MAGYAR KÁRTYA

Érsekújvár nem csak szlovákul beszél 2025. jún. 17.

Elég volt a láthatatlanságból. Elég abból, hogy a magyar nyelvet megtűrt díszletként kezelik a saját városainkban. A kétnyelvűség nem könyörgés kérdése, hanem törvény adta jog. Nem szívesség, hanem kötelezettség. És ha valaki ezt nem tartja be, akkor számítson rá: szólni fogunk. Mert ez a mi városunk is.

Érsekújvárban nyelvi vita bontakozott ki – de a felszín alatt sokkal többről van szó, mint arról, hogy egy bolt kirakatában milyen nyelven szerepel a nyitvatartás. Ez a vita valójában az egyenrangúságról szól. Arról, hogy egy közösségnek joga van látszani, jelen lenni, otthon lenni a saját városában – a saját nyelvén is.

A napokban a város vállalkozói tömegesen kaptak figyelmeztetéseket, mert nem tüntették fel magyarul is az üzletük nyitvatartását. Ezt egyesek túlzásnak érzik – mások viszont pontosan tudják, hogy ez nem követelőzés, hanem törvény adta jog. Nem valami újdonság, nem provokáció, hanem évek óta érvényben lévő kötelezettség, amely azokban a városokban, vagy falvakban, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a 15 százalékot, érvényesíthető.

Érsekújvárban ez a feltétel régóta teljesül. A magyar közösség itt nem kisebbségként él, hanem egyenrangú társként. Nem betolakodóként, hanem otthon. 

És ez az otthonérzet csak akkor lehet teljes, ha a nyelvünk nemcsak a családi asztalnál vagy a templomban jelenik meg, hanem a köztereken, az üzletekben, a város életének minden szintjén.

Sokan még mindig félreértik, mit jelent a kétnyelvűség. Nem arról van szó, hogy valakitől elvennénk valamit, hanem arról, hogy mindenkinek megadjuk azt, ami jár. A magyar nyelvű felirat nem a szlovák felirat helyett van, hanem mellé. 

A kétnyelvűség nem megoszt, hanem összeköt. Azt jelzi: ebben a városban számít, hogy milyen nyelven szólítanak meg, mert számítasz te is.

Aki kétnyelvű városban él, annak természetes kellene, hogy legyen: a bolt ajtaján magyarul is ott van, hogy mikor van nyitva. Ez nem bonyolult, nem költséges, nem akadály, hanem egy egyszerű, mégis fontos gesztus. Egy mondat, ami arról szól: „itt te is otthon vagy”.

 Érsekújvárban a helyi közösség elkezdett élni a jogaival. Többek között egy Facebook-csoport – az „Érsekújvár, én így szeretlek” – önkéntesei térképezik fel, hol nem tartják be a nyelvtörvényt, és jelzik az illetékes hivatalnak. Ez nem árulkodás, nem bosszúhadjárat, hanem jogérvényesítés.

Az államnak kötelessége biztosítani azt, amit törvénybe írt. A kisebbségi nyelvhasználat nem kérés, hanem jog. 

A kétnyelvűség nem múltba révedés, hanem jövőépítés. Egy olyan világ felé vezet, ahol a nyelvi sokszínűség nem zavaró tényező, hanem érték. Ahol az együttélés nem kényszer, hanem lehetőség. Ahol senkinek nem kell elbújnia a nyelvével – mert abban a nyelvben él az emlékezete, a története, a hite és az otthona.

Mi, magyarok, nem kérünk különleges bánásmódot. Csak azt, ami jár. Hogy láthatók lehessünk – a saját nyelvünkön is. Ez nemcsak rólunk szól, hanem minden olyan közösségről, amelynek fontos az önbecsülés, a jogai, és az, hogy ne csak éljen valahol, hanem otthon is legyen.