával fűszerezett előadások hangzanak el. A gendertudomány egy új alternatív valóságot hozott létre, amiből a józan ész, a logika, a történelmi minták teljesen hiányoznak.
Amerikában hihetetlen rendszer alakult ki a felsőoktatásban. A republikánus véleményeket elhallgatják, nácinak, rasszistának bélyegzik a konzervatív gondolkodókat.
A háttérhatalomnak a politikai tőke kovácsolásához elég volt az egyetemeket ideológiailag elfoglalni. Az értelmiségiek a jövő építői, ők azok, akik fenntartják a rendszert. A diplomások azt a tapasztalatot, tudást adják tovább, amit az egyetemen tanulmányaik során szereztek. Így éri el a woke elmebaj a célját. Az ezekből a sorokból kitanult médiavilágot vezető diplomásoknál ez példaértékűen megmutatkozik. A közszolgálati rádió, a CNN, az NPR a vitathatatlanul a fertőző woke ideológia szócsövévé vált.
Nézzük meg tehát, hol tartunk 2024-ben.
Carole Hooven evolúcióbiológiát oktatott a Harvard-Egyetemen. Szakterülete ezen belül a viselkedési endokrionológia volt, azaz, hogyan befolyásolják a hormonok a viselkedést. Hormonok és viselkedés c. kurzusát az egyetem lapja, a Harvard Crimson a „tíz legjobb, kipróbált és igaz” közé sorolta.
Hooven 2021-ben szerepelt a Fox TV egyik műsorában, melyben helytelenítette, hogy egyetemi professzorok visszakoznak az olyan egyértelmű tudományos kifejezések használatától, mint férfi, nő és terhes nő.
Elmondta, hogyan határozzák meg a biológusok a férfit és a nőt, és amellett érvelt, hogy ezek felbecsülhetetlen értékű kifejezések, amelyekről különösen a természettudományos oktatóknak nem szabad lemondaniuk az ideológusok nyomására válaszul. Hangsúlyozta, hogy „a biológiával kapcsolatos tények megértése nem akadályozhat bennünket abban, hogy tisztelettel bánjunk az emberekkel, elfogadhatjuk nemi identitásukat, és használhatjuk az általuk preferált névmásokat”.
Rámutatott, hogy a pedagógusok egyre inkább cenzúrázzák magukat, attól tartva, hogy a „rossz” nyelvezet használata miatt megbélyegzik vagy akár ki is rúghatják őket.
A normák betartását a bizottságok felügyelik, melyek ott vannak minden egyetemen, minden tanszéken
A Harvardon vannak központi irodák, amelyeket professzionális személyzet vezet, élükön a sokszínűségért és befogadásért felelős főtisztviselővel, amelynek küldetése, hogy „olyan egyetemi légkört teremtsen, amely barátságos, befogadó, tiszteletteljes, elfogultságtól és zaklatástól mentes”. Számos tanszéki bizottság vagy „munkacsoport” is létezik, amelyek jellemzően oktatókból, személyzetből és végzős hallgatókból állnak.
A tanszéki bizottságot egy színes hölgy, bizonyos Laura Simone Lewis, utolsó éves hallgató vezeti, aki Hooven tárgyszerű és szakmai megállapításait a Twitteren károsnak és transzfóbnak nevezte.
A Harvard professzorát, aki nem hajlandó használni a „terhes emberek” kifejezést, és ragaszkodik a „nőhöz”, woke kollégája transzfóbiával vádolja.
Ezután az egyetemi oktató számára idegőrlő vádaskodás-védekezés periódus következett, aminek végére azt kellett látnia, hogy kurzusára immár egy doktorandusz sem mer jelentkezni tanársegédként.
Ezt depresszió, gyógyszeres kezelések követték, majd Hooven, aki avval számolt, hogy még nagyon sokáig folytatja oktatói tevékenységét, kénytelen volt 57 évesen nyugdíjba menni. A csőcselék elintézte, és senki nem mert mellette kiállni.
Hooven ITT számol be részletesen a történtekről.
A rossz híreket elüthetnénk azzal, hogy Amerika földrajzilag messze van, nincs nagy baj amíg mindez minket nem érint. De sajnos a baloldali véleményterror elérte Szlovákiát is.
A pozsonyi Comenius Egyetem egyik professzorának el kellett hagynia munkahelyét az újbolsevik véleménydiktatúra miatt. Vallásos irányultságából adódott hátránya, amikor elutasította, hogy hallgatóira ráerőltessen egy véleményt.
Nem mindegy mi következik ezután!
Ma az egyetem, holnap a középiskola, és holnapután az iskolákban várhatjuk az abnormálisok terjeszkedését?

Reding Itell


