RIA-RIA

Hon, vágy 2024. jún. 18.

A gulyáskommunizmus kádári agymosása őrületes károkat okozott a nemzet kollektív tudatában. Úgy nőttek fel generációk, hogy nem tudták mi az, hogy Székelyföld, hogy kerülnek Losoncra vagy Munkácsra magyarok.

Még ma is előfordul, hogy zsigerből „ahojoznak” egyet, nekünk „csehszlovákoknak”, azok a „táposok”, akik még mindig képtelenek, - harmincöt évvel a rendszerváltozások után!, - átállítani az agyukat és felfogni azt, hogy ötmillió magyar 1920-ban, akaratán kívül került egy gúnyhatárral körülzárt csonka ország határain kívülre.

Mi pedig, akik beleszülettünk a „határontúliságba” és egész életünket így vagyunk kénytelenek leélni, - csak mert anno valakik így döntöttek az életünkről, - „szlovákként, románként, ukránként, jugoszlávként” egy olyan Magyarország után vágyunk, amelynek (az aktuálpolitikai helyzetet tekintve) nem lehetünk részei.

Mi más marad a számunkra, mint a fizikai hiányt lelkiekben pótolni, meg nem történtté nyilvánítani, és például a jelenleg zajló foci EB-n Magyarországnak szurkolni.

Szlovák ismerőseink, esetleg barátaink ilyenkor idegenkedve néznek ránk, és amolyan hazaárulásnak is tekinthetik ezt a tettünket, és nem igazán értik, hogy ha mi „szlovákok” vagyunk, akkor miért szurkolunk egy más országnak.

Ilyenkor szoktam a következő észérvet használni.

Bačka Palanka és a körülötte lévő falvakban több tízezer szlovák származású szerb állampolgár él a Vajdaságban, akik számtalan, élő kapcsolatot tartanak fenn az anyaországukkal, azaz Szlovákiával. A középkorban települtek a térségbe és azóta is őrzik identitásukat, ami természetes és dicséretes dolog. Ezeknek a szlovákoknak a nagy része Szlovákiának szurkol, és ez a normális, mert ők a jelenlegi Szerbiában élő szlovákok.

Aki megérti ezzel a példával a mi helyzetünket, annak rend van a fejében. Amelyik szlovák ezek után elfogadja a vajdasági szlovákok szlovákságát, de nem ismeri el a felvidéki magyarság magyarságát, az menthetetlenül magyarfóbiás. Pont.

Minden nemzetnek joga van vágyni az után a hon után, amelyik anyaként emeli keblére, gondoskodik róla, táplálja, támogatja a megmaradásában, fejlődésében.

Szlovákia is számtalan támogatási programmal segíti a külhoni szlovákságot Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Csehországban. A magyar kormány a NER alapján, intézményesített formában teszi mindezt.

Ezeknek a támogatásoknak a lényege, hogy az adott, határon túli nemzetrész megmaradjon szlováknak, magyarnak, és ez így van rendjén.

Így szurkolhat tehát egy vajdasági szlovák az EB-n Szerbia helyett Szlovákiának, és egy felvidéki magyar Szlovákia helyett Magyarországnak.

Mindannyian arra vágyunk, hogy a nemzetünk iránti szeretet és elkötelezettség ne negatívumként jelenjen meg mások szemében.

Annyi az „árnyalatnyi” különbség a két eset között, hogy amíg a Vajdaságban élő szlovákság a középkorban vándorlás útján, amolyan korabeli munkahelykeresés szándékával került délre és telepedett le ott állandó jelleggel, addig bennünket erőszakkal választottak le Magyarországról és lettünk egy általunk nem választott (Cseh)Szlovákia lakói.

Itt vagyunk, és az a vágyunk, hogy határtalanul magyarok legyünk, ezért szurkolunk határtalan lelkesedéssel Rossi kapitány fiainak, és szomorkodunk, ha egy svájci néger átemeli Gulácsi fölött a labdát…de az EB folytatódik, jönnek a következő mérkőzések, aztán mire kiheverjük a foci EB-t, jön a párizsi Olimpia, ahol sok szép momentum (értitek…szóvicc…Momentum…LOL) vár majd ránk.

Csak azért is hajrá Magyarország, hajrá magyarok!