LESZ, LESZ, LESZ

Bársonyos álmok és érdes valóság 2025. nov. 18.

A bársonyos forradalom évfordulóján, november 17-én tartották meg a Magyar Közügy – magyar magyarnak partnere című konferenciát, ahol Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szenvedélyes hangú, történelmi ívű beszédben értékelte a felvidéki magyarság helyzetét, múltbeli örökségét és jövőbeni lehetőségeit.

A beszéd személyes hangvételű jelenettel indult: Gubík egy baráti kérdésen keresztül utalt a magyar válogatott futballmérkőzésének csalódást keltő eredményére, amely – ahogy fogalmazott – „a labda kiszámíthatatlan gömbölyűsége” révén megoldotta a dilemmát, hogy melyik lenne nagyobb vágy: egy futball-világbajnoki döntő, vagy a Magyar Szövetség parlamentbe való visszajutása. Az ír válogatott kitartását példaként emelte ki: szerinte ez a küzdőszellem példaértékű lehet a felvidéki magyarság számára is.

36 évvel a bársonyos forradalom után: kudarcok és beteljesületlen remények

Gubík hangsúlyozta: bár a felvidéki magyar értelmiség meghatározó szerepet játszott a kommunista rendszer lebontásában, a rendszerváltás számos alapvető nemzetiségi kérdésben nem hozta meg a remélt előrelépést.
Felsorolása hosszú volt és súlyos:

– 150 ezer fővel kevesebb magyar él a Felvidéken,
– a nyelvhasználat nem egyenrangú,
– a magyar iskolahálózat helyzete rendezetlen,
– nincs alkotmányos jogállási garancia,
– elmaradt a kollektív bűnösség rémtetteiért járó megfelelő bocsánatkérés,
– és mindezek politikai betetőzéseként a magyar parlamenti képviselet is megszűnt.

A beszéd egyik kulcsgondolata az volt, hogy a felvidéki magyarság „a rendszerváltás győztesei közül az utolsó” lett, és ez olyan diagnózis, amellyel szembe kell nézni.

Két út: leépülés vagy felépülés

Gubík szerint a közösség a történelem fordulópontjaihoz hasonló válaszút előtt áll. A leépülés útja a közöny, az elszigetelődés, az egymással való versengés és a közösségi intézmények elhagyása. Ezen az úton – figyelmeztetett – akár olyan gyengeség is bekövetkezhet, amely után már „nem látnak bennünk nemzetbiztonsági kockázatot”, és bár jogaink papíron teljesülhetnek, élni már nem lenne velük erő.

A másik út, amelyet szerinte választani kell, az együttműködés és az újraépítkezés útja. Ennek feltétele:

– a párt pártként működjön, ne egyéni ambíciók terepe legyen,
– a civilek partnerek legyenek egymás számára,
– a sajtó közvetítőként működjön, ne ideológiák tereként.

A közélet megújítása Gubík szerint csak a ’89-es nemzedék szellemi örökségének felvállalásával és továbbgondolásával képzelhető el.

A társadalmi valóság: a mindennapi gondok döntik el a politikai siker kulcsát.

A történelmi visszatekintést követően Gubík a jelen kihívásairól beszélt. Rámutatott: a felvidéki magyarság döntő többsége ma alapvető életkörülményei miatt aggódik. „Nemzetrészünk többségét ma is az árak, a munkahelyek, az utak, a kórházak állapota és a magyar ajkú cigányság sorsa foglalkoztatja” – mondta, utalva arra, hogy a politikai sikerhez elengedhetetlen a megfelelő társadalmi kínálat és szociális érzékenység.

Beszédében idézte Esterházy Jánost is, aki szerint „a felvidéki magyar ügy szociális ügy is” – ezzel is jelezve: a nemzetiségi politizálás nem választható el a mindennapi életminőségtől.

A ’89-es örökség kötelez

A beszéd végén Gubík László azt hangsúlyozta: nincs vesztegetnivaló idő, mert a rendszerváltás nem teljesedett be a nemzetiségi jogok terén. A felvidéki magyar intézményrendszer és a Magyar Szövetség küldetése szerinte világos: együttműködést építeni, közösséget erősíteni és a múlt tanulságaival felvértezve biztosítani a jövő esélyeit.

Zárómondatában így fogalmazott:

„Legyen magyar a magyarnak partnere, mert csak így sikerülhet. Ez a mi munkánk, és nem is kevés.”