MAGYAR KÁRTYA

Gubik László: Ha a szlovák politikus is érti, miért fontos a magyar párt, akkor miért nem értik a magyarok? 2025. nov. 3.

Egy rövid, de annál tömörebb üzenetben szólalt meg Gubik László, a Magyar Szövetség elnöke: „Az ellenzéki vezérektől kezdve a kormánypárti vezérekig mindenkitől tudnék idézni, hogy miért lenne fontos, hogy a magyar párt visszakerüljön a parlamentbe.”

A kijelentés egyszerre egyszerű és súlyos. Mert ha a szlovák politikai élet különböző oldalai — az egymással egyébként alig szót értő pártvezérek — is belátják, hogy a magyar képviselet a pozsonyi parlamentben hiányzik, akkor vajon miért épp a magyar választó az, aki ezt nem érzi eléggé fontosnak?

Gubik László gondolata nem a levegőbe beszél: az utóbbi években a közösségi média kommentmezői lettek a politikai kedélyállapot legőszintébb tükrei.

„A kommentmező olyan, mint a focimeccsre kilátogató szurkoló. Terjed a negativizmus, az emberek itt ventilálnak” – mondja Gubik. Találó megfogalmazás. A digitális stadionban ma keserűségből, kiábrándultságból és fásultságból épülő kommentláncokat lebegtetnek.

A közéleti viták mára ritkán szólnak arról, mit szeretnénk közösen elérni, és sokkal inkább arról, kit okolunk a kudarcainkért.

Amikor a politika felismeri, amit a társadalom még nem

Ha a nagy szlovák pártok prominens politikusai — akár a kormány, akár az ellenzék soraiból — megértették, hogy a magyar kisebbség parlamenti képviselete nem etnikai kérdés, hanem a demokratikus sokszínűség záloga, akkor ennek külön súlya van.
Ez azt jelenti, hogy a politikai elit racionálisabb, mint az indulatoktól fűtött közösségi tér.

De miért marad le a magyar választó? Talán mert a mindennapi kiábrándultság erősebb, mint a hosszú távú gondolkodás. Talán mert a „ventilálás” kényelmesebb, mint a cselekvés.

Ki veszi komolyan a saját érdekeit?

A felvidéki magyar politika egyik legnagyobb kihívása ma nem az, hogy hogyan győzze meg a szlovákokat a magyar képviselet szükségességéről — hanem hogy hogyan győzze meg a magyarokat a saját érdekeikről.

Egy nemzetiségi közösség csak akkor tud fennmaradni, ha a politikai képviseletét nem külső elvárásnak, hanem belső felelősségnek érzi.

Gubik László szavai ebben az értelemben nem kampányüzenetek, hanem társadalmi diagnózis.

Ha még a szlovák politikai elit is érti, hogy a magyar szó hiánya a pozsonyi parlamentben a demokrácia szegényedését jelenti, akkor ideje lenne feltenni a kérdést:
Mikor fogjuk mi, magyarok is újra komolyan venni a saját hangunkat?