A "rendszerváltó" ember tragédiája - 2. rész 2024. aug. 5.

Régi, nagy fájdalmam az 1989-es módszerváltás rendszerváltás és annak siralmas következményei.

Hogy értsd az összefüggéseket, olvasd el a cikk első részét!

Na de hova akarok kilyukadni ezzel a felvezetéssel? Oda, hogy abban az időben volt a szoci közös piac, a híres "RVHP", magyarul a KGST - Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, amely már 1949-ben megalakult - mert ugye nekünk is volt a szoci blokkban (fékezett habzású) OECD-nk, azaz a kapitalista Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet itteni megfelelője.

Amelynek a lényege az volt, hogy a szocialista országok egymástól vettek és egymásnak adtak különböző terményeket és termékeket. Valamelyik ország főleg vasat, autót gyártott, egy másik főleg mezőgazdasági terményeket exportált, valamelyik pedig például gépeket, műszereket stb.. Az oroszok meg főként a nyersanyagot és a haditechnikát biztosították.

Ez amúgy logikusnak hangzik, mert csinálja mindenki azt, amihez ért és amihez adottak az országában a feltételek, csakhogy mindezt felülről kívánták szabályozni.

Az utolsó szögre lebontva az ötéves terveket, mindennek előre megszabva a mennyiségét és az árát. Azaz ezzel csírájában elfojtva a versenyszellemet, a jobbra, minőségibbre törekvést. Hiszen ha mindennek megvan a fix ára és az előre meghatározott mennyisége, helye, akkor minek kreatívkodni? "Jóvanazúgy", gondolhatták akkoriban.

Ezzel a közép-keleti blokk a 80-as évekre elérte azt, hogy csak nagyon kevés területen volt képes tartani a tempót az addigra gazdaságilag jócskán megizmosodott Nyugattal. Amely ráadásul jócskán rá is segített a kommunisták kifilézésére a COCOM-listával, azaz a modern műszaki fejlesztések, pl. számítógépek exportjára kivetett szankciókkal. Meg az oroszok fegyverkezési versenyre kényszerítésevel az atomfegyverek nyakló nélküli gyártása, az űrverseny forszírozása és leginkább Reagan csillagháborús projektje révén.

A mindenkinek munkát biztosító, sőt mindenkit a törvény erejével dolgoztató (ha kellett a munkája, ha nem), a széles és sűrű szövésű szociális hálót fenntartó szoci rendszernek és vele együtt az egyházat rühellő, a templomokat kerülő ateista "komancs" főfunkcionáriusoknak - a lengyel pápa hathatós rásegítésével - a dafke működő templomokban végül harangoztak.

A viszonylagos szoci jólétet akkortájt már javarészt csak nyugati hitelre volt képes biztosítani a husáku, kádári és a többi teljhatalmú nomenklatúra.

Ma már az ilyesmi elképzelhetetlen, de a régi csehszlovák áruk csomagolására például eleve rá volt nyomtatva az ár. Tehát ha a központi bizottság szakmai testülete megszabta, hogy ennyi vagy annyi lesz az adott termék ára, akkor az annyi volt. Infláció, ami köztudottan a kapitalista gazdaság hajtómotorja, gyakorlatilag nem létezett. Viszont a fizetések sem emelkedtek. Mindennek szabott ára volt. A végzettség és a ledolgozott évek alapján meghatározott bértáblázat szerint kapta mindenki az előre tudott fizetését. Egészen a nyugdíjig. Nem volt ritka, hogy valaki 16, 18 vagy 23 évesen (a fiúk két evvel később, a kötelező katonai szolgálat letöltése után) valahol munkába állt, és 55-60 évesen ugyanarról a munkahelyről ment nyugdíjba.

Egészen más világ volt az, mint a mostani. Kiszámíthatóbb (ami pozitívum volt). Minden roma dolgozott, nem voltak hajléktalanok, szinte mindenkinek jutott lakás (igaz javarészt "blokkban"), ám egyesek szerint épp ezért volt túl unalmas az egész.

Aki ugyanis látta, megtapasztalta a tiltott Nyugatot, az többre vágyott. A szocialista szürke egyenember víziója valahogy nem vert gyökeret. Ehelyett a szoci rendszert szinte minden szinten átszőtte a korrupció. A hálapénz, az értékes ajándékok és pénzes birítékok formájában manifesztálódó figyelmesség.

Szinte kötelező volt csenni és a szolgálatot meghálálni. Mert az akkortájt közszájon forgó bölcselet értelmében, ha valaki nem lopott, az a saját családját lopta meg...

Illett hát honorálni, ha valamit suba alatt, soron kívül (vagy egyáltalán) elintézett valakinek valaki. Valami olyanhoz juttatva a korrumpálót, ami másnak nem volt.

Az Y-generáció számára furcsa lehet, hogy még olyan, manapság teljesen hétköznapi dolgok beszerzéséért is kapcsolatokkal kellett rendelkeznie az embernek, mint például egy kiló banán.

A nyugaton már általánosan használatos technikai cikkekről, mint a színes tv, a kétkazettás magnó, az eredeti műsoros hanghordozó, a márkás farmer, menő sportcipő stb. nem is beszélve.

Persze a hiánygazdaságból is sokan profitáltak. A különböző cuccokat külföldről beszerezni képes csempészek, a valutaüzérek ("vekszlákok"), a kamionosokkal, hajósokkal cimboráló nepperek, a vámosok, a magasabb beosztású "valutás" szállodai alkalmazottak, a menő éttermek, bárok főpincérei, a nevesebb orvosok, a főiskolai felvételt elintézni képes profok stb..

A sor hosszú. Szinte bármely szakmában, bármely területen akadt lehetőség az ügyeskedésre. Nos, ezek az emberek voltak aztán a váltás nagy nyertesei. Mert volt dugipénzük, kellően rafcsik voltak és megvolt az értékes kapcsolati tőkéjük.

Mert 89 után szinte mindehol az úgymond "ügyesek" tudtak labdába rúgni. Azaz elkezdeni a szűz ugaron magánvállalkozni, illetve privatizálni. Előbb kicsiben, majd nagyban is.

Azaz átmenetették magunkat az új rendszerbe. Az "impexesekről", azaz az állami tulajdonú importra és exportra szakosodott kereskedelmi cégek fejeseiről nem is beszélve (akik a komcsik mellett a titkosokat is szolgálták). Ők még válogatni is tudtak a zsírosabbnál zsírosabb falatok közül.

De ez csupán egyéni szinten és csak a kevés kiváltságos számára volt sikertörténet. Összességében, mint a szocin szocializálódott társadalom, nem voltunk arra felkészülve, hogy ránkszabadítsák a minden hájjal megkent, 40 éve egymással harcoló nyugati kapitalistákat.

Akik úgy zabálták fel ezt az országot, mint éhes disznó a friss moslékot.

Úgy vették meg - szinte kilóra, potom pénzért az egész országunkat, (mezőgazdaságunkat, feldolgozóiparunkat, gyárainkat, állami cégeinket, szállodainkat, infrastruktúránkat és nem utolsó sorban a komplett belső piacunkat), mint amikor egy orosz oligarcha betér a török bazárba.

Íme a bizonyíték! Az egy főre jutó GDP (hazai össztermék) értéke ott és itt 1989-ben.

De, ami a legfájóbb, még a stratégiai ágazatokat is (víz, gáz, villany) pénzzé tették, amiben a Dzurinda-kormány jeleskedett. Miklos vezényletével, az akkori MKP asszisztálása mellett.

Úgyhogy - összegezve, aláhúzva - gyakorlatilag csicskák lettünk, a Nyugat gyarmatává váltunk a saját országunkban.

És kábé ugyanott tartunk, ahol annó, csak most már nem a komcsik mossák a vörös propagandájukkal az agyakat szürkére, hanem liberálisok és a progresszívok az atlantista, woke-ista propagandájukkal szivárványszínűre.

Gancegál.

A többségnek pedig, ahogy annó a szociban is, "jóvanazugy"...

De számomra nem az eredmény a legvisszatetszőbb a Nyugat ténykedésével kapcsolatban, hanem az, hogy ezt szándékosan csinálják.

Arra, hogy az Európai Unió területén csökkenjen a életszínvonalbeli különbség, csak a szavak szintjén törekednek. Akkor el-elhúzták ezt a mézesmadzagot az orrunk alatt, amikor meg kellett szavazni a német-francia birodalomhoz való csatlakozást. De azóta semmi.

Nekik ugyanis nagyon is megfelel az, hogy nálunk jóval alacsonyabbak a bérek, mint náluk.

A piacunkat leuralt cégeik szinte lapátolját ki a hasznot az országunkból, a főrészvényeseket, és az székhelybeni adózás révén az anyaország zsebét tömve. Ide pedig kihelyezik azt ami náluk otthon nem kell.

De ne csodálkozzunk, aki piacot vesz magának, az pont így viselkedik. Ezek nem jótékonysági szervezetek. És a döntéshozók nem Teréz anyák.

Mi voltunk a hülyék, hogy ezt engedtük.

És, hogy továbbra is engedjük, hogy nálunk kábé negyed fizetésért gyártasson például kocsit a német meg a francia.

Meg, hogy a legügyesebb, legtehetségesebb fiataljaink rájuk dolgozzanak, az ő országukat gazdagítsák, ott adózzanak, majd rakjanak fészket.

A volt szoci blokk pedig elöregszik, elnéptelenedik, a közösségek szétesnek (a magyar hang lassan elhal számos, korábban magyar többségű vidéken) és általánossá válik a kiábrándultság, megtörik a jövőbe vetett hit.

És mindezt részben a Nyugat önző , számító, pénzéhes gyarmatpolitikájának köszönhetjük.

Úgyhogy részemről a konklúzió a következő: a rendszerváltás több kárt okozott, mint hasznot hozott. A magyar közösség szemszögéből mindenképpen.

És, hagyom magam meggyőzni az ellenkezőjéről, ha mondjuk ezen EP-cikluson belül a Nyugat (az Unió nagy országai) olyan döntést hoznak, hogy egyenlő lesz a minimálbér, a minimális órabér, a minimális nyugdíj minden uniós országban. Hogy az okos és ügyes fiataljaink (és bárki más) kapcsán megszűnjön az agy- és munkaerő elszívó hatás.

Ha a követelményeknek egyformák az egész Unió területén, akkor vajon a bérek miért nem azonosak?

Ha ezt megteszik, akkor majd én is azt mondom, hogy nem szándékosan zsigerelnek ki bennünket!

(Vége.)