ZSÍR

Hűségeskü 2023. nov. 14.

Hol is kezdődött…valahol az oviudvar homokozójában, amikor azt mondtad a szomszéd kislánynak, hogy szejetjek, és ő adott egy puha puszit a piruló arcodra, miközben ezerrel lapátoltad a homokot a cipőjére.

Aztán persze felnőttél, más lettél. Vagy mégse. Maradtál ugyanaz az ovis lelkű, szárnyakon szédülő kalandor, csak a felnőttkori jelmezeket cserélte rajtad a kíméletlen kor. Egyszer idétlen öltöny az érettségin, aztán még idétlenebb katonamundér, utána vállalkozós magenta színű zakó fehér zoknival, majd manapság disztingvált márkás póló, de azért akkor vagy igazán a bőrödben, ha feszül a combodon a régi vágású farmer és lóg rajtad a gyűrött fehér ing, mert akkor az leszel, aki voltál régen, illetve aki vagy, vagy inkább lenni szeretnél egész életeden át: Pesten kapualjak butikjai előtt arabokkal csehszlovák koronát forintra csencselő, Lánchídról lábat lógató felvidéki falusi gyerek, aki elhiszi abban a kegyelmi állapotban, hogy övé a világ, hiszen párja van, aki páratlan, mert annyira szereti a kalandozó lelkét, hogy soha mást se fog kívánni, erre hűségesküt tesz neked a park puha pázsitján, amikor a bársonyos ölébe hajtod a fejed és ő a végtelenségig játszik a hajtincseiddel..igen, ez már a földi mennyország.

Hűséget esküdsz neki, s ő neked Isten előtt, amikor az öreg pap a stólát a kezetekre fonja, és annyira fiatalok vagytok és kellően éretlen bolondok, hogy belevágtok. Ti ketten, csak ti ketten, minden támasz nélkül, mert szabadnak lenni veszélyesen nagyszerű dolog. Hűséget esküdsz neki, hogy felelős családapa leszel, és gondoskodó férj. Esküdsz, miközben a véredben ott buzog az ősi ösztön, hogy neked másokkal is törődnöd kell, a magyar sorstársaiddal.

Kérdezés nélkül elindulsz hát ezen az úton, szemeidben ezer szenvedéllyel, ez hajt, ez fűt, hogy falakat bonts, embereket gyűjts magad köré, és esküdöd magadnak és neki, hogy nem önös érdekből teszed, hanem miattuk, értük, mert gyerekkorod óta azt tapasztaltad, hogy te csak akkor érzed jól magad, ha mások is jól érzik magukat körülötted, ugyanis nem tudsz és nem is akarsz a rosszból merítve, kényszerűségből csak túlélni.

Körkörös pozitív lelki energiafejlesztés kell a világban, amely körül vesz bennünket, ez mindennek a titka! Ha ez működik, akkor minden működik.

Ezt akarod megérteni otthon is, amikor azt kapod, hogy neked többet jelent a közösség, mint a család. Azt akarod megértetni mindenkivel, hogy ha pulzáló, érzelemdús és tartalmas élet veszi körül az életedet, akkor abból meríthetsz pozitív erőt te is, a társad is. Ez tényleg így működik! – mondod és hiszed, teljes meggyőződéssel, aztán tényleg megtapasztaljátok, hogy működik.

Nagyszerű feladat ez, hiszen van benne ráció, de törékeny minden, hiszen nem mindenki érti és érzi ezt az érzést, sőt súlyosan sokan vannak, akiknek az összetartozás, az együttműködés egy veszélyforrás. Inkább szeretik a zavaros káoszt, mint a kristálytiszta viszonyok között lüktető életerőt. Nem is értik, hogy mit, miért akarsz, mert ők csak a maguk kicsinyes, önző és sötét céljaikat farigcsálják a csökött ujjaikkal a hátuk mögött titokban, amivel szétmorzsolnak minden, mi nemes…

Hűségesküdt tettél magadnak Isten előtt: haza és család. Nem könnyű feladat, fogy az erőd.

Egyre nehezebben megy a közéleti mocsárban az előrehaladás, egyre több a szekéren utazó, mint a szekeret a posványból kirángatni igyekvő, s te egyre fáradtabb vagy és egyre szomorúbb. Egyre kevesebb figyelmet szentelsz a szeretteidnek, egyre hangosabb a csend közöttetek. Egyre csak gyűlnek a gondokból adódó ki nem mondott mondatok és megfojtják a lelkeket, lelassítják a bizalmatlanság tekergő indái a szívveréseket. Már nem játszik senki a hajtincseddel, bár a farmer meg a fehér ing még néha megdobogtatja az egykori érted lelkesülő szívet, vagy csak te hiszed ezt így, mert így szeretnéd, miközben már semmi nincs és semmid nincs.

Kapaszkodnál álmatlan éjjeleken az álmaidba, hogy te majd milyen jó leszel, s jót teszel, hiszen esküt tettél, többször is a családra és a hazára. Keresed a kezeket, hogy érezd az eskü erejét, a céljaid értelmét, de minden elveszni látszik.

Mindenki elment, miközben azt kiáltják feléd, hogy te lettél hűtlen, te nem tetted úgy a dolgaidat családban, a közösségben, hogy hasznos legyél minden élethelyzetben. Egyre csak távolodik tőled minden, mint amikor boldog nyarakon a csillogó vízben próbáltad elérni a víz színén lebegő labdát, de az általad felkavart hullámoktól egyre távolabb került az tőled. Kétségbeesetten rúgkapálsz, miközben hínárszálak húznak le a mélybe, s önmagad állítod félre.

Aztán megrázod magad és felveszed a farmert meg a gyűrött fehér ingedet és egyedül elindulsz. Még nem tudod hová, csak azt tudod, hogy menned, mozognod kell, nem állhatsz sohasem, mert örökmozgó vagy. Lehet, hogy mindentől és mindenkitől távol, egyedül maradsz majd a vakító napsütésben, mert nem értettek meg, s te nem érted, hogy mindez miért történt veled. Más voltál, s ebbe hosszútávon bele lehet fáradni mindenkinek, a szeretteidnek, az ellenfeleidnek egyaránt.

Talán hagysz majd magad után nyomokat, boldog pillanatokat, emlékmorzsáid időnként itt-ott megcsillannak majd, mint apró kövek a tengerpart holdfényében Taormina alatt, vagy mint a sarki fény csillámpora Helsinki felett, ami már nyugodt.

Esküdsz magadnak, hogy hű voltál mindenhez és mindenkihez. Még a hűtlenséghez is hű voltál. Társas magányodban úgy parancsolsz magamnak, még maradj, megmaradj, hátha megtörténik a csoda: megértenek és megtérnek. S akkor te újra felemelkedsz és felemelsz mindent és mindenkit.

Ezt szeretnéd.

Mert esküt tettél. Hűségesküt Isten előtt, s azt be kell tartani: holtomiglan!

U.i. ezek a sorok azokról és azoknak (is) szólnak, akik egész életüket a közösségnek szentelték a Felvidéken, sokszor mindent háttérbe szorítva, mert ők ilyenek (voltak).