
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Ezek nem háborús bűnök?
2023. márc. 24.
Vélhetően nem. Mert orosz katonák ellen irányul.
Pedig - állítólag - a háborúban is illetne betartani bizonyos játékszabályokat. Genfi konvenció - ismerős?
De ezeket ukrán hadsereg követi el, ami a nyugati jóembereknél annyit tesz, hogy ők olyanok, mint a katolikusoknak Calcuttai Teréz Anya. Szent és sérthetetlen.
Pedig, amit - saját bevallásuk szerint - tesznek, az minimum aljas és embertelen.
De nekik szabad, mert... a Bidé Papa azt mondta.
De lássuk, miről is van szó!
Az ukrán “Thor” különleges műveleti csoport katonái a CIA által biztosított műholdas adatokat használják a célpontok kiválasztásához, amikor dróncsapásokat hajtanak végre az orosz erők ellen – mondta az egység parancsnoka a Times című lapnak.
Azon, hogy az amerikai hírszerzés alájuk dolgozik, már meg sem lepődünk.
De ami ezután jön, az azért kissé árnyalhatná a képet a hithű Zseléfilek esetében is.
A csoport egyik tagja azt mondta a Timesnak, hogy a Thor szándékosan használ drónokat arra, hogy orosz katonákat csonkítson meg – ahelyett, hogy megölné őket.
“Ezek azért vannak, hogy megsebesítsük az oroszokat” – mondta a 30 éves Alekszandr a Timesnak, miközben egy 3D-nyomtatott drónt élesített épp bányászati robbanóanyaggal.
A célunk az, hogy "vegyük el a karját vagy a lábát, mivel így örökre az orosz állam terhére lesz." - mondta.
Ezek után írják a vérlipsik, hogy "Szláva Ukrajini"!
