VÖRÖS PROSZTÓ
„Egyes miniszterek csak karbantartók” – Danko váratlanul keményen nekiment a kormánynak
2026. márc. 16.
Pattanásig feszült a helyzet a szlovák kormánykoalícióban: Andrej Danko, az SNS elnöke váratlanul kemény kritikával illette Robert Fico kabinetjét a TA3 vasárnapi vitaműsorában. A pártelnök szerint elkerülhetetlen a kormány átalakítása, mivel a jelenlegi működés több sebből vérzik.
Danko nem köntörfalazott, amikor a miniszterek teljesítményéről kérdezték: kijelentette, hogy a kormánytagok között vannak igazi „melósok”, de akadnak olyanok is, akik csupán „karbantartóként” funkcionálnak, és nem képesek érdemi menedzselésre. Szerinte a parlament elé kerülő törvényjavaslatok sokszor szakmaiatlanok, kapkodva készülnek, és gyakran csak az utolsó pillanatban, az uniós források megmentése érdekében próbálják összefoltozni őket. Az SNS vezére hangsúlyozta, hogy Robert Ficónak igazságosan mérlegelnie kellene, kit tart meg a csapatában, ugyanakkor leszögezte: nem a koalíció szétverése a célja, hanem a kormány hibáinak kijavítása és a csalódott választók visszanyerése.
A stúdióban jelen lévő ellenzéki vezető, Michal Šimečka (PS) szinte minden kritikai ponttal egyetértett, sőt, odaszúrt a kormányfőnek, mondván, Danko szavai után Ficónak „be kellene dobnia a törölközőt”. Šimečka szerint a koalíciós partner gyakorlatilag ugyanazt mondja, amit az ellenzék: a kormány nem az emberek valós problémáival, hanem politikai bosszúhadjáratokkal és a „bűnbakkereséssel” van elfoglalva.
Az ellenzéki politikus ugyanakkor álszentségnek nevezte, hogy Danko miközben élesen bírálja a rendszert, szavazataival továbbra is hatalomban tartja azt.
A vita során az elszálló üzemanyagárak is terítékre kerültek, ahol Danko meglehetősen sajátos jövőképet vázolt fel. Szerinte a megoldás kulcsa a nagypolitikában rejlik, és Szlovákiának meg kell várnia, amíg Donald Trump és Vlagyimir Putyin megegyezik egymással, ami véget vethet az árakat feltornázó közel-keleti feszültségnek. Šimečka ezt a hozzáállást nevetségesnek nevezte, rámutatva, hogy a szlovák autósok a magas adók és a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt fizetnek többet a tankolásért, mint a szomszédos csehek, miközben a Slovnaft hatalmas extraprofitot realizál az olcsó orosz kőolajon.
A politikai adok-kapok rávilágított, hogy a szlovák kormánykoalíción belüli egység már csak a felszín, és a következő hetekben komoly személyi változások várhatók Pozsonyban.
Reding Itell



