Donald Trump szerint Elon Musk helyreállította Ukrajna Starlink-hozzáférését, miután a korlátozások akadályozták az ukrán hadsereg drónműveleteit.
Mindannyian érezzük: holnap eldől valami. Nem feltétlenül a világegyetem sorsa, de az biztos, hogy holnap este valaki pezsgőt bont, más meg mérges lesz az egész mindenségre.
Az üzemanyagot egy 40 ezer tonna vízkiszorítású tartályhajó szállítja majd.
Szerda éjszaka és csütörtökön nap közben 10-25 milliméternyi csapadék esett szinte mindenhol az országban.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön elítélte az ultrabaloldali csoportoknak a köztársaság megdöntésére irányuló rendkívüli veszélyes törekvéseit és cselekményeit, amelyek a megélhetési problémák elleni hétvégi tömegtüntetéseket kísérték.
A szlovák házelnök is részt vesz október 23-án Budapesten az 1956-os forradalom 70. évfordulóján tartott megemlékezéseken.
A javaslat korlátozná azon orvosok büntetőjogi felelősségét, akik a törvény által nem engedélyezett esetekben, de a várandós nő beleegyezésével hajtják végre az abortuszt, illetve azokét is, akik rábeszélik a nőt a terhesség megszakítására.
Heteken – vagy akár hónapokon – keresztül a nyilvános tér szinte minden szegletét kitöltötte az információ. Óriásplakátok, digitális hirdetések, lakossági fórumok, politikai viták és a közösségi média véget nem érő folyamaként áramlottak felénk az üzenetek.
A testület szerint a Meta több mint 43 millió alkalommal sértette meg Új-Mexikó fogyasztóvédelmi törvényeit, alapul véve a megtévesztő állítások célközönségét alkotó felhasználók számát.
Óriási antennarendszert azonosítottak az oroszországi Kalinyingrádban. Sajtóértesülések szerint a berendezés akár 3200 kilométeres távolságból is észlelhet katonai célpontokat.
A Rákellenes Liga (LPR) a kassai és eperjesi ultrahangos szakrendelőkkel összefogva idén is elindította közös megelőzési kampányát az októberi emlőrák elleni küzdelem hónapjában.