
ILLIBERÁLIS
Falun nincs semmi
2024. júl. 3.


Tényleg nincs. Mármint nincsenek felhőkarcolók, több emeletes épületek, éjjel-nappali, kávézó, hipermarket. Van két darab üzlet, egy iskola, egy óvoda, egy kultúrház, egy orvosi rendelő és kész. Ennyi.
Ha szórakozni akarsz este nyolc után, ha szerencsés vagy még a helyi egyetlen kocsma áll rendelkezésedre, ahol az az est fénypontja, amikor az illuminált állapotban lévő polgárok az utolsó centjeiket is eljátsszák a „Nikén”, az egyik koszos „monterkyben” lévő alkoholista bepisil, a másik elvágódik, és hazáig kell húzni, ahol majd az asszonya veled kezd el cirkuszolni, hogy minek vitted megint ilyen állapotban a nyakára. Ha színházat, kórházat, kávét szeretnél, utazhatsz tíz-húsz-harminc kilométert az első nagyvárosig, aztán elégedetten vissza.
Az viszont nem igaz, hogy itt nincs semmi, hiszen ide járnak a városiak kirándulni, hogy magukba szívják a friss levegőt, helyi kistermelők hagyományos módon készített borait, mézeit, más termékeit fogyasztják, megnézzék az elhagyott kastélyt, várat, várromot, a gyönyörű kilátást, sétáljanak a természetvédelmi területeken, és életükben először szarvast lássanak a természetes élőhelyén.
Ha falusiként ettől valami többre vágysz – például vállalható munkahelyre – akkor utaznod kell. Ha szerencsés vagy, akkor van autód, akármilyen, ami a kis távolságokon legalább elvisz, és akkor jössz haza a városból, amikor csak akarsz.
A középiskolás éveimben rengetegszer álltam a szakadó esőben az össze-vissza lebetonozott egyoszlopos buszmegállóban kurvaanyázva. A busz lekésése miatt lábon kihordtam pár infarktust, sírógörccsel kísérve, mert pontosan tudtam, hogy a következő járat csak két óra múlva jön. Aki azért nem megy be este színházba, vagy a haverokkal megnézni a meccset a kivetítőn, mert utána nem tud hazajönni, csak a 04:50-essel, az érti a problémámat.
Falun nem lehet nyugodtan, rendesen bevásárolni.
Mirelit pizza, rendes mosópor, tanszerek, ruha, friss gyümölcs, felejtsd el. Cserébe ismered az összes boltost, azok szokásait, családi állapotát, vizelettartási képességeit, egészségügy állapotát... és ő is tieidet, sőt ők még azokat is, amelyekről még te magad sem tudsz.
A falusi életnek meg van a maga diszkrét bája. Bözsi nénik, Pista bácsik egy része még mindig a régi módszerrel tart házi állatot, így tudtában vannak mi kerül vasárnap az asztali ebédre.
Minden faluban él még néhány hagyományőrző idős néni, aki műanyag papucsban jár, olyan vastag bőrrel a sarkán, hogy a környék összes kozmetikusa nem tudna vele mit kezdeni, szőrös lábbal, kis bajusszal, műanyag otthonkában, ami alatt nyáron csak egy mamabugyit visel. Idillikus állapotban a nénik mellé bácsik is társulnak, piszkos körmökkel, rövid hajjal, túlsúlyosan, fogak nélkül, de olyan pörköltet, pacalt, házi pálinkát, bármit főz, hogy a fal adja a másikat.
És igen, kameraként megfigyelnek és pletykálnak. Tavaszkor a férfi gumicsizmában járkál az udvaron, izzadságszaga van, a nő szappanoperát néz, magasról tojik a kulturális életre és az elemi részecskékre, sőt, a globális felmelegedésre is.
De ha átmész hozzájuk két tojásért, hogy elfelejtettél a boltban beszerezni, mosollyal az arcukon, önzetlenül segítenek a nap bármely órájában. Leggyakrabban ők kérdezik meg, hogy miben tudnak segíteni, hogy vagy. Hozzájuk lehet fordulni tanácsért, ha magánéleti problémák akadtak.
Falun élni életstílus. Karnyújtásnyira van a természet, körbeölel a virágillat, madarak csiripelnek, a szomszéd értesít a hírekről.
Néha a nagy kánikulában dudálva jön a magyar rendszámú nagy „dodávka”, amiből dinnyét lehet venni. A pap elkésve szalad be a szomszédba, a szomszéd bácsit azon kapod, hogy egy szál fekete fecskében nyírja az utcán a füvet, mindenki önmaga. Minden egyszerű, érthető, az igazi élet részének érezheted magad, ami megment a városi, mindent túlbonyolító depressziótól.
A gyerekek ismerik a növényeket, az állatokat, fára mászva egészségesek, és nem az okostelefonért könyörögnek. Kertészkedhetnek, termelhetnek. Belemarkolhatnak abba a fekete földbe, amit anyám, nagyanyám és dédanyám is pergetett az ujjai közt, fákat ültethetnek, egyedül mászkálhatnak, szénakazalon napozhatnak, szarvasokat figyelhetnek, régészkedhetek, és majd az ujjukat feltartva megmondják, lesz-e ma eső, és abban a harmóniában van részük, amit a vidéktől mindenki irigyel.
A cikk csak a képzelet szüleménye. A cikkben írottak és a valóság csak a véletlen műve, de a világ összes pénzéért sem költöznék el ebből a közegből.

Mácsadi István


