
LESZ, LESZ, LESZ
Hinni kell!
2022. okt. 20.


Nagyszombat és Nyitra megye lakossága nagyon sokszínű. Ez egyértelműen annak következménye, hogy a megyei rendszer kialakításakor az éppen hatalmon lévő nagyurak ügyeltek a nemzeti közösségünk önkormányzati feldarabolására, és úgy rajzolták meg a megyehatárokat, hogy még véletlenül se alakulhasson ki magyar többségű vezetés a lokális „parlamentekben”.
Most mégis van esély.
Ha csak pusztán a matematikai számokból indulunk ki, akkor joggal bizakodhatunk az önkormányzati választásokkal egyidőben rendezett egyfordulós megyei választások sikeres eredményében is. A tavaly rendezett népszámlálási adatok alapján mindkét megyében 20% feletti magyar kisebbség él. Nagyszombat megyében 10-en, Nyitra megyében pedig 11-en szállnak ringbe a megyeelnöki tisztségért, ami nekünk kedvezhet, csak az kell a magyar jelölt győzelméhez, hogy a többi jelölt között viszonylag egyenlően osztódjanak szét a szavazatok.
Ha a magyar választók tömegesen a Szövetség jelöltjét támogatják, egyáltalán nem lehetetlen, hogy a következő négy évben magyar ispán lesz Nagyszombat, illetve Nyitra megyében.
Az elnökjelöltek munkásságáról rengeteg információ fellelhető pár perc böngészés után.
Ajánlom figyelmükbe az eddig munkásságuk által elért eredményeket a saját Facebook oldalukon ITT, és ITT.
Fontos!
Ha helyi szinten már a rajt előtt eldőlt a verseny eredménye, akkor is menjünk el szavazni, mert a megyei választásoknak most nagy tétje lesz.
Mi ott leszünk, találkozzunk az urnáknál!
Hajrá, Csenger Tibor! Hajrá, Berényi József!
(Nyitókép: Felvidék.ma)

Mácsadi István


