ZSÍR
A szlovák kormány jóváhagyta a 2026-os rezsicsökkentést
2025. dec. 4.
A háztartások 90 százalékát védi be az állam.
A szlovák kormány csütörtökön jóváhagyta a következő évre szóló úgynevezett „energopomoc”-ot, azaz a lakossági rezsicsökkentési programot – jelentette be Robert Fico miniszterelnök a döntést követő sajtótájékoztatón.
A kormányfő hangsúlyozta: a támogatás nélkül az áram ára nagyjából 20, a földgáz és a távhő ára pedig nagyjából 30 százalékkal emelkedne.
A bevezetett állami segítségnek köszönhetően a szlovákiai háztartások túlnyomó többségének, mintegy 90 százalékának csupán minimális, körülbelül 2 százalékos, adminisztratív jellegű emeléssel kell számolnia.
Ezt az emelést az ÚRSO, az energiahordozók árát szabályozó szlovák hatóság szabta meg.
A maradék 10 százalék – azok a háztartások, amelyeket a kormány a „gazdagabb” kategóriába sorol – viszont a teljes, támogatás nélküli áremelkedést kénytelen lesz megfizetni.
Ez nagyjából 1900 euró per fő havi bevétel lesz a tervek szerint.
Fico kiemelte, hogy minden fogyasztó a havi számlán vagy az éves elszámolási számlán egyértelműen látni fogja, hogy mennyi lett volna a rezsi díja az állami segítség nélkül, és mennyit takarít meg konkrétan az állam rezsicsökkentő beavatkozása révén.
A program költsége 2026-ban összesen körülbelül 385 millió eurót tesz ki – közölte a kormányfő.
Fürst Walter



