MAGYAR KÁRTYA

A SÁRKÁNYÖLŐ 2023. máj. 12.

Brit nagyon tudósok szerint két dolgot lehetetlen megcsinálni az univerzumban. Megtalálni Winnetou és Old Shatterhand sírját (bár utóbbiét Matovičnak már sikerült), és elgyalogolni a Marsra oxigénpalack nélkül – mondjuk, hogy azzal se. Nos, ennek a két dolognak a keresztezésével, és a hitelességének a fitogtatásával – ami sohasem volt, és nem is lesz – próbálkozott Sólymos László, a Szövetség – jelen állás szerint még – Országos Tanácsának az elnöke, amikor megírta levelét a Szövetség Országos Tanácsa tagjainak, mely a ,,Szegény Örzse néni panaszai” néven vonul be majd a irattárak és a feledés homályába, kutatás céljából.

Ezt legfeljebb az időskori Orosz Örs fogja kutatni, ha kutat ás. A harcias levélben, mely teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatja be a politikust, kifejti, hogy utolsó utáni leheletéig küzdeni fog (legalábbis a levél befejezéséig és utolsó betűjéig), hogy egyben tartsa azt, ami eleve nem összetartható, és amit ott fúrtak meg az elmúlt két évben a kicsinyes, agymosott liberális elveikkel, a felvidéki mindennapok valóságától elszakadva, ahol csak megjelentek és megszólaltak.

A levélből csak azért nem idézek, mert sokan vannak a választóink között szívbetegek, magas vérnyomással küzdők, ezért a gyilkossági kísérlettől most eltekintek. A levél egyetlen mondatban összefoglalható az analfabéták számára is:

Ha Gyimesi jön, ők a legrövidebb időn belül mennek.

Tényleg Laci? Már egy kávéra se jöttök be?

És ez azért van, mert ők hisznek, és eddig is hittek az összefogásban, ami sajnos a NAKA tétlensége miatt elmaradt. Pedig ideje lett volna összefogni már mindenkit. És hittek abban is, hogy a 12 év szembenállás után végre megtörténik a csoda, ami sajnos már akkor elmaradt, amikor a pártot a működésképtelenség olvasztótégelyébe döntő Alapszabályt megalkották, ami azért lett ilyen antidemokratikus, hogy hat ember dönthessen a párt feje fölött, demokratikusan.

A napokban a szlovákiai magyar nemzetrész világító mécsese, az univerzum Darth Vadere, Felvidék Damoklész fakardja, Világi Uszkár – a mi Széchenyink, már ami a vagyonkát illeti, a tudós bukét, és a nemzet iránti elkötelezettséget most ne forszírozzuk, vagy ideiglenesen, esetleg idegesen is hanyagoljuk, mert a XXI. századi milliárdosok ismérve nem ez – is szólásra emelkedett, mint a léggömb (pont olyan üresen) és figyelmeztette a Szövetséget (mintha bármi köze is lenne hozzá – tényleg, van?), hogy hátrébb az agarakkal, nem oda Buda, ne fogadja be Gyimesi Gyurit a soraiba, mert ezzel szétverik a pártot, amibe ő is részvényes, a „mi nem alapítunk pártot” Mózesen, a vörös bort a fehértől már megkülönböztetni képes milliomos borszakértő Baueron, és a kútásás folytatásos szappanopera ízű dokumentumfilmet rendező, ezerarcú Orosz Örsön keresztül. Megértjük, hogy a bankári énje idegállapotban van, hiszen így –ideiglenesen – nem fog tovább gyarapodni a vagyonka, meg az orosz olaj sem csorog már olyan bőven. Meg is jelent egy cikk erről, hogy mit akar Világi? Nos, hogy mit akar, azt egyelőre nem tudjuk, csak azt, hogy mit nem akar.

Úgy látszik, még mindig nem érti a különbséget a Via Dolorosa és a Villa Rosa között a faszi, meg hiába éneklik neki el a stadionjában könnyek között dacolva a Nélküled–et, hosszú a vezeték, nem érti. De majd ezt is megérti hamarosan.

A kérdés most már csupán az, hogy vajon mit tud ez a keleti fiú, Gyimesi Gyuri, hogy egyszerre mindenkinek (Híd. Összefogás, Világi, Napunk, Új Szó, Bumm, Pátria és egyéb, meg nem nevezett F.O.S.) az ellensége, konkurense, vetélytársa lett, mi több az életükre nézve, potenciális veszélyforrás, amit el kell tüntetni, kiiktatni, félreállítani?

A kérdésre a válasz lehet egyszerű is. Azt látják, hogy ezt az embert nem tudják beskatulyázni, megvenni, befolyásolni. A maguk oldalára állítani, és begyűrni abba a dobozba, ahol a többi szerencsétlen, általuk mozgatott, lélegeztetőgépre kapcsolt, magát a Mad Maxból ismert vezér, Halhatlan Joenak képzelő báb él.

Az eddigi munkájával, fellépésével és kiállásával a felvidéki magyar közösség több évtizede megoldatlan problémái, igazságtalanságai mellett, ugyanis olyat tett, amire az elmúlt harminc évben a politikusok, akikre a felvidéki magyarok a sorsukat bízták, nagyon, de nagyon elhanyagoltak.

Azt nem merem írni, hogy teljes mértékben mellőzték, mert igazságtalan lennék. Mondjuk úgy, hogy nem volt rá politikai akarat, az ismert szlogen szerint. Maradjunk annyiban, hogy csak ennyire futotta a tehetségből és a fizetésből.

De ez a fiatal, jó kiállású férfi – az LMBTQ tagtoborzó irodákban szocializálódott selyemfiúkkal ellentétben, még a hangja is mély – olyan veszélyforrás lehet a liberális jövőt tervező, és erre a karrierjüket, az anyagi jólétüket alapozó senkiknek, ami megrémítette őket.

A bizonytalan jövő pedig tettekre sarkall, mint a Viagra. Mert akit a nép megszeret, akit elfogad, akit meghallgat, és aki képes ebben a hazug és képmutató, a politikából végképp (szándékosan) kiábrándított világban kultúrházakat választókkal megtölteni rövid politikai pályafutása alatt, az potenciálisan ellensége a tehetetlen, a munkát utáló, az emberek véleményére és gondjaira magasról tevő globalista szolgáknak, akiknek ez a férfi, politikus, most egy nagy darab szikla, amit bedobtak a zöld moszatba – Világló és nyugvó állóvíz poshadó zöldjébe.

Az évtizedekre előre, a magyarországi pénzekre és pályázatok lenyúlására, a KULT MINOR haveri zsebpénzeire, a meghívásos pályázatokon zsebre lehívható félmilliókra és a politikai kapcsolatok jól tejelő mindennapjaira berendezkedett felvidéki megélhetési elit most megrettent, hogy itt van egy ember, aki dolgozik, járja a falvakat,

nem vallja az agymosott neoliberális életfelfogásukat, nem akarja magát nőnek átműtetni, nem akarja visszafoglalni az oroszoktól a Krímet sem, nem adna fegyvereket a Sátán fattyának Kijevbe, és nem akar mindenáron világháborút.

Ez persze elfogadhatatlan és tarhattalan. Ebben egyetértünk. Nekünk ilyen ember nem kell, mert még a végén a felvidéki magyarság öntudatra ébred, ne adj Isten egy olyan politikai vezetőre talál, mely újra tényező lehet ebben az országban anélkül, hogy egy milliárdos valamilyen módon befolyásolni tudná.

Akinek pénze van azt hiszi, mindent megtehet és megvehet. És aki ennek ellent mond, az számára nyílt háborút okoz. Szegény Gyuri belerondított ebbe a pocsolya és vizeletszagú állóvízbe, ahol már kezdték éppen jól érezni magukat az állami támogatás megszerzésére berendezkedett, szép fizetést felszedő főmuftik, akik a sajtótájékoztatókon úgy tesznek, mintha politizálnának és közben jól élnek minden munka nélkül.

Ez lesz ám az élet Babolcsai néni. Majd pótcselekvésként szervezünk durván jó borfesztiválokat, és koncerteket, és átírjuk a névjegyeket politikusról, fesztiválszervezésre és kútásásra.

Nem csak a Sajót kellene már megmentenünk (ami kétségkívül fontos), hanem végre önmagunkat is, főleg önmagunktól.

Persze szippantó-kocsis Grál lovagokként a Sajó zavaros vizét könnyebb kiengedni a minisztérium előtt, mint politikai véleménnyel, ne adj Isten politizálással lecsapolni ezt a bűzös mocsarat, amiben évek óta taposunk, a ,,Hogyan vezessük meg a felvidéki magyarságot” c. világis kezdőszettel a zsebünkben.

Mert így lazább és könnyebb is élni. A kolostorok romjai között legfeljebb a múltunk néhány kérdésére kapunk válasz, a felvidéki magyarság jelenére és jövőjére aligha. Olyannak tűnik nekem ez a történet, mint a mesebeli királyfi harca a hétfejű sárkánnyal Hiába vágod le a fejét, mindig újra kinő. És sajnos ez nemcsak mese, hanem a jelen képünkbe mászó valósága is.

nyitókép: Gyimesi György/Facebook