ITT A PIROS, HOL A PIROS

Ezért átverés az „egész világ elítéli az orosz agressziót” duma 2022. máj. 13.

Az egész világnak választania kéne Oroszország és Nyugat közt? 150 semleges ország van, amely elítéli az orosz agressziót, mégsem siet, hogy szankciók alá vesse magát. Miért? Robert C. Castel jegyzete erről szól.

„Magára maradt a Nyugat?

Köztudomású, hogy a világ egy emberként zárkózott fel a NATO mögé Oroszország ellenében. Köztudomású, hogy a világ közvéleménye egyhangúlag ítéli el az orosz agressziót. Köztudomású, hogy Putyin kalandor-politikája megtört a faltól-falig húzódó nemzetközi szankciókon. Köztudomású, hogy a világ közel kétszáz állama semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszatérhessen a szabályokon alapuló nemzetközi rendszer biztonságába.

Mindez köztudomású, csak éppen nem igaz.

Nézzük csak meg közelebbről, kik is azok, akik Oroszországot támogatják ebben a háborúban? Fehéroroszország, Kína, Pakisztán, Szíria, Észak-Korea, Kuba és néhány ex-szovjet „…sztán”.

Kik azok, akik Ukrajnát és a NATO-t támogatják? Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea. Ez a lista igen szubjektív, könnyedén hozzá lehetne csapni mindkét oldalhoz még két-három elkötelezett, vagy kevésbé elkötelezett szövetségest. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a „köztudomású” ellenére, alig három tucat ország áll ki teljes mellszélességgel az orosz agresszió ellen és alig egy tucatnyi támogatja azt. Itt az ideje feltenni a kérdést, amit a világ legtöbb elemzője, politológusa és újságírója annyira igyekezett elkerülni:

Mi van a többi, cca. 150 állammal? Ők hogyan látják ezt a konfliktust és miért nem zárkóztak fel a „köztudomású” mögé? Csupan az unalomig emlegetett olajérdekekről lenne szó?

Az első kellemetlen igazság, amit kénytelenek vagyunk beismerni, hogy amikor a „világ közvéleményéről” beszélünk, akkor általában erről a kevesebb, mint három tucat államról esik szó. Sőt, talán még ennél is kevesebbről, mert tetszik, nem tetszik, mondjuk ki:

A legtöbb kis és közepes lélekszámú nemzet véleménye nem nyom sokat a latban. A világ közvéleménye elsősorban az angolszász országokat jelenti. Az ő hangjukat a nemzetközi nyelv birtoklása aránytalanul felerősíti. A világ-közvélemény második fontos komponense: A népességükre és gazdasági erejükre támaszkodó európai kontinentális hatalmak. A harmadik fontos komponens pedig az a szűk, globalizált elit, amelynek képviselői mindenütt megtalálhatók.

Ennyi.

Ha egyszer megvalósulna a világállam és – valamilyen konstrukciós hiba folytán – demokratikus berendezkedésű lenne, a „világ közvéleménye” minden egyes szavazáson alul maradna. Többek közt ez az egyik oka annak, hogy a nagy álmodozók sohasem több demokráciáról álmodoznak, hanem csupán egy hatékonyabb adminisztrációról.

A második kellemetlen igazság az, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendszer sem élvez osztatlan népszerűséget, még a privilegizált „Háromtucatos Klub” berkeiben sem. Ez a rendszer nem a magasabb erkölcsi eszmék spontán diadalán alapul, hanem az egypólusú világot uraló amerikai hegemónián.

A szabályokon alapuló nemzetközi rendszer összes politikai és gazdasági előnye, a háborúk és a nyomor visszaszorítása világszerte, a demokrácia és az emberi jogok térhódítása együttvéve sem tette ezt a berendezkedést általánosan népszerűvé. Hogy miért? Mert még azok, akik a legnagyobb gazdasági és politikai hasznot húzták belőle, sem tudják megbocsátani azt, hogy egy olyan világrendről van szó, amit kívülről erőszakoltak rájuk és aminek az ideáljai és alapelvei igen szelektíven vannak alkalmazva.

A harmadik kellemetlen igazság pedig az, hogy a világ közel 150 semleges állama legalább annyira retteg a Nyugat vehemenciájától, mint az orosz agressziótól.

Ezeknek az országoknak tekintélyes része az USA és a Nyugat megbízható szövetségese volt hosszú évtizedeken át. Az orosz rablóháború és expanzionizmus félelemmel tölti el őket és semmit sem szeretnének jobban látni, mint Oroszország hatalmának meggyengülését, mielőtt még az agresszió az ő partjaikat is eléri.

Oroszország évtizedeken át a „spoiler”, a „Rontó Pál” troll-szerepét játszotta a nemzetközi rendszerben. Az orosz aknamunka az amerikai befolyást próbálta aláásni, de az ostor rendszerint nem az USA-n, hanem a regionális szövetségesein csattant.

Ha ez mind igaz, akkor miért nem támogatják semlegesek a Nyugat keresztes hadjáratát az orosz agresszió ellen?

Azért, mert a Nyugat mániás depressziós zsigeri reakciói számukra legalább annyira ijesztőek és félelmetesek, mint a hidegen számító orosz agresszió. Ezeknek az országoknak a szemében a Nyugat nem racionális játékosként lép fel a kontinentális ragadozó ellen, hanem egy kiszámíthatatlan és vehemens erőként, ami még saját magát sem képes kordában tartani.

A nyugati közvélemény klímaválságon és BLM-en köszörült hangulatváltásai irracionális gyűlölet-hullámokat gerjesztenek, melyeknek rég halott orosz zeneszerzők éppen úgy áldozatául estek, mint a háborút elutasító, alapvetően szabadelvű orosz művészek és sportolók.

A divatossá vált orosz-gyűlölet pont annak a rasszizmusnak egy új és virulens formáját teremtette meg, ami a haladó Nyugat szemében a legfőbb ősbűnnek számít, feltéve, hogy azt valaki más követi el.

A semleges államok vezetői döbbenten nézik a nyugati politikusokat, akik ahelyett, hogy vezetnének, inkább egy infantilis, háborúról racionálisan gondolkodni képtelen közvélemény marionett-bábjaiként rángatóznak.”

A teljes írás ITT olvasható el.