CINK
Felvetődött a parlamenti küszöb emelése, a Magyar Szövetség szerint ez kiírná a nemzeti közösségeket a politikából
2026. márc. 18.
Robert Fico állítólag nemcsak a levélszavazás megszüntetését fontolgatja, hanem a parlamenti bejutási küszöb emelését is – legalábbis ezt „csiripelik a parlamenti verebek” a Magyar Szövetség szerint. A párt úgy értesült, hogy egyes elképzelések szerint akár a jelenlegi küszöb megduplázása is napirendre kerülhet.
A Magyar Szövetség úgy véli, ha ez a terv megvalósulna, az súlyosan érintené a nemzeti közösségeket, mivel gyakorlatilag ellehetetlenítené parlamenti képviseletüket. Álláspontjuk szerint egy ilyen lépés antidemokratikus és alkotmányellenes lenne,
ezért nem a küszöb emelését, hanem éppen ellenkezőleg, a nemzetiségi pártok esetében annak eltörlését tartják indokoltnak.
A felvetés politikai súlyát növeli, hogy a levélszavazás korlátozása és a választási szabályok átalakítása együtt már nem pusztán technikai módosításnak, hanem a politikai verseny feltételeinek újraírásának tűnhet.
És itt érdemes megállni egy pillanatra, főleg azok kedvéért, akik magyar választóként rendre a Smer körül keresik a politikai biztonságot. Mert lehet cinikusan legyinteni, lehet azt mondani, hogy „ez csak politika”, de amikor egy hatalom a játékszabályokat kezdi átírni, az ritkán a kisebbeknek kedvez.
A kérdés így nemcsak az, hogy valóban lesz-e küszöbemelés, hanem az is: ki marad játékban és ki az, aki addigra már csak a lelátóról nézheti a meccset.
Reding Itell



