
VÖRÖS PROSZTÓ
Április 4-ről szóljon az ének!
2025. ápr. 4.
Az Anyaországi olvasóink közt vannak páran, akik emlékeznek a dalra. És arra is, hogy minden lett a nép, csak nem szabad.
Harminckilenc évig volt nemzeti ünnep „Magyarország felszabadulásának napja”, melyet végül csak 1991-ben töröltek el törvénnyel az állami ünnepek közül. 1990-ig azonban még sok április 4-ét volt kénytelen „megünnepelni” a megcsonkított ország lakossága. Ezzel párhuzamosan eltörölték, vagy átértelmezték a korábbi nemzeti ünnepeket. Így vált március 15. munkanappá, augusztus 20. pedig az „alkotmány” ünnepévé.
A kommunisták tudatosan gyomláltak, távolítottak el mindent, ami nemzeti. A hivatalok régi neve APEH, ma ez NAV, amiben az első betű a NEMZETI szót jelenti. Vármegyékből megyék lettek, Trianonból pedig síri csend, mintha soha nem érte volna tragédia az országot. Náluk nem volt semmi, ami nemzeti, ahol volt, onnan eltüntették a nemzeti színeket és neveket.
A szovjet csapatok az elfoglalt területekre rákényszerítették a saját társadalmi rendszerüket. Ahova a hadsereg eljutott, ott a saját rendszerüknek szereztek érvényt.
Ami nem illeszkedett a szovjet ideológiai normákhoz, vagy eltörölték vagy próbálták ötvözni a nemzeti és a szocialista elemeket.
Fontos megtanulnunk a múlt tanulságait, hogy a fertőző eszme kiszolgálóinak a mostani tüntetgető leszármazottjaik ne kerüljenek a hatalom közelébe, így elkerülhetjük a hasonló hibákat a jövőben.

Mácsadi István
