ZSÍR

Ezen a napon született a mátrai betyár 2024. nov. 12.

Ha betyárokról olvasunk, a valóság és a misztikum furcsa keverékével találkozunk. A betyárokról szóló mondáknak és elbeszéléseknek köszönhetően egyfajta romantika lengi körül a magyar betyárok életét és cselekedeteiket. Nagyjából a kalózokhoz, cowboyokhoz és Robin Hoodhoz hasonlíthatnánk ezt a hatást, hiszen a betyárok is törvényen kívüliek voltak, raboltak, sőt, nem egyszer gyilkoltak is, mégsem ez jut róluk először eszünkbe. 

187 éve, 1837. november 12-én született Mónosbélen, Vidróczki Márton, mátrai betyár. Életéről haláláról szinte semmi konkrétum nem maradt fenn, de annál több legenda monda. 

A 18-19. században a politikai és gazdasági szélsőségek közepette az alföldi pusztavilág és az egymástól távol eső mezővárosok létrejötte segítette a „betyárkodást”. Egyfajta népi hőssé léptek elő a többségében katonaszökevényből vagy elszegényedett zsellérből bűnözővé vált legények, akik megélhetésük megteremtéséhez gazdagokat fosztogattak. 

Mivel szemben álltak az akkor mindenki által gyűlölt idegen hatalommal, a társadalom jelentős része szinte elismerően gondolt rájuk, a szabad, korlátok és elnyomás nélküli élet pedig sok ember szemében vonzónak tűnt. 

Történelmünkben sok hős tettet köszönhetünk betyárjainknak.

Bő gatyában, lóháton és ólmos végű karikás ostorral harcolt mintegy 150 betyár 1848-ban a délvidéken a szerbek ellen. Rózsa Sándor vezette őket, akinek képességeiről tapasztalt katonák is elismerően nyilatkoztak, porrá zúzták a sokszoros túlerőben lévő idegen hordákat.

A néphagyomány szerint azonban Vidróczki kezéhez sosem tapadt vér, és csak azokat leckéztette meg, akik megérdemelték. S mikor éppen nem ezt tette a jóképű bandavezér, vidám mulatozással és női szívek megdobogtatásával múlatta az időt.

Vidróczki kutatói szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy katonaszökevény volt. Egerben töltött katona éveiről maradtak fenn írásos emlékek. A fiatalembert 1859-ben sorozták be katonának az Egerben állomásozó Wasa-ezredbe, mivel igen szépen trombitált ezért hamarosan megtették ezredkürtösnek.

A katonai fegyelmet nehezen tűrő legény rövid időn belül összekülönbözött egy osztrák tiszttel – állítólag a konfliktus alapja az volt, hogy egy alkalommal a Kossuth-nótát játszotta kürtön,–, az osztrák tiszt ezért szidalmazta, Marci pedig megütötte felettesét, amiért hadbíróság elé került. A komáromi várfogságból állítólag megszökött és ekkor gyűjtött rablóbandát maga köré.

A nép legendás bátorsággal ruházta fel. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. 

A mondák szerint szép, derék legény volt, lobogó ujjú inget és bő gatyát viselt, és nem volt olyan menyecske, kinek szívét ne tudta volna meghódítani. Állig fegyverben, pisztolyokkal és puskákkal járt, de erejét mégsem ezek, hanem jelleme adta, amellyel sokszor harc nélkül szerezte meg azt, amit akart. Nem vetette meg az bort, s ha úgy hozta kedve, társaival reggelig vigadott a csárdákban és korcsmákban, amely mulatozásokról aztán népdalok és történetek születtek.

Hát kinek ne lenne szimpatikus az tipikus, betyáros, igazi magyaros életet?