LIBERNYÁKULUM

A sötétség kommentben jár 2025. jún. 4.

Felháborító, gyomorforgató és egyben végtelenül elkeserítő az a jelenség, amely újabb mélységet ütött a közéleti diskurzus már így is rogyadozó falán: egyes Tisza-párti kommentelők nyíltan Orbán Viktor miniszterelnök édesanyjának halálát kívánták, sőt, olyan brutális és kegyetlen megnyilvánulásokat engedtek meg maguknak, amelyeket olvasva az embernek elakad a szava. Már nem csak a politikai vezetőt támadják, hanem az anyját. Egy idős asszonyt. Egy édesanyát.

Hol van ennek a vége? És hogyan jutottunk idáig?

A közösségi média lassan, de biztosan alakítja át az emberi viselkedés határait. Az online tér falak nélküli arénájában a gyűlölet, a frusztráció és a keserűség szabadon tombolhat, miközben a józan ész, az emberség és a tisztesség némán vonul vissza a háttérbe. Ez már nem politika. Ez már nem véleménynyilvánítás. Ez nyers, emberi méltóságot sárba tipró agresszió.

Bármilyen kritikát lehet és kell is megfogalmazni egy politikai vezetővel szemben, ez a demokrácia alapja. De van egy határ. És ezt a határt átlépni nemcsak primitív, de morálisan védhetetlen is. Egy idős asszony halálát kívánni? Egy anya életére szóló gyalázatot kommentelni? Ezzel semmilyen politikai álláspont nem igazolható. Ez nem vélemény, hanem embertelen gyűlöletbeszéd.

A kérdés most az: hová jutott a magyar társadalom?

Mikor vált természetessé az, hogy egyesek boldogan üvöltenék világgá, hogy „dögöljön meg” egy politikus édesanyja? Hogy miközben a gyűlölet tombol, mások lájkolják és „hehe” reakciókkal ünneplik az emberi aljasság legmélyebb bugyrait? Ez már nem csak Orbán Viktorról szól. Ez rólunk szól – a társadalomról, ahol ilyen megnyilvánulások megtörténhetnek, és nem követi őket azonnali elhatárolódás, szégyen, felelősségrevonás.

Meddig tűrjük még, hogy a közbeszéd tere ilyen mocsokká váljon?

Meddig engedjük, hogy az „ellenzéki” vagy „kormánypárti” szembenállás ürügyén eltöröljük a legalapvetőbb emberi normákat? Az, hogy egy vezető nem szimpatikus, nem ad felmentést a lelkiismeretünkre. A vélemény szabad, de az emberi méltóság nem lehet alku tárgya.

Itt az idő, hogy történjen meg a felelősségre vonás.

A gyűlöletkommenteket írók igenis feleljenek tetteikért. A közösségi platformok ne bújhassanak tovább az „algoritmus” mögé. A politikai közösségek vezetői – bármelyik oldalon – ne csak a másik fél gyűlöletét kárhoztassák, hanem saját táborukban is követeljenek tisztességet, mértéket, emberi hangot.

A társadalom morális színvonalát nem a parlamenti felszólalások vagy a politikai kampányok határozzák meg elsődlegesen – hanem az, hogy hogyan beszélünk egymással. Hogyan bánunk egymás édesanyjával. Hogyan viszonyulunk az idősekhez, a gyászolókhoz, a másként gondolkodókhoz.

Mert aki ma egy anya halálát kívánja, az holnap bárkivel megteszi ugyanezt.