CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Gombaszög vs. Komárom
2024. márc. 28.
Pár napja jeles kollégánk hívta fel a figyelmet a p7 hasábjain egy igencsak visszás dologra. Konkrétan Orosz Örs komáromi önkormányzati képviselő (talán kicsit erős a megfogalmazás, de nem jut kifejezőbb szó eszembe) "árulására".
Kiderült ugyanis, hogy vehemensen kampányol a gombaszögi versenyző mellett a Szlovák Gázipari Vállalat alapítványa által kiírt, Főnix nevű, műemlék épületek, emlékhelyek és műtárgyak versenyében.
Sőt még valamiféle ellenjuttatást is felajánl a gombaszögi kúriára leadott szavazatokért, ami akár versenytisztasági aggályokat is felvethet. De legyünk nagyvonalúak, ezt most hagyjuk!
Meg nem is lenne gond azzal, hogy felhasználja a fesztiválszervezéssel és a kissé túltolt influenszerkedéssel összegereblyézett ismertségét ezen (egyébként nemes) célra. A bibi ott van, hogy a versenyben szintén induló, a komáromi Új várban (központi erődben) található, immár részben felújított, óriási kiterjedésű kaszárnyaépülettől szipkázza el a szavazatokat.
Ezzel úgymond a saját városa műemlék épülete esélyeit rontja (valahol a saját lakhelye ellen kampányol).
A szavazás jelen állását látva pedig valószínűleg pont e két pályázó közül kerülhet ki a verseny győztese. Az, hogy hova kerül az erkölcsi támogatás! Ami kaput nyit a további anyagi források lehívása felé. Gombaszögöt és Komáromot csupán százegynéhány szavazat választja el egymástól.
A verseny az élen igencsak szoros.
Nem arra kérem önöket, hogy mindenképpen (és kizárólag) Komáromra szavazzanak, mert az részemről sem lenne korrekt, csak arra, hogy adják meg az esélyt a felvidéki magyarság mekkájának is!
Szavazni IDE kattintva, naponta egyszer lehet.
(Az érvényes szavazáshoz meg kell adni az e-mail címünket és a telefonszámunkat. A szavazatot a kapott e-mailben, majd a telefonunkra érkező SMS-kód beírásával kell hitelesíteni.)
Szavazunk!
Szoborért megy a móka!
Természetesen megint Gombaszög, valakinek a világ(i) közepe.