ZSÍR

Ady Endrére emlékezünk, aki sosem lett a szürkék hegedűse 2024. nov. 22.

Ma száznegyvenhét éve született a magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legeredetibb alakja, sokak számára a Költő, Ady Endre. Verseivel kitörölhetetlenül belevéste magát a magyar irodalomtörténetbe. Tudjuk, hogy Érmindszenten született, és azt is, hogy Léda valósággal megbabonázta, meg azt is, hogy a szifilisz okozta korai halálát.

A kedvencemet egy nemzet, sőt egy világ szereti és méltán emlegeti! Sokat idézzük bárhová illő szavait, mert Ady örök, nagyok között is tán a legnagyobb.

A 19-20. század fordulójának magyar költészetét a haldokló népi-nemzeti iskola határozta meg, aztán jött Ady.

A magyar Ugaron című költemény 1905-ben születet.

Ebben a versben az Ugar a szimbólum. Az ugar szót Széchenyi használta először a magyar elmaradottság jelképeként. Az ugar eredeti jelentésében a pihentetett, nem művelt földet jelentette. Ady értelmezésében egész Magyarországot jelenti, ahol hiányzik a műveltség, ahol 50 éve nem változik semmi, ahol a hivatalos magyar irodalom nem hajlandó tudomásul venni a nyugaton élő, alakuló új eszmei, szellemi irányzatokat, az avantgard újszerűségét.

Ady Endre: A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

Ady mindenkor szenvedélyesen szerette a hazáját. Hazaszeretete már fiatalkori költészetében benne van, az akkor írott versei az úgynevezett magyarságversek.

A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
/1909./

Halála előtt – már súlyos betegen is – mélységesen aggódott a haza sorsáért és előre érezte a közelgő vészt, az első világháború hazánkra leselkedő borzalmait. Pacifista volt. Ellenezte a háborút, óvni szerette volna szeretett hazáját és a haza népét a háborútól.

Ady nem csak a háborút okozó eseményeket látta előre és később sem pusztán a háború veszteségeit siratta, nem csak a harcokra gondolt, hanem valami mást is siratott, valami sokkal mélyebbet, valami olyasmit, ami megfoghatatlan, ami a nagy dúlásban talán észrevétlenül odaveszett, az emberséget, magát az embert, az élet szépségét. És pontosan ettől lett Ady a nagybetűs költő. 

Utolsó szerelme, múzsája és felesége a fiatal Boncza Berta, azaz ahogy Ő becézte, Csinszka volt. A Csinszka versek lágyak és annyira líraiak, amennyire pont kell.  

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Iskolásként Adyt szeretni és érteni nem könnyű dolog, mert a gyermeki lélek nem ér fel az ő magasságaihoz és egy gyermek nem érti gondolatainak mélységét és a szimbolizmust. Felnőtt fejjel szembe találkozni egy ismert Ady verssel és újra elgondolkodni egy-egy köteten már teljesen más. Ízlelgetni az Ady versek sajátos hangulatát, magukhoz ragadtak. 

A hatása alá vont a költői géniusz. Van a verseinek egy megmagyarázhatatlan, szuggesztív hatása. Bármiről szól is a vers, bármi is a mondanivaló Ady minden sora lelkesítő és felkavaró.