
7832
A világban rombolják, Felvidéken építik keresztény értékeinket – Harangtornyot állítanak Izsapon
2024. dec. 5.


A falusi harangtorony több, mint egy építészeti alkotás. Egy falu életében a harangtorony nem csupán vallási szempontból fontos, hanem közösségi és kulturális szimbólum is. Tudják ezt jól a Nagymegyer várososához tartozó Izsapon, ahol már 100 évvel ezelőtt is közadakozásból, az embereknek összefogva sikerült nem egy, hanem két harangot is beszerezni.

Izsapon megőrzött harang egyike.
A harangok hangja minden falusi életének része, segít az idő mérésében, hirdeti az ünnepeket és az eseményeket, és összeköti a közösséget. A harangtorony építése különleges kihívást és felelősséget jelent, hiszen egy olyan struktúra létrehozásáról van szó, amely több generációt is összeköt.

Az egykori fából készült izsapi harangtorony.
Az 1970-es évek kőkemény kommunizmusában még erővel sem törte meg a hatalom a patrióták, a hívek sziklaszilárd hitét. Az akkori kornak megfelelő építészeti stílusában vaskonstrukcióból áll máig a harangtorony.
A tervezés során a kivitelező célja az volt, hogy az új torony illeszkedjen a falu építészeti örökségéhez, miközben meg kell feleljen a modern kori követelményeknek. A cél hogy biztosítsák a torony stabilitását és hosszú élettartamát, és persze az esztétikai szempontokat sem hagyták figyelmen kívül.

Jelenleg így néz ki a harangtorony.
Az új harangtorony alapjának megtervezése kiemelt figyelmet igényelt. Az alapnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a torony súlyát, különösen a harangokét, amelyek nemcsak fizikai terhet jelentenek, hanem a rezgéseket is továbbítják a szerkezetnek.
Az alapozás tehát stabil és tartós legyen, figyelembe véve a helyi talajviszonyokat.
Múlt hét szombatján, Szent Kelemen napján, november 23-án ünnepi búcsúi szentmise keretén belül emlékeztek meg a városrész védőszentjéről, ahol tájékoztatták a híveket a harangtorony építési munkálatainak az eddig elért eredményeiről. A szentmisén részt vettek a Magyar Nemzetőrség ”Török István” Győr-Moson-Sopron Vármegye Szövetségének tagjai is, akik az ötlet megálmodójával és kivitelezőjével, Vörös Lászlóval együtt elhozták a Szent Korona hiteles mását.

Vörös László a Szent Korona hiteles másolatával kezében.
A méltó tiszteletadás után Gál Péter plébános úr a hívek jelenlétében megáldotta az építkezési területet, ahol a harangtorony megépítésére kerül sor, amelyre személyesen maga Ferenc pápa is áldását küldte Vatikánból.

A harangtorony a falu szellemi központja, amely összefogja a közösséget, és emlékeztet arra, hogy a hagyományok és a vallásos értékek továbbra is fontos szerepet játszanak az életükben.
Izsapot sok jó ember lakja. Hála a lelkes támogatóknak az alap munkálatok elkezdődtek. Azonban várják továbbra is a lelkes felajánlásokat, hogy a harangtorony a tervezett időre elkészüljön és újra hirdesse keletnek-délnek, örömünnepét az egész magyar népnek.
Ha valaki támogatni szeretné ezt a példaértékű kezdeményezést, az a Szent Kelemen Harangtorony Facebook-oldalával felveheti a kapcsolatot.


Mácsadi István


