AMMARHA!

Hagyjuk már ezt a Beneš-csapdát a fenébe! 2026. jan. 10.

Figyelem, felkavaró sorok következnek, amelyek eredménye a nyilvános megkövezésem lesz, de ez az én bajom, vállalom, mert úgy érzem, hogy el kell mondanom egy olyan szemszögből is a témával kapcsolatos álláspontomat, amelyik merőben más, mint az eddig olvasott, reflexszerű reagálások a politikusok és a jogászok részéről.

A felvidéki magyar társadalom mentálhigiénés állapota rossz. A közösségünk ernyedtsége, tunyasága és erőtlensége fájdalmas látlelet. Ide vitaminok, erőnléti edzések és mentális programok szükségesek. Ebben a jelenlegi állapotunkban egy újabb lórúgás olyannyira kellett, mint üveges tótnak a hanyatt esés…

A Beneš-dekrétumok megerősítése és a körülötte zajló cirkusz olyan negatív hatást gyakorolt a közösségünk lelkiállapotára, amelyre a legkevésbé hiányzott most nekünk. Most, amikor a pártot kezdi összerakni és újra felépíteni egy csapat. Most, amikor dolgozni kezd egy gárda azon, hogy fokozatosan visszanyerjük az önbecsülésünket és végre NYERJÜNK, azaz visszajussunk a szlovák parlamentbe, akkor most jön ilyen gyomros…

És most szeretném, ha azok a keménykötésű felvidéki magyar testvéreim, akik mindig karakánul kiállnak szavakban és tettekben a magyarságukért, megértenék a következő mondatot.

Az, hogy egy maroknyi magyar erős és tökös a felvidéken, az nagyon rendben van, de attól még nagyon sok magyar nem az, sőt töketlen és gyenge, mert valahogy ilyenek lettek…de ezért nem szabad nektek, tökösöknek ezt a nagyon masszív réteget, sőt, valójában a túlnyomó többséget KOLLEKTÍVEN ELÍTÉLNI, hanem el kell őket fogadni olyannak, amilyenek és meg kell találni a módját, hogy hogyan leheljünk beléjük lelket, növeljük az önbecsülésüket, hogy jobb, erősebb magyarokká váljanak.

Az ilyen emberek, akkor térnek majd vissza a közösségünkhöz – akár mint a magyar pártra szavazók – ha érezni fogják itt az erőt. Mint amikor a Barcelona, vagy a Fradi vagy a Liverpool sikereket ér el, akkor egyszer csak megsokszorozódik a szurkolók száma, mert csapódnak az erőshöz, a sikereshez.

Az, aki gyenge, akit mindig elvernek és ezért mindig megalázott helyzetbe kerül, attól elfordulnak, és mi most ilyen helyzetben vagyunk. Kaptunk egy rúgást, amelynek ott a nyoma rajtunk és mi, - már bocsánat, - de fetrengünk a füvön a fájdalomtól és körmeinkkel vakarjuk a nyílt sebet, hogy még jobban vérezzen, ahelyett, hogy felállnánk és tudomást sem vennénk az egészről.

Nem elhallgatni kell a gyalázatot, hanem lesz@rni! Igen, figyelmen kívül hagyni, kacagni, kigúnyolni a szerencsétlen fóbiás szlovák kormányt, hogy mennyire gyenge, hogy ilyen törvényeket hoz.

Azt hangsúlyozni, hogy félnek tőlünk, mert erősek vagyunk!

De mi ehelyett mit csinálunk? Sírunk meg mártírkodunk… „engem zárjatok be elsőnek, én akarok az első mártír lenni!” Ezzel csak azt érik el, akik erre hajaznak, hogy a gyengeségünket üzenik a saját közösségük felé. Ez nem jó így!

Miért szeretünk mi szenvedni, és azonnal kapunk az alkalmon, hogy szenvedjünk is, ha lehet?!

Harcosnak kell lenni és keménynek! Lefitymálni a beszari szlovák politikusokat.

Nem tudom mennyi az esélye, hogy ezek a gondolatok megértésre találjanak az olvasók és a célszemélyek között, mindenestre tettem egy próbát és örülnék, ha ebből értelmes vita alakulna ki közöttünk.