MAGYAR KÁRTYA

A vakolat lehull, a múlt beszél, Nagyszombat pedig nem felejt 2025. ápr. 30.

Hiába a festék, hiába a vakolat, hiába a szándék: a múlt nem tűnik el. Lehullott a vakolat Nagyszombat egyik régi épületéről, és vele együtt lehullt a felejtés illúziója is. A fal mögül magyar nyelvű felirat vagy festés bukkant elő, egy darab történelem, amit valaha el akartak fedni. 

De a falak emlékeznek. És most szólnak. Emlékeztetnek arra, hogy Nagyszombat, ma Trnava, de egykor a magyar kultúra és egyházi élet kiemelkedő központja, magyar város volt.

Ez a város a középkortól kezdve meghatározó helyszíne volt a történelmi Magyarországnak. A török hódítás után ide költözött az esztergomi érsekség, itt alapította meg Pázmány Péter 1635-ben az első teljes értékű magyar egyetemet, amely később Budára, majd Pestre költözött, s amelynek örököse ma az ELTE. 

Magyar nyelv, magyar kultúra, magyar szellemi élet virágzott itt évszázadokon keresztül.

A most előkerült felirat, ez a falkép, nem csupán építészeti vagy restaurátori érdekesség, annál sokkal több. Egy történelmi tanúvallomás. Egy város identitása nemcsak a jelen döntéseiben, hanem a múlt rétegeiben is megnyilvánul.

És ez a réteg, bár megpróbálták eltüntetni, most újra láthatóvá vált.

Ez a történet többről szól, mint egy lehullott vakolatról. Ez a történet egy egész térség emlékezetpolitikájáról szól. Arról, hogyan próbálják a múltat újrafesteni, átszínezni, elfeledtetni. De nem lehet. Mert a történelem nem múzeumi tárgy. 

A történelem ott van a házfalak mögött, a föld alatt, a családi történetekben, a nevekben, a templomok harangtornyaiban. 

És néha, talán véletlenül, talán sorsszerűen, újra előbújik.

A múltat nem lehet eltüntetni, csak ideiglenesen elrejteni. De mindig lesz egy pillanat, amikor a vakolat lehull. És akkor már nem lehet nem látni, nem lehet nem emlékezni.

Nagyszombat nem felejt. És mi sem felejthetünk.